A látássérült győri világutazó Győriné Ilike nem hagyja hogy az élete beszürküljön

Miután második terhessége alatt annyira megromlott a látása Győriné Ilikének, hogy már nem dolgozhatott tovább ápolónőként, felkínáltak számára több alternatív munkát, de ő kitartott az egészségügy mellett, elvégezte a masszőrtanfolyamot és a Híd utcai reumatológián dolgozott tovább. 

A segítésbe kapaszkodott 

Az asszony egy degeneratív szembetegséggel született, így csak idő kérdése volt, mikorra sötétül el a világ számára. Sokáig nem vette észre, hogy baj van, de egy kolléganője felfigyelt rá, hogy máshogy, sokszor nem jó helyre nyúl dolgokért. 

Hallgassa meg!

– Eljött az idő, amikor a szememnek nem hihettem, mert például volt, hogy valamit duplán láttam. Máskor nem tudtam egyenesen átmenni a zebrán. Azt mondták rám, hogy hülye részeg. Amikor jöttek a rossz hírek az egészségemről, lelki problémáim is voltak, nem volt egyszerű. De elhatároztam, hogy ezen túl kell tennem magam, elővettem a fehér botot. A munka segített át mindig. A betegek között biztattam magam azzal, hogy én csak nem látok, de neki fáj. Meghallgatva mások panaszát, az enyém mindig kisebbnek tűnt. Az éltetett, hogy bár nekem is voltak gondjaim, de tudtam segíteni. 

Látni mások által 

Róma, Damaszkusz, Párizs, Indonézia… Ilikét nem tartja otthon sérültsége, repül, buszozik, szívesen vesz részt utazásokon. Amikor arról kérdezzük, hogy mégis hogy vesz részt városnézésen az, aki nem lát, rövid válasza az, hogy mások által. Egy páciensével vállalkozott először egy görögországi útra. 
– Megyünk együtt és meséli, hogy mi van ott, megéljük az illatokat, a levegő hőmérsékletét, megfogom, amit lehet, például a virágokat. Abból bennem kialakul egy kép. Nem úgy látom magam előtt, mint amikor annak idején láttam. Ha van makett vagy szobor, azt megtapogatom, ha pedig képet nézünk, elmondja, mihez hasonlít. 

Florida van még Ilike bakancslistáján és a skandináv államok.Ilike azt mondja, nagy segítségére van a képzelőereje. Amikor Szíriában látogatta meg a lányáékat, ott is szerette, ha meséltek neki az unokák. – Én mások élményei alapján élem meg a környezetemet, ami aztán bennem is kialakít egy képet. Nyilván nem mindig könnyű, de sokkal jobb, mintha itthon csücsülnék. Azt ajánlom minden látássérült sorstársamnak is, hogy ha teheti, mozduljon ki. 

Egyre elfogadóbbak 

Úgy érzi, különösen az utóbbi tíz évben nagyon kedvesek az emberek, egyre elfogadóbbak a látássérültekkel, sokat segítenek, és egyre több múzeum, tárlat is készül arra, hogy magyarázzon, kézbe adjon, érzékelhetővé tegye a tárgyakat. Vannak vicces esetek is, Párizsban például sikerült kissé illetlen helyen megtapogatnia egy szobrot. 

Bár van olyan, akivel szívesen utazik, nem akar mindig ugyanarra az ismerősre támaszkodni. 

– Nem elég, hogy arra figyel, hogy ő hova lép és én is elférjek mellette, meg még magyarázzon is, az nem egyszerű. Ők tudnák igazán megmondani, mennyire nehéz, ezért szeretem váltani az útitársakat. Van egy munkatársam, aki olyan láttatóan magyaráz, hogy minden faragást és részletet látok. De itt Győrben Csobayné Pintér Éva is csodálatosan írja le a dolgokat, de a képtárban is dolgozik egy fiatalember, aki fantasztikusan tudja elmondani, mit lehet látni. Egy gyulai, szintén látássérült barátnőmmel sokat utazunk. Ő sűrűn megkérdezi az arra járókat, hogy „itt mit látnánk, ha látnánk?”.