Légpisztoly

2022.03.26. 09:49

Tátrai Miklós élete legnagyobb sikerét érte el a sportlövő Eb-n (videó)

Élete legnagyobb sikerét elérve versenyzőnk bronzérmes lett a férfiak 10 méter légpisztoly versenyszámában a norvégiai Hamarban zajló sportlövő Európa-bajnokságon.

A BHSE színeiben versenyző Tátrai Miklós remek hajrával vívta ki a legjobb nyolcba jutást a 60 lövéses alapversenyből, amelyet 581 körrel zárt – írja a Magyar Nemzet

A folytatásban a legjobb nyolcat két négyes csoportra osztották, ezekből az első két-két helyezett került az éremmérkőzésbe. Az idén bevezetett új szabályok szerint ebben a szakaszban már körönként értékelik az eredményeket, és pontokat kapnak a versenyzők, a legjobb négyet, a negyedik pedig egyet. Tíz sorozat után az utolsó számára véget ér a küzdelem, a másik három lövő pedig további öt sorozatot ad le.

A Magyar Sportlövők Szövetsége (MSSZ) tájékoztatása szerint Tátrai a hetedik helyen jutott a nyolc közé, ahol elődöntős csoportjából a 44 pontos német Robin Walter mögött a második helyen végzett 39,5 ponttal, és bejutott a négy legjobbat felvonultató éremmérkőzésbe. A dobogós helyekért zajló küzdelemben is 39,5 ponttal zárt, amivel a harmadik helyen végzett. Tátrai Miklós a 2016-os győri Eb-n volt korábban döntős 10 méteren – ott ötödikként zárt –, de most akkori teljesítményét túlszárnyalva

karrierje első érmét nyerte világversenyen. 

Az aranyérmet a német Robin Walter, az ezüstérmet a szlovák Juray Tuzinsky szerezte meg.

A 35 éves Tátrai a magyar küldöttség második dobogós helyét szerezte a felnőttek között Hamarban, egyúttal az elsőt olimpiai versenyszámban. Csütörtökön Sike József a futócéllövők 30+30-as versenyében lett harmadik.

Pénteken a nők 10 méter légpisztoly számában Major Veronika is továbblépett az alapversenyből a nyolc közé, de a négy legjobbat felvonultató éremmérkőzésig már nem jutott el, hetedik lett; míg a férfiak 10 méter légpuska versenyszámában Péni Istvánnak három tized hiányzott ahhoz, hogy a nyolc közé jusson, kilencedik lett. A nők 10 méter légpuska számában pedig Dénes Eszter a még a továbbjutó nyolcadikkal azonos eredménnyel nem tudott a döntőbe kerülni.

Tátrai Miklós: – Az alapverseny nagyon munkás volt, sokat dolgoztam benne. 100-zal tudtam befejezni, ami nagyon kellett a döntőhöz. Az 581 kör nem kiugróan magas eredmény, de nagyon örülök neki. Ha a világbajnokságon is a nyolc közé akarok kerülni, akkor egy-két körrel még többet kell lőnöm. Elég erős volt a világítás a döntős helyszínen, ez kicsit zavart is. A nyolc között már élveztem a versenyzés minden pillanatát, és az éremcsatában is viszonylag nyugodt tudtam maradni. Ez a bronzérem most egy visszaigazolás számomra, hogy megérte annyit dolgozni és 15-16 év munkája beérett.

 

Győrik Csaba szövetségi kapitány: – A norvégiai Eb megmutatta, hogy puskásaink is emberből vannak, nem gépek. Különösen bosszantó Dénes Eszter és Péni István esete. Előbbi csak rosszabb utolsó sorozata miatt nem jutott be a nyolc közé, utóbbinak három tized hiányzott hozzá. A pisztolyos Major Veronika jól dolgozott, nagyon fegyelmezetten lőtt az alapversenyben. Az 577 kör megsüvegelendő. De a mentális energiáját elhasználta sajnos a döntőre. Tátrai Miklós nagyon megdolgozott minden egyes lövésért, és az utolsó két sorozat kiváló eredménye (98, 100) nagyon kellett a döntőhöz. Látszott rajta, hogy mentálisan jó állapotban van, ezért bizakodó voltam, hogy a folytatás is jól sikerülhet számára. Az éremcsatában is nyugodt maradt, szép nagy tízeseket lőtt, és megérdemelten nyerte meg a bronzérmet. Régóta vártuk, hogy a győri Eb után ismét jól szerepeljen. A norvégiai kontinensviadal előtt ott volt az edzőtáborban, ahol nagyon sokat gyakoroltunk az új szabályok szerint. Nagyon kellemes meglepetés az övé.

Borítókép: Tátrai Miklós a dobogón / MSSZ / Facebook

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában