Szenzorszenzáció a Csukásban

2023.07.11. 18:48

Robotok a terepen – automatikus öntözőrendszer és intelligens üvegház Csornán

A Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikum 12 diákja vetette bele magát a programozás rejtelmeibe és készült fel a jövő technológiai lehetőségeire és kihívásaira.

Vámos Annamária

A diákok szenzorok segítségével irányították a robotokat is. Fotó: Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikum

Egy évvel ezelőtt a Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikum elnyerte az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő „Innovatív tanulási környezet kialakítása és komplex tehetségsegítő programok megvalósítása” elnevezésű tehetséggondozó pályázati támogatását. Célja a matematikai, természettudományi és digitális kompetenciák erősítése. A siker feltétele egy legalább 60 órás tanórán kívüli matematikai, élmény-, felfedezés-, alkotásközpontú, komplex tehetséggondozó program megvalósítása volt. Valamilyen kézzel fogható alkotásnak kellett létrejönnie az iskola „Szenzorok a mezőgazdaságban” című pályázata által, melynek középpontjában a programozás állt. 

Eleinte játékos formában ismerkedtek a diákok a programozással, majd profi környezetben tanulhatták meg az ehhez szükséges eszközök használatát. A munkát Varga László, az iskola matematika–fizika szakos oktatója irányította. 

A szakkörökön tíz fiú és két lány vett részt három évfolyamból. A lányok egy társasjátékot készítettek, ami kapcsolódott a szenzorok működéséhez, az informatikához, ők találták ki a szabályokat, 3D nyomtatóval alkották meg a figurákat. Néhány tanuló modellezett egy tangazdasági intelligens épületet, amelyben mozgásérzékelő szenzorok mű­ködtették a világítást, a tetőn elhelyezett nedvességérzékelő pedig eső esetén becsukta az ablakot. Túl nagy páratartalom és meleg esetén kinyitotta a nyílászárót és bekapcsolta a ventilátort az erre a célra elhelyezett szenzor. Gáz- és füstérzékelőt is rejtett az alkotás. 

Automatikus öntözőrendszert is készítettek a fiatalok. A talajba helyeztek el nedvességtartalmat mérő eszközöket, amik, ha úgy érezték, lecsökkent az érték, egy szórófejet aktiváltak. 

A közös projekt két terepasztal elkészítése volt, Csorna nevezetes épületeivel, helyszíneivel, illetve az intézmény régi tablóképeivel, kirándulásokról készült fotókkal. A tanulók készítettek egy vonalkövető programot, és legórobotokkal népesítették be ezeket a pályákat. 
A nagy kihívást a diákok számára a megfelelő összehangoltság jelentette. Applikáción keresztül vizsgálták azt az értékhatárt, amikor érdemes jelezni a felhasználónak a problémát. 

Varga László elárulta: – A tanulóknak azt tanítom, a problémákból lehet igazán okulni. Annak örüljünk, ha nem minden sikerül elsőre – mondta a matematikatanár, aki szakkörökön, tehetséggondozó programokon hódol a programozás és az informatika iránti elkötelezettségének. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában