Kis pihenő

2023.10.24. 13:31

Vonulnak a darvak: a Fertő-tónál pihentek

Különleges élményben lehet része annak, aki ezekben a napokban, főként alkonyat táján jár a Fertő–Hanság Nemzeti Parkban, mert megkezdték vonulásukat a darvak. A Hortobágyról útra kelve a Fertő tónál tartanak kis pihenőt ezek a látványos, nagy testű madarak, mielőtt továbbindulnak telelőhelyükre.

Bódvai Ildikó

Darvakkal a napokban a Fertő környékén is találkozhatunk. Fotó: Szilágyi Attila

Fotó: Szilagyi Attila

– Most mintegy hétszázra becsüljük a Fertőnél pihenő daruállomány létszámát. Gyűrűzési adatokból tudjuk, hogy a Baltikum és Finnország felől érkeznek a Hortobágyra, ahol megpihennek és kicsit felhíznak. A Kárpát-medencében ilyentájt takarítják be a kukoricát, abból szemezgetnek a ludakhoz hasonlóan – tudtuk meg Pellinger Attilától, a Fertő–Hanság Nemzeti Park zoológusától. 

– A darvakra a hurokvonulás jellemző, ami azt jelenti, hogy nem ugyanazon az útvonalon vonulnak ősszel, mint amin tavasszal visszatérnek, hanem egy nagy „kört” írnak le. Harminc-ötven évvel ezelőtt még a Boszporuszon át repültek Afrikába, majd a Földközi-tenger mentén haladva, Gibraltárnál tértek vissza Európába – folytatta a szakember. – Szintén a gyűrűzésekből tudjuk, hogy a klímaváltozás miatt mostanában csak egy kisebb részük jut el Afrikába. Ennek köszönhető, hogy a Fertőt is érinti a vonulási útvonaluk. A Hortobágyról erre veszik az irányt, kicsit időznek, majd indulnak tovább nyugatra. Nyugat-Magyarországon kettéválik az útvonaluk, egyik részük délről, a másik északról kerüli meg az Alpokat és mennek tovább Spanyolországba, főként ott telelnek. Itt, a Fertőn október második felétől november első hetéig láthatók. Elsősorban alkonyattájt érdemes figyelni őket Sarród és Pomogy környékén a nemzeti park magasleseiről, mert olyankor húznak be a tóra aludni – tanácsolta a zoológus. – A darvak látványos, nagy testű madarak. Rikoltozó, kurrogó hangot adnak ki, amit sokszor a városokban is lehet hallani – tette hozzá. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában