Szoborfelfedező kisvonatozás

2021.11.07. 20:11

A Hűség Évében közös vonatozással köszöntötte Kutas Lászlót szeretett városa, Sopron – Fotók

Kutas László szobrászművésznek immár 51 köztéri alkotása díszíti Sopront. Az Őszi Tárlat finisszázs programjaként vasárnap „Utas a Kutas!” címmel a művész idegenvezetésével két órás városnéző kisvonatos kalandozást szervezett Szekeres Kriszta.

Bódvai Ildikó

20211107. „Utas a Kutas!” Kuta László szoborfelfedező kisvonat. Kutas László köztéri szobrainak a bemutatása városnéző kisvonattal. Szervező Pro Kultúra, Szekeres Kriszta. Fényképek: Szalay Károly SZK Kisalföld Sopron

Forrás: Kisalföld

Fotó: Szalay Károly

Kutas László bár Budapesten született, de Sopronban töltötte gyermekéveit. A Líceumban érettségizett, itt ismerte meg a feleségét, miatta maradt Sopronban és itt érték az első művészi élmények. „Abszolút soproninak” vallja magát, diák korában még a MÁV-nál sem kételkedtek benne, mindig félárú jeggyel utazott Sopron és Budapest között. Szeretett városába azóta is gyakran hazajár.

 

A Kutas-szerelvény a Líceumtól indult, hiszen a Széchenyi téri iskola homlokzatán látható az első soproni köztéri műve, Gombocz Zoltán emléktáblája, amit továbbiak követtek. Ebben az épületegyüttesben van a legtöbb Kutas-alkotás. A mostani diákok és Tölli Balázs igazgató nagy szeretettel és rövid kamaramuzsikával köszöntötték a hozzájuk gyakran visszajáró művészt. A vonat megállói között a Festő-köz, a Deák tér, a Pap rét, a Botanikus kert és a Fő tér is szerepelt. A vonatozás végállomása a Liszt Központnál volt, ahol annak idején ez a nagyívű művészi pálya elindult: Ágoston Ernő egykori rajziskolájában.

- Amit éppen csinálok, mindig az a kedvenc. Szeretem például a Deák téren a nagybajuszú Deák Ferenc szobrot, de ha csak egyet kell választanom, az a papréti Holokauszt-emlékmű, ahhoz fűznek a legmélyebb érzések – válaszolta Kutas László arra arra kérdésre, hogy a sok soproni köztéri alkotása közül melyik áll hozzá a legközelebb. – A Saul fia című film is egy ilyen képpel kezdődik, amikor megláttam, nagyon furcsa érzés töltött el...

A szobornál volt egy angyalian gyönyörű emlékem. Egy idős, túlélő néni eljött Magyarországra, hogy kezet fogjon velem és köszönetet mondjon, mert a szobron lévő elárvult, szögre akasztott kabátokkal, cipőkkel meg tudtam formázni azt, „ami volt”. Ez a pillanat sokat jelentett számomra – mondta.

A sok Kutas alkotás közül a városháza bejárata előtt álló kalapos Thurner-szobor a legismertebb. A soproniak és az ide látogató turisták is gyakran fényképezkednek mellette.

– Thurnerrel igen régi a kapcsolatom. Egy korabeli levélből kiderült, hogy Thurner Mihály polgármester úr lelkesen és szívből gratulált Podmaniczky professzornak lánya, Márta eljegyzése alkalmából. Utána pedig megszületett Márta első fia, vagyis én. Szóval a legendás polgármesterrel elég régi az „ismeretségünk” – mondta nevetve a soproniak kedvenc szobrászművésze.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában