Érdemes tanulók lettek

2023.06.07. 18:23

Kitüntették a végzős diákokat Csornán, jó eredményeikkel öregbítették iskolájuk és a város hírnevét - fotók

A csornai Városházán ma délelőtt adták át a Csorna Város Érdemes Diákja kitüntetéseket. Az elismerésben azok a végzős általános iskolások részesülnek, akik tanulmányaik során végig jó eredményeket értek el, tanulmányi és sportversenyeken öregbítették iskolájuk és a város hírnevét. Közösségi munkájukkal segítették társaikat, munkájukkal példát mutattak.

Cs. Kovács Attila

Fotó: Cs. Kovács Attila

A diákokat dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester köszöntötte. Beszédében hangsúlyozta: az általános iskolás évek alatt sok minden történik, számottevő változásokat tapasztalnak a fiatalok, kialakul a személyiségük. Felfedezik mi az, ami jobban megy és mi érdekli kevésbé őket.

Azért ültök most itt, mert városunk legifjabb legkiemelkedőbb alakjai vagytok. Korosztályotokban olyat tudtok, amit más korotokbeli nem. Erre a kitüntetésre mindig emlékezzetek és eszerint munkálkodjatok a jövőben is. Ha hisztek magatokban, mindenre képesek lesztek!-fogalmazott a polgármester. Hozzátette: bízik benne, hogy a tanulók a csornai iskolás évekre mindig szívesen emlékeznek vissza és a város jó hírét a későbbiekben is öregbítik.

Ebben az évben tizenegy végzős diák vehette át a Csorna Város Érdemes Diákja díjat a polgármestertől.

Dömötör Boglárka, a Csornai Széchenyi István Általános Iskola 8. a osztályos tanulója

Boglárka 8 éven keresztül nyújtott kimagasló teljesítményét kitartással, példaértékű szorgalommal, pontos, alapos felkészültséggel érte el. A rábízott feladatokat igyekezettel, a legjobb tudása szerint végezte el. Kötelességtudó, megbízható tanuló.

Rendszeresen megmérette magát angol nyelvi versenyeken. Tesztversenyek, fordítási versenyek és angol szépkiejtési versenyek rendszeres résztvevője volt. 2022-ben angol nyelvből sikeres komplex középfokú nyelvvizsgát tett.

Emellett olvasási versenyeken, sportversenyeken, helyesírási versenyeken is eredményesen szerepelt, a Herman Ottó Természettudományi Verseny országos fordulóján is részt vett.

1. osztályos kora óra jár képzőművészeti foglalkozásokra a Kerényi György Alapfokú Művészeti Iskolába, ahol szintén szép sikereket ért el.

Bogi értékes tagja az osztályközösségnek, társai bármikor számíthatnak tudására, segítőkészségére. Kiemelkedő képességeivel, nyíltságával, szorgalmával iskolánk hírnevét emeli.

Varga Zétény, a Csornai Széchenyi István Általános Iskola 8. b osztályos tanulója

Zétényt első osztályos korától a szorgalom és pontosság jellemezi. Kimagasló tanulmányi eredményét példaértékű kitartással, rendszeres tanulással érte el, dolgozatainak eredménye minden esetben fontos számára. Kötelességtudó, megbízható, alapos tudással rendelkező tanuló, aki feladatait gondosan, nagy igyekezettel teljesíti, legyen szó tanórai munkáról, versenyről, az iskolai rendezvényeken, műsorokon való részvételről. Visszahúzódó, szorongó kisfiúból magabiztos, segítőkész egyén lett, az évek alatt egyre inkább felnéznek rá osztálytársai is, akikkel jó kapcsolatot ápol. Az osztályközösség értékes tagja. Nevelőivel szembeni viselkedése udvarias, tisztelettudó, magatartása és személyisége sok fiatal számára példaértékű lehet.

Több országos, megyei és területi versenyen szerzett hírnevet iskolájának, egyebek mellett angol nyelvi versenyeken, Szép magyar beszéd versenyen és egészségvédelmi versenyen is eredményesen szerepelt.

Angol nyelvből komplex középfokú nyelvvizsgát tett.

A tanulás mellett fontos számára a mozgás, a sport is. 2019 óta a Kisalföldi Shaolin Kung Fu Egyesületben sportol.

Takács Ádám, a Csornai Széchenyi István Általános Iskola 8. c osztályos tanulója

Ádám első osztályos kora óta tanul a Csornai Széchenyi István Általános Iskolában. Példamutató magatartásáért, szorgalmáért és kitűnő tanulmányi eredményeiért szinte minden tanév végén elismerésben, dicséretben részesült.

Sokoldalú érdeklődését a sokféle versenyen való részvétel mutatja. Alsós kisdiákként vers-és prózamondó, helyesírási versenyeken, matematika és környezetvédelmi versenyeken sikeresen mérettette meg magát.Nagyon szeretett csapatban versenyezni. A feladatok megoldásában mindig a pontosságra törekedett így a csapat egyik meghatározó tagja volt.

Szívesen vállalt szereplést a városi ünnepségeken.

Tanáraival szemben tisztelettudóan viselkedik és a rá bízott feladatokat alaposan, pontosan elvégzi. Szorgalma kimagasló, az iskolai műsorok aktív szereplője.Osztálytársaival mindig próbál baráti kapcsolatot kialakítani, ami bizonyítja rendkívül jó alkalmazkodóképességét.

Szabadidejében horgászik, az idei évben vármegyénket képviselhette az Országos Horgászversenyen.

Tálos Fanni, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola 8. a osztályos tanulója

Fanni nyolc éven át tartó kitűnő tanulmányi eredményét példaértékű szorgalmával, kiemelkedő felkészültségével érte el. Kötelességtudó, megbízható, alapos tudással rendelkező tanuló, aki vállalt feladatait pontosan, nagy igyekezettel teljesítette. Példamutató és tisztelettudó magatartásával, barátságos egyéniségével kivívta tanárai és diáktársai tiszteletét és szeretetét.

Gyakran és önkéntesen vállalt szorgalmi- és gyűjtőmunkát, iskolai rendezvények, ünnepségek állandó szereplője volt. A rábízott munkát mindig lelkiismeretesen és nagy lelkesedéssel végezte el.

Rendszeresen vett részt szaktárgyi versenyeken, alsó tagozaton inkább logikai versenyeken, felső tagozaton pedig számos rajzpályázaton indult. 2021-ben a Katolikus Karitasz „Segíts jól” című rajzpályázatán országos II. helyezést ért el.

Az osztályközösség értékes tagja, magas színvonalú tanulmányi munkája, nyitott és közvetlen személyisége miatt diáktársai példaképnek tekintik, felnéznek rá.

Farkas Márk, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola 8. c osztályos tanulója

Márk tisztelettudó, tájékozott és szorgalmas diák. Tanulmányi átlaga nyolc éven át kitűnő volt.

Alsó tagozatos kora óta rendszeres résztvevője a matematika-versenyeknek, ahol számos előkelő helyezést sikerült szereznie. A Kovács Margit Megyei Matematika Rejtvényfejtő versenyen tavaly is, és az idei tanévben is első helyezést szerzett. A Holenda Barnabás Regionális Matematika-logikai versenyen és a Hunyadi Gimnázium hagyományos körzeti matematika versenyén szintén első helyen végzett. Nemcsak matematikából teljesített kiemelkedően. Hittanversenyek, sakkversenyek és természettudományi versenyek rendszeres résztvevője volt, ahol szintén előkelő helyezéseket szerzett mind csapatban, mind egyénileg.

Kitűnő tanulmányi eredményének és az írásbeli felvételin szerzett magas pontszámainak köszönhetően felvételt nyert a győri Révai Miklós Gimnáziumba, ahol a matematika – angol képzésen folytatja tanulmányait.

Fekete Sára, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola 8. c osztályos tanulója

Sára első osztályos kora óta kitűnik társai közül példaértékű szorgalmával, kitűnő tanulmányi eredményével, illetve tisztelettudó magatartásával, kiemelkedő sportteljesítményével.

Kötelességtudó, megbízható tanuló. Szerény, kedves, barátságos személyiségével kivívta tanárai és diáktársai tiszteletét és szeretetét.

Rendkívüli teherbíró képességét bizonyítja, hogy kitűnő tanulmányi eredménye mellett nap mint nap helytáll a Győri Atlétikai Club atlétikai szakosztályában. Sporteredményei alapján kiválasztották, hogy részt vegyen az „Év sportolója” című gálaműsorban. A tavalyi tanévben elnyerte a „Magyarország Jó tanulója, jó sportolója’ címet is.

A GYAC színeiben az U16-os (tehát nála idősebb) korosztályban a fedett pályás országos bajnokságon kétszer is első helyet szerzett 800, illetve 1500 méteren. 2022-ben megnyerte az országos Mezei Futó Magyar bajnokságot is U14-ben 3000 méteren. Így Sára már hatszoros korosztályos magyar bajnok: 3 egyéni és 3 csapatsiker. Az iskola színeiben pedig tavaly a Mezei Futó Diákolimpia országos döntőjében 2. helyezést ért el. Szintén tavaly a Diákolimpia országos döntőt 600 méteres pályaversenyen is megnyerte, ezzel diákolimpiai bajnok lett. Az idei évben megnyerte a Mezei Futóbajnokság megyei döntőjét, de sérülés miatt sajnos nem tudott részt venni az országos döntőben.

Közösségi programokban az osztály mindig számíthatott rá, nyitott és közvetlen személyisége, példás magatartása és kitartó szorgalma miatt az osztály, és az iskolaközösség értékes tagja.

Horváth Vivien, az Arany János EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola 8. osztályos tanulója

Vivien alsó tagozatos kora óta jár az intézménybe. Megbízható, szorgalmas, csendes, segítőkész diák. Osztályának aktív tagja, szívesen segít a tanulásban a többieknek, az alsóbb évfolyamos tanulók is számíthatnak rá. Barátságos, mindenkivel megtalálja a közös hangot. Tanáraival szemben udvarias, tisztelettudó. Magatartása, tanuláshoz való hozzáállása, tanulmányi eredménye példaértékű társai számára. Bizonyítványa szinte minden évben kitűnő.

Az iskola programok állandó részvevője, versmondásával, táncával emeli a rendezvények színvonalát. Osztályával és egyénileg is több versenyen részt vett. Rajzversenyeken, vers- és prózamondó versenyeken, matematika versenyeken kimagaslóan teljesített. Osztályával az Országos Komplex Tanulmányi Verseny megyei fordulóján harmadik helyezést ért el.

Földes Barnabás, az Arany János EGYMI sütőipari és gyorspékségi munkás rész-szakképesítés végzős tanulója

Barnabás immár 5 éve a szakiskola tanulója, idén második szakmájából szerez képesítést, céltudatos, intelligens, szorgalmas tanuló. Egyéniségéből fakadóan segítőkész, barátkozó jellem, meghatározó egyénisége az intézménynek.

A tanulás mellett a közösségi életbe is bekapcsolódik, az iskolai rendezvények aktív résztvevője. Nagy érdeklődést tanúsít szakmája iránt, munkáját a rendszeresség, pontosság, precízség jellemzi. Gyakorlati helyén maximálisan helytáll, szakmához való elkötelezettségét szakoktatói is elismerik.

Tanulmányi eredménye mindig jó volt. A 2020/21-es tanévben parkgondozóként sikeresen szerepelt a szakma kiváló tanulója országos versenyen. Az iskolában megszerzett tudását az iskola falain kívül az életben is jól tudja majd kamatoztatni.

Nagy Benedek, a Timaffy László Alapfokú Művészeti Iskola végzős növendéke

Benedek 8 éve a Néptánciskola tanulója, de már az óvodában kezdte első táncos lépéseit. Elvégezte az előképző évfolyamokat, majd az alapfok 6 osztályát.

A csornai diák az általános iskolai évek alatt rendszeresen járt a tanórákra. Szülei támogatására mindig számíthatott, bíztatták, támogatták abban, hogy tankötelezettsége mellett ezt a nem kötelező tanulási formát is szívvel-lélekkel végezze. Végül a néptánc Benedek egyik kedvenc időtöltése lett.

A tanszak célja a magyar néptánc és népi kultúra iránti érdeklődés elmélyítése a tanulókban. A táncokon keresztül ismerjék meg a hagyományainkat, a magyar nép táncait, a táncok lépésanyagát, jellegzetességeit, stílusát. Benedeknek ez tökéletesen sikerült.

Részese volt megyei, régiós, fesztiváloknak, melyekkel hozzájárult Csorna város hírnevének öregbítéséhez. Tanulmányi versenyen szólótánc kategóriában, regionális versenyen a csoporttal lépett több alkalommal színpadra. Táncos tudása pontos, szóló táncosi feladatait hibátlanul megvalósítja. Szívesen vesz részt tanórán kívüli programokban, rendezvényeken is.

Tanáraival tisztelettudó, udvarias. Szorgalma kiemelkedő. Táncos társai elfogadják. Munkájára az iskola, valamint az együttes továbbra is számít.

Csapó Réka, a Kerényi György Alapfokú Művészeti Iskola grafika-festészet, zene tanszakos növendéke

Csapó Réka a Kerényi György Alapfokú Művészeti Iskola grafika-festészet tanszakának 7. évfolyamos, továbbképzős növendéke, mellyel párhuzamosan zenei tanulmányokat is folytat. A zongora tanszak 6. évfolyamosa, a művészeti alapvizsgát jeles eredménnyel teljesítő diákja.

Réka festményeivel és rajzaival az elmúlt években minden tanszaki és városi kiállításon szerepelt, a zenei rendezvények, hangversenyek állandó szereplője. Kiemelkedő szorgalmának és kitartó munkájának eredményeként számos versenyen képviselte a tanszakot, melyek közül a legfontosabbak: „Én a képben” országos minősítő rajzpályázaton Arany Minősítést ért el.

A Cziráki Lajos Megyei Komplex Képzőművészeti versenyen és kiállításon az elmúlt 6 évben mindig dobogós helyezést kapott. A Helyiérték regionális kétfordulós képzőművészeti versenyen két alkalommal az 1. helyen végzett.

Réka a tanulmányai során megszerzett kompetenciákat sikeresen alkalmazza a mindennapok feladataiban, tervezéseiben, és azok gyakorlati megvalósításában, tanulmányi eredménye kiváló.

Kreatív, érdeklődő, nagy szorgalmú, ugyanakkor érzékeny és szerény személyisége, színvonalas munkája példa a növendékek közt, és a közösségében.

Szili Vince, a Kerényi György Alapfokú Művészeti Iskola ütőhangszeres és képzőművészeti tanszakos növendéke

Vince évek óta minden fellépésen és versenyen sikeresen szerepel és öregbíti iskolája hírnevét ütőhangszeren és képzőművészeti tanszakon egyaránt. Minden évben eredményesen szerepel a Bükki Attila ütőhangszeres versenyen Mosonmagyaróváron. A tavalyi évben arany fokozatot ért el.

Személyisége, szorgalma, sokszínűsége kiemelkedő kortársai között. A művészetoktatás által megszerzett tapasztalatait, tanulmányait sikerrel ülteti át általános iskolai tanulmányaiba, ezzel kiváló eredményekre tesz szert ott is.

Képzőművészeti tanszakon zenei tanulmányai mellett kiváló szorgalommal és kitartással hozza létre magas színvonalú alkotásait.

Társai tisztelik, elismerik munkáját. Az elmúlt öt évben festményeivel, grafikáival és szerkesztett fotó alapú munkáival tíz alkalommal vett részt a városi tanszaki tárlatokon. A tavalyi évben a Megyei Komplex Képzőművészeti versenyen 3. helyezést ért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában