Elkezdődött a szezon

2022.03.24. 07:46

A tavasz első egészséges ajándéka a medvehagyma – A Kisalföld erdeiben már előbújtak az ízes és illatos levelek

Itt a medvehagymaszezon. A fő lelőhelyei hazánkban a Mecsek, a Bakony és a Balaton-felvidék. Azonban sokan kerekednek fel ilyenkor Győr-Moson-Sopron megyében is, hogy begyűjtsék a tavasz egészséges ajándékát.

Simon Roberta, Kustor Réka

– Kapui Pál húsz éve szed medvehagymát, felkészülten gumikesztyűben gyűjti, mert a növény irritálhatja a bőrt.

Forrás: Csapó Balázs / Kisalföld

A szabályok szerint egy ember egy nap maximum két kilogramm medvehagymát szedhet, és ügyelnie kell, hogy legalább egy levelet mindig meghagyjon, hogy a növény jövőre is teremni tudjon. A szakemberek ugyanakkor minden évben figyelmeztetnek: fontos az óvatosság! Érdemes már a szezon elején felkeresni a lelőhelyeket, mert ilyenkor még nem bújtak elő a gyöngyvirág hasonló, ám mérgező levelei. A vadfokhagymaként is ismert, jótékony hatású növény gyűjtési szezonja március végére, április elejére esik. A Kisalföld erdeiben már előbújtak az ízes és illatos levelek, a nagy szárazság miatt azonban még egészen aprók.
 

Pogácsának és krémlevesnek 

 

– Medvehagymát április közepéig ajánlatos szedni. És igen, a medvéről kapta a nevét, mert az állat téli álma után ez a friss zöldség az első táplálék a számára – tudtuk meg a kapuvári Kapui Páltól, aki rutinos medvehagymaszedő, húsz éve járja az erdőt. Szinte minden környékbeli lelőhelyet ismer, lapunk munkatársait a vitnyédi erdőbe kalauzolta el. 
 

– A növény szedésénél nagyon oda kell figyelni, csak a levelét szabad tépni, egyet mindig hagyni kell. Ha kitépjük a hagymáját, azzal nagy kárt okozunk, mert sokára nevel újat. Általában fejenként 70–80 dekagrammot szedünk, ennyi nekünk bőven elég. Nagyon hasznos az emberi szervezet számára, mert az első természetes primőráru. Folyók partján és lombos, hűvös, árnyas erdőkben honos – folytatta Kapui Pál, aki azt is elmondta, hogy érdemes kesztyűben szedni, mert sokak bőrét irritálhatja. 
 

A szezon nem veszélytelen, mert sajnos minden évben vannak áldozatai is, sokan összetévesztik a mérgező gyöngyvirággal. 

 

Ezekre a különbségekre kell figyelnünk: 

a medvehagyma levélszárai egy tőből erednek, de külön szára van mindegyik levélnek. Ezzel ellentétben a gyöngyvirág levelei csak egy száron vannak, amit csokorszerűen ölelnek körbe. A gyöngyvirág leveleinek nincsen illatuk és fényes a felső felületük, valamint ha megdörzsöljük a medvehagyma levelét, érezni fogjuk hagymaillatát. 

Különbség az is, hogy a gyűjthető növényünknek hagymája van, a gyöngyvirágnak viszont szétfutó gyökérzete. Aki mindezzel tisztában van, már indulhat is a lelőhelyekre. 

 

A Kapui családban frissen fogyasztják vajas vagy zsíros kenyérre szórva, apróra vágva. Krémlevest is készítenek belőle, négy adagra elég 3–5 dekagramm. Időnként pogácsába is gyúrnak. – Jó hatással van a szervezetünkre, méregtelenítő, salaktalanító, vértisztító, gyomor- és béltisztító, csökkenti a magas vérnyomást. 

 

– Medvehagymát más, szezonális növényekkel együtt gyerekkorom óta gyűjtünk az erdőben. Figyelünk rá, hogy olyan helyen szedjük, ahol nem permeteznek a közelben – mondta el Fazekas Eszter. Párjával, Tiborral jól ismerik a gyűjtés szabályait és a felhasználást is. – Még teát is lehet belőle főzni. Mi pestót készítettünk, ami nagyjából két-három hétig áll el, egy keveset pedig leszárítunk, hogy később is élvezhessük az ízét – tette hozzá Eszter. 

Fazekas Eszter és Moran-Villota Tibor pestót készített a begyűjtött medvehagymából. Azt javasolják, hogy aki év végéig szeretné fogyasztani a növényt, fagyassza le. 
Forrás: Máthé Daniella / Kisalföld


 

Lelőhelyek


Molnár István természetfotós megosztotta velünk a rábaközi lelőhelyeket. Eszerint medvehagymára bukkanhatunk Mihályiban, a Kis-Rába partján, a Hövej melletti erdőben. Sopron irányába haladva szép számmal megtalálható a Vitnyéd utáni, a temetővel szemben lévő erdőben, Sopron térségében Fertőboz–Balf között az út mindkét oldalán. Utóbbi településen medvehagyma-fesztivált is rendeznek. A barbacsiaknak sem kell sokat menniük, ha begyűjtenék, hisz bőven akad belőle a Csornára vezető erdőben. Emellett többen szedtek már Máriakálnokon a Duna partján, a mosonmagyaróváriak a Rudolf ligetben is rábukkanhatnak, de gyakori lelőhely még a Feketeerdő és a rajkai erdő környéke. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában