A gyermekek őszinte világa vonzotta a pályára Holle Zsuzsannát Győrben

– Hogyan lehet néhány mondatban összefoglalni negyven év nevelési munkájának tapasztalatait? 

– Életem alakulásában már a szakközépiskola választása is döntő volt, 1983-ban szereztem meg a felsőfokú óvodapedagógusi végzettséget és kezdtem el nevelői munkámat a nádorvárosi Pásztor utcai óvodában – emlékezik a kezdetekre. – A gyerekek őszinte világa, tiszteletük és szeretetük vonzott a pályára, a szakmai kiteljesedésemet később a Marcalvárosban felépített Sün Balázs Óvoda korszerű felszereltsége és paraméterei segítették. Pedagógusként kezdtem, vezetőhelyettesként folytattam, majd pontosan negyed századig voltam óvodavezető. Lakótelepi intézményként mindig fontosnak tartottuk a gyerekek egészségre nevelését, a környezeti kultúra előtérbe helyezését és az optimista életfilozófia kialakítását. A célok elérésében lendületes, elkötelezett nevelői testület működött közre. Több ezer gyermekkel és szüleikkel kerültem közvetlen kapcsolatba ez idő alatt, ma már számos egykori óvodás szülőként hozza a gyermekét, és remélem, ez egyik jele intézményünk meghatározó tevékenységének. 

– A Sün Balázs módszereinek, hitvallásának is köszönheti ismertségét. Mit érdemes kiemelni hosszú esztendők történéseiből, emlékeiből? 

– Mindig igyekeztünk a gyermekek egyéniségét megtartva formálni a személyiségüket, így próbálva felszínre hozni a képességeket, mindezt a szülőkkel közösen. Sohasem tévesztettük szem elől az egyik legfontosabb emberi érték, a tolerancia kifejlesztését, az egymás elfogadása tudatának gondolkodásba építését. Ez nemcsak az emberi kapcsolatokat jellemezte, hanem a szűkebb és tágabb környezet megismerését is, amelyet számos gyakorlati felfedezéssel, a bennünket körülvevő világra csodálkozással valósítottunk meg. Egymás és környezetünk tisztelete különösen lényeges a mai rohanó világ olykor disszo- náns zajai közepette. Óvodánk a szervezeti átalakulások során, a más óvodákkal és iskolákkal kialakult kapcsolatokban is meg tudta tartani értékeit, a pozitív életszemléletét. Ebben nagy segítségemre volt a velem egy időben nyugdíjba vonuló Szatmáriné Sárközi Ildikó, drámapedagógiai ismereteinek segítségével lépett mindig előbbre a csapatunk. 

– A február 19-i megkezdett felmentési időszak mennyire jelent végleges búcsút? 

– Mindenképpen aktív életben bízom, a munka részleges folytatása mellett érdekelnek a hasznos szabadidős elfoglaltságok és elsősorban remélem a családommal, a gyerekeimmel, az unokáimmal meglévő, egyébként is jó kapcsolat intenzitásának növelését. Továbbra is képviselője leszek a Közösen a Gyermekekért Alapítványnak, a szakmai és a tárgyi fejlesztés terveivel. Életfilozófiám az emberi adottságokból következő különbségek elfogadása, ezért komoly szakmai kihívás az integráló óvoda és gyógypedagógiai hálózat munkájának összehangolása a város összes, különleges figyelmet igénylő gyermekének fejlesztésével, immár hatodik éve. Közel száztagú nevelőtestülettől veszek majd nem könnyű búcsút, de a szívem még itt van, és viszem magammal azt a sok szépet, amit kaptam…