Sikerrel zárt a Közönség évada

2023.06.21. 17:12

Legördült a függöny - Az évad színészét és táncosát is megválasztották Sopronban - videó, fotók

A Közönség évadának záró társulati ülését tartották a Soproni Petőfi Színházban szerdán, ahol az idei év lezárása és a jövő évad meghirdetése mellett díjakat is adtak át. Az "Évad színésze” Savanyu Gergely, az „Évad Táncosa” pedig Ruszlan Szojengosev lett.

Varga Henrietta

Felvételünkön középen a két díjazott. Fotók: Szalay Károly

Az ülésen elsőként Kóczán Péter, a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője mondott beszédet, amelyben megköszönte munkatársainak, hogy helytálltak az elmúlt hónapokban, kiemelve, hogy segítségükkel, a színházi üzemszünet ellenére sikerült az összes vállalt előadást megtartani.

A megjelenteket Farkas Ciprián polgármester is köszöntötte. Ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy a politikának és a művészetnek tudni kell együttműködni, hiszen a színház a közönség érdekeinek a tudománya, a politika pedig a közösség lehetőségeinek művészete. Ha ez a kettő megtalálja az egészséges metszőpontot, akkor olyan színház hozható létre, amely elnyeri a nézők tetszését.

Ezt követően Kiss József, a színház új igazgatója fejtette ki gondolatait az előadások fontosságáról és a szenvedély életünkben betöltött szerepéről. Hangsúlyozta, hogy a jövő évadban is számít a Sopron Balett munkájára valamint hozzátette, hogy a kaposvári egyetemről olyan fiatal tehetségek érkeznek , akik becsatlakoznak a közös munkába. Beszédében kitért arra is, hogy a társulatból Kisfaludy Zsófia színművész a jövőben a Pesti Magyar Színház tagjaként folytatja tovább, de Rácz Botond táncművész és Katona Imre vezető dramaturg is távozik. A beszédeket végül Eperjes Károly zárta, aki bejelentette, hogy művészeti tanácsadóként folytatja munkáját Sopronban.

Az idei évben, a soproni Petőfi színház színművészét is jelölték a Kisalföld által hirdetett Év színésze díjra.

Papp Attila 2012. augusztusa óta erősíti a soproni társulatot. Elmondta, hogy az eltelt időszakban rengeteget tanult a színházban és a városnak köszönhetően barátokra tett szert, az eddigi, igazán tartalmas időszakban.

- Nagyon örültem a jelölésnek, izgatottan vártam, hogy mi lesz a vége. Egy színésznek mindig különleges visszajelzés, ha a nézők bizalmat szavaznak neki, ha nem a szakma részéről kap visszaigazolást, hanem a közönségtől. Ez idő alatt, sokan jelezték, hogy szurkolnak, követik az eseményeket. Teljesen mindegy, hogy alakult a vége, az oda vezető út izgalmas és lélekemelő dolog - mondta. Hihetetlen öröm volt az a rengeteg visszajelzés, amelyben tudták, hogy rám szavaztak. Nekem ezért mindenképpen megérte - zárta a beszélgetést.

A szenvedély évada

A soproni Petőfi Színház a Szenvedély évadaként hirdeti meg 2023/2024-es szezonját. Az első előadás szeptember 23-án Shakespeare: Rómeó és Júlia című darabja lesz. Ezt követi Az angyalok nem sírnak című színmű november 4-én. Január 27-én Vajda Katalin: Legyetek jók, ha tudtok! című zenés játékát láthatják a nézők. Március 19-én Szigeti József-Horváth Z. Gergely: A vén bakancsos és fia, a huszár című népszínművét játszák, a szezont Zerkovitz Béla-Szilágyi László: Csókos asszony című darabja zárja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában