Zene

2024.03.19. 07:48

Zenésztársának és barátjának rendezett klipet Pukás-Dallos Peti

Önálló anyaggal jelentkezett Ekanem Bálint: a Visszatalálsz egy készülő album előfutára.

Kisalföld.hu

Forrás: Story / Faebook

A klipet a bakonybéli Szent-kút kápolnánál forgatták és Puskás-Dallos Peti rendezte Bid Daddy Bee művésznéven.

„Tökéletes helyszínnek gondolom, mert a környezet megerősíti a Visszatalálsz mondanivalóját. Az erdő a rohanó világunk akadályait, a tó és a víz a mélypontot, a kápolna a hitet szimbolizálja számomra. Különleges élmény volt a forgatás, mert Peti mellett a volt szobatársam és egyben legkedvesebb barátom, Tóth Levente is segített nekünk” – mondta az előadó. 

„Már tavaly szerettem volna kijönni a dallal, de az élet közbeszólt: a szakdolgozatírás, vizsgák és egyéb teendők mellett sajnos nem sikerült, most viszont végre eljött a pillanat” – tette hozzá Ekanem, aki állandó alkotótársaival dolgozott a mostani megjelenésen, ahogyan velük tervez továbbra is. „Az album az Ébredés címet kapja majd, mert társadalmi problémákra szeretném felhívni a figyelmet a rajta szereplő dalokkal.”

„A Visszatalálsz a reményvesztettekhez és mindazokhoz szól, akik úgy érzik, nincs számukra kiút. A hitünkbe kell kapaszkodni: ha így teszünk, akkor sikerülni fog, bármi is a cél. 
A dal másik igen fontos mondanivalója, hogy mindenben meg kell találni a szépet, a jót” – fogalmazott Ekanem, akinek nem csak a hosszú várakozás miatt különleges a megjelenés. 

„Március 17-e a születésnapom, és azért döntöttem úgy, hogy ezen a napon kerüljön ki a dal, mert ilyenkor mindig rengeteg szeretet és kedvességet kapok, a dallal pedig viszonozni szeretném mindezt: ez az én ajándékom.”

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában