Nyár a spájzban

Apai nagyszüleimnél nagy gyümölcsös volt gyerekkoromban, a fasorok közt veteményessel, ahol szinte minden megtermett, nagyanyám még a piacra is vitt belőle. Jutott a konyhánkba is, ahol a velünk élő dédnagyanyám akkurátusan főzte, savanyította, préselte, ahogy éppen az adott termés megkívánta. Vita csak akkor kerekedett, amikor nagyapám is kivette a jussát a gyümölcsből, ilyenkor készültek a saját kis boszorkánykonyhájában a különféle erjesztett dolgok, mint a ribizlibor, egresbor, meggybor és hasonlók, merthogy az öreg a pálinkát nem szerette, ellentétben a borral, amit viszont bármiből képes volt készíteni, ráadásul ezeket a – látványra is – borzalmas italokat rajta kívül senki nem tudta meginni. 

Engem ez gyerekként csak annyiban érintett, hogy egyrészt segítenem kellett a gyümölcsöt leszedni – a ribizlit utáltam a legjobban, ma sem bírom megenni – és azon izgulni, hogy több kompót legyen a gyümölcsből, mint lekvár. Mert azok a befőttek valami szenzációsak voltak! Édes volt, de nem cukros, roppanós volt, de nem kemény, ahogy lekerült róla a celofán, már az illata betöltötte a lakást. Nem volt az a hideg, havas téli este, amit ne varázsolt volna azonnal nyárrá egy üvegnyi körte, meggy, cseresznye vagy birsalma. Ilyenkor megnyugodtak a kedélyek is, egy kis időre elfelejtődött a rossz iskolai jegy vagy a munkahelyi gond, az egész család az elmúlt nyár élményeire és a következő nyaralásra gondolt. 

Én ma receptre írnám fel minden családban a befőzést és az ahhoz szükséges alapanyagokat, mert nincs az a gyógyszer, az a pszichológus, aki a sötét téli estén jobban elűzne bármilyen depressziót. 

Itt a szezon. 

Aki teheti, csomagolja el a spájzába a nyarat!