a világ aktualitásai szerint választ

2021.02.09. 07:39

Verseket és regényeket olvas fel a sebész a győri Petz-kórház ügyeleti szobájából

Fehér köpenyben, két műtét közt, mégis fáradhatatlanul mesél dr. Pellek Sándor PhD orvos ezredes. Mesél az élet aktualitásairól, a világról és legfőképp a művészetekről. Ismert és kevéssé ismert versek és regények részletei kelnek életre a doktor Facebook-oldalán oly módon, hogy még az is élvezi, aki nem tud magyarul.

Dániel Viktória

Nem harsány és nem is színpadias, ahogy a doktor belekezd mondandójába, legutóbb vasárnapi ügyeletén. Nincs a videóban semmilyen világrengető attrakció vagy hihetetlen látványelem, sőt pont ellenkezőleg. Van benne valami nyugtató, valami lassú és kellemesen nosztalgikus.

– Ebben a világméretű poszttraumás stresszben kell valami, ami az emberek lelkét kicsit lenyugtatja – mondja el dr. Pellek Sándor PhD orvos-ezredes, aki már gyerekként is a művészet nagy kedvelője volt. Az egyedüli ok, hogy ő maga nem lépett zenei pályára, hogy neki „nem futott olyan gyorsan az ujja”, mint példaképének, Kocsis Zoltánnak.

Dr. Pellek Sándor katonai orvosként megjárta Afganisztánt is és elmondta, hogy az európai populizmust hátrahagyva itt nyílt ki számára igazán a világ.

Igazán jó érzés, hogy a felszabaduló órákat, amik még a sebészet mellett is megadatnak, értékes tartalommal tudom megtölteni.
Fotó: Képernyőkép

– A sivatag homokjában az orvoslás volt az egyetlen feladatom. Fantasztikus kozmopolita közösség alakult itt ki, ahol egy műtétnél néha öt különböző nemzetiségű orvos volt jelen. A szabadidőmben pedig rengeteget olvastam, sportoltam. Ezek alatt az évek alatt lettem a művészet fogyasztója mellett alkotója is.

Arról is faggattuk, miért vágott bele, miért döntött úgy, hogy az ügyeleti szoba csendjében nemcsak magának, hanem másoknak is felolvas.

– Hogy őszinte legyek, nincs vele semmilyen konkrét szándékom. De úgy érzem, hogy az orvosok egy krízis centrumába kerültek és szeretnék segíteni abban, hogy ez a krízis lágyuljon, hogy az orvoslást ismét egy szerethető köntösben lássa a társadalom. Emellett pedig igazán jó érzés, hogy a felszabaduló órákat, amik még a sebészet mellett is megadatnak, értékes tartalommal tudom megtölteni.

Az ezredes azt is elmondta, terjedelmes könyvespolcáról mindig a világ aktualitásai szerint választ művet.

– Amire igyekszem figyelni, hogy ezek a kis értekezések ne legyenek hosszabbak 15 percnél. Emellett fotókat, apróbb napi élményeket is szeretek közzétenni. Igazán örömteli és ugyanakkor meglepő, hogy mennyi emberhez eljutnak ezek a kis videók. Vannak nézők az operaházból, különböző kórházak betegei közül, de legutóbb például egy bolgár hölgy lájkolt két videót Izraelből. Vannak a nézők közt olyanok, akik valószínűleg nem is értik a magyar szöveget, mégis meghallgatják. Gondolom, a hangnak, a felolvasásnak van egy olyan tonikája, ritmusa, amit kellemesnek találnak.

Dr. Pellek Sándor zárásként elmondta, hogy ez még csak a kezdet, a korlátozások feloldásával az Egészségszínházát szeretné folytatni, emellett Rabindranath Tagore születésének és halálának évfordulója kapcsán az Indiai Köztársaság nagykövetével szervez közös kulturális produkciót, aminek megnyitója és szakmai segítője egy győri színművész lesz.

Dr. Pellek Sándor Quercus Robur elnevezésű Facebook-oldalán oszt meg videókat, amikben az élet aktualitásaihoz kötődő irodalmi műveket mutat be.

Eddig a következő művekkel foglalkozott: Brenner József: Egy elmebeteg nő naplója, Daniel Defoe: Robinson, Teller Ede: 20. századi utazás tudományban és politikában, Ezeregy éjszaka meséi, Oravecz Imre: Az első emberekről, A fontos helyek megnevezése, Faludy György: Tanuld meg ezt a versemet, Máhábhárata, Ljudmila Ulickaja: Vidám temetés.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában