Építőkockákkal telt meg a szoba

2021.01.08. 17:26

Közel huszonötezer darab építőkockából alkot különböző építményeket a fertőrákosi Tatai László

Különös hobbijával szeretné inspirálni a szülőket, hogy mutassák meg a gyerekeknek az alkotás örömét.

Papp Fanni

20201230 Fertőrákos Tatai László fa kockákból alkot. Fotók: Máthé Daniella MD Kisalföld

Fotó: Máthé Daniella

Egyedülálló hobbit választott magának Tatai László, aki aktívan tervezi tölteni a nyugdíjas­éveit. A fertőrákosi férfi egy teljes helyiséget töltött meg a fa építőkockából készült alkotásaival. A különleges alakzatokkal a felnőtteket szeretné inspirálni, hogy a gyerekekkel közösen tapasztalják meg az alkotás örömeit.

– Tavaly karácsonyra vezethető vissza az ötlet, hogy gyerekjátékokból hozzak létre valami egyedit. A kétéves kis­unokám építőkockákat kapott ajándékba, én pedig szívesen ültem le vele játszani. Ekkor realizálódott bennem, hogy megtaláltam azt a szabadidős tevékenységet, ami örömet okoz nekem – mondta Tatai László, aki 2020 januárjában vásárolta meg az első doboz építőelemeit, ami hamar a szenvedélyévé vált. A férfi úgy gondolja, a hat unokájának olyan örökséget hagyhat majd maga után, amit sosem fognak elfelejteni és mindig rá fogja őket emlékeztetni.

A hobbi kiteljesedéséhez nagyban hozzájárult márciusban a járványhelyzet miatti kijárási korlátozás, aminek még örült is Tatai László. Elmondta, minden idejében az építésre koncentrált.

Fotó: Máthé Daniella

– Jól éreztem magam otthon, az önkifejezésemre tudtam fókuszálni és folyamatosan bővítettem a gyűjteményemet is. Ma már közel huszonötezer darab kockából készülnek a fantáziám által megformált építmények – részletezte az alkotó.

A szemet gyönyörködtető alkotások a férfi egészségi állapotára is jó hatással vannak.

– Amikor az építményeimmel foglalkozom, megnyugszom, és minden idegszálammal erre koncentrálok. Teljes egészében kizárom a külvilágot. Ahogy teltek a hónapok és a hobbimnak szenteltem az időm nagy részét, arra lettem figyelmes, hogy a korábban jelentkező magas vérnyomásom kezdett helyreállni – számolt be az örömteli fejleményről a nyugdíjas.

Fotó: Máthé Daniella

Tervei között szerepel, hogy Sopronban egy tágasabb térben és nagyobb közönség előtt mutassa be az alkotásait.

– Rengeteg munkám van az építményekben és szeretném fejleszteni is a gyűjteményemet, de ehhez szükségem lenne egy kiállítótérre. Több szervezettel, intézménnyel megpróbáltam felvenni a kapcsolatot, akik talán tudnának segíteni a megfelelő helyszínnel. Remélem, sikerül elérni a célomat – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában