Projektnap és ünnepség

2023.10.25. 13:05

A német telepesek előtt tisztelegve - Győrben járt a Vándorkulcs- projekt - fotók

Győrbe érkezett a láda, melybe minden eddigi állomásán kerültek emlékek. Innen tovább is megtöltve utazik.

Bella Violetta

Fotó: Rákóczy Ádám

A diákok egy tartalmas projektnap keretén belül különböző állomásokon mutatják be  diáktársaiknak a betelepítés körülményeit, a betelepültek életét és munkásságát. A nap táncházzal zárul. Az érkezett ládát pedig a tanulók emléktárgyaival megtöltve viszik tovább Tarjánba.

A 2023-as évet választotta a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata (MNOÖ) egy kommunikációs kampány – Vándorkulcs-projekt – elindításához, amelynek keretében a tizennyolcadik században Magyarországra betelepített németekre emlékeznek. Három évszázaddal ezelőtt külföldi telepesek – legnagyobb részt németek – érkeztek Magyarországra. Ennek apropóján indult el a projekt, amelynek célja, hogy a hazai német közösség településeinek, intézményeinek és tagjainak bevonásával méltó módon emlékezzenek meg a történelem eme szeletéről és arról, ahogy a háromszáz év alatt hogyan gazdagították a helyi kultúrát a telepesek. Így készülnek megemlékezni 1722-23-ról, amikor a a pozsonyi országgyűlés főúri rendjei a Habsburg családnak jóváhagyták a németek betelepítését Magyarországra. 

Azért viseli a vándorkulcs nevet, mert a haza képzeletbeli kulcsa, látogat körbe az országban, ami ajtót nyit egy új világ felé a telepesek számára, mely egy festett ládában fekszik. A jelenléte emlékeztető és alkalom arra, hogy amíg jelen van egy-egy intézménynél, addig kapcsolódjanak a múltjukhoz, és valamivel gazdagítsák is a láda tartalmát. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában