2023.06.17. 17:05
Nyárindító családi nap Sopronkőhidán a Tómalomnál - galéria, videó
Fantasztikus hangulatú főzőverseny zajlott szombaton a több, mint 10 éves múltra visszatekintő Tómalmi juniálison.
A hagyományos pörköltfőző versenyen idén összesen tizenhat társaság ragadott fakanalat, hogy az előre elkészített és kiosztott alapanyagokból, a közel három óra alatt, ki-ki a saját receptjének és szája ízének megfelelően főzze meg az étket.
Családi főzőnap Tómalmon
Fotók: Szalay KárolyAz egész napos, nyárköszöntő családi napot és a főzőversenyt Simon István alpolgármester, Sopronkőhida-Tómalom-Jánostelep Településrészi Önkormányzatának elnöke nyitotta meg jó hírekkel szolgálva az egybegyűlteknek, hiszen az első három helyezés mellett, különböző extra díjakban is részesülhettek a versenyzők.
A megmérettetés mellett színes programok várták a résztvevőket. Kutyás bemutatón, frissítő tornán, kézműves foglalkozáson vehettek részt, a legkisebbeket ugrálóvár várta, a délután folyamán pedig élőzene szórakoztatta a látogatókat.
A zsűri véleménye alapján a pörköltfőző versenyt végül a „Sörnyeteg” nyerte, a második helyen a Pepa, a harmadik helyen pedig a Horgászok csapata végzett.
kisalfold.hu videó
- Ilyen kemény csaj a győri karatézó rendőrnő – Videón a brutális rúgások
- Balázs-járás: ma is éltetik a hagyományt Halásziban – fotók, videó
- Kolbásztöltésben először versengtek Mosonszolnokon – fotók, videó
- Kecskekórus rappel az új darabban a győri színházban – videó, fotók
- Zaporozsec énekesének szavaltak a nemzetiségi diákok Ágfalván - fotók, videó