A hosszú házasság titkáról mesélt a két gönyűi házaspár

A két pár összesen már túl van a száz közös éven. Pongrácz István és felesége, Éva néha szinte karnyújtásra éltek egymástól, mielőtt megismerkedtek. 

– Itt nőttem fel Gönyűn, de miután a szüleim meghaltak, Budapestre kerültem. A nővéreméknél szoktam nyaralni, akik pár háznyira laktak Éváéktól. Aztán az ismeretségből szerelem lett – mesélte István. 

Később Éva Budapestre ment tanulni, István két évig udvarolt, hétvégeken közös programokat szerveztek, aztán jött az eljegyzés.

– 1971. január 30-án Pesten bementünk a Margit híd pesti hídfőjénél egy templomba, felhúztuk a gyűrűt, majd a Mátyás pincében vacsoráztunk. Nagyon szép emlék maradt – emlékezett Pongráczné Singer Johanna Éva. Hosszú, együtt töltött éveikről rengeteg fotót mutattak. Csupa kedves momentum. Mint mondják, kis darabokból, apró örömökből áll össze az élet. 

– Hogy mi a hosszú házasság titka? Én azt mondom: sokáig ki kell tartani a szeretetnek. Ahogy a levegővétel fontos az élethez, ehhez meg ez elengedhetetlen. Mindig voltak célok, amiket elérve közösen lehetett örülni. Ezek összeadódnak, aztán jött a gyerek, a három unoka. Együtt örülünk, drukkolunk nekik is – árulta el Pongrácz István. 

– Szerintem nagyon fontos a hit és a megértés is. Most is a fülemben cseng, és adom tovább másoknak is, amit drága jó édesanyám mondott: a házasság egymás hibáinak kölcsönös elviselése. Nem szabad lefeküdni haraggal, meg kell a dolgokat beszélni. Ma már az emberek semmiségek miatt vesznek össze és válnak el. Mi jóban-rosszban kitartottunk egymás mellett, és mindent megpróbáltunk közösen megoldani – merengett el Éva. 

Azt vallják, engedni kell a másiknak, csinálja, amit szeret. István méhészkedik és a fizika érdekli, Éva közösségi ember, mindenhol szeret segíteni, ismerik mindenfelé. Néha külön utakon járnak, de mindenben támogatják egymást. Az a vágyuk, hogy még sokáig élhessenek úgy, mint most: este kézen fogva elaludni, reggel kézen fogva ébredni. 

Varga István és neje, Varga Elke is 50 éve házasok. Fiatalkorában István a győri vagongyárban dolgozott, ahonnan lehetősége adódott tapasztalatcserére az NDK-ba, Drezdába utazni. Három évig élt ott. Többször elmentek az ottani vurstliba, és az egyik alkalommal ott látta meg a majdnem tizennyolc éves kedves helyi lányt, Elkét. 

– Szerelem volt első látásra! A találkozás után rendszeresen randevúztunk. Nem sokat tudtam németül, de azért megértettük egymást, néha ugyan kézzel-lábbal – emlékezett vissza mosolyogva István. Megismerkedésük után aztán egy évvel összeházasodtak, majd jött a két gyerek. Hol itt, hol Németországban éltek, közben Gönyűn vásároltak egy kis házat, ahova 2015-ben végleg hazaköltöztek. Azt tervezik, hogy itt élik le az életüket, mert nagyon jól érzik itt magukat. A nagy kérdésre azonban így válaszoltak: 

– Azt nem hiszem, hogy el tudjuk mondani, mi a hosszú házasság titka, de azt tudom: mindig támogattuk egymást, csak egymásra számíthatunk – mondta István mosolyogva. 

– Lehetnek viták, de mindig kisimulnak a dolgok, ha megbeszéljük a problémákat – jegyezte meg csendben Elke, aki azt is elmesélte, hogy reggel a Kisalföld olvasásával kezdik a napot, aztán nyáron közösen foglalkoznak a kerttel, télen pedig mindenki a saját kedvtelésének hódol a szoba melegében.