Újabb munkahelyek

2023.05.26. 15:34

Szijjártó Péter: idén már most több beruházás érkezett Magyarországra, mint tavaly egész évben (videó)

Az acélszerkezeti elemgyártással foglalkozó Termelés-Logistic-Centrum Kft. mintegy 21 milliárd forint értékű beruházása nyomán 80 új munkahely jön létre Litéren - jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

MW

Forrás: Facebook/Szijjártó Péter

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a német tulajdonú cég üzemének átadásán arról számolt be, hogy 

a beruházást az állam 2,2 milliárd forinttal támogatta.

 Tájékoztatása szerint a fém alapanyag és feldolgozási termékek gyártása tavaly nagy rekordot döntött Magyarországon, a mintegy 120 ezer embernek munkát adó ágazat termelési értéke már több mint 4000 milliárd forint.

Magyarország elkerülte a gazdasági recessziót

Beszédében kiemelte, hogy a projekt bizonyítja, hogy hazánk továbbra is vonzó beruházási környezetet tud biztosítani Európában, a cégek számára komoly vonzerőt jelent a kontinens legalacsonyabb adói mellett a politikai stabilitás és a képzett munkaerő is.

Hangsúlyozta, hogy korábban példátlan módon három év alatt kétszer is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság, az ukrajnai háború árát pedig mindenki fizeti, ráadásul az európai uniós szankciók csak tovább súlyosbítják a helyzetet.

Aláhúzta, hogy a helyzet a recesszió rémét festette fel, ennek elkerülése volt a kormány legfontosabb feladata az utóbbi években, aminek legjobb módját az újabb és újabb beruházások jelentik. "Épp ezért mindkét válság esetén a kormány ugyanazt a gazdaságpolitikai választ adta, vagyis minden idők legjelentősebb beruházásösztönzési programjait indítottuk el, mind a világjárvány, mind a háború árnyékában" - közölte.

Szijjártó Péter emlékeztetett, hogy a kormány a munkanélküliség finanszírozása helyett inkább annak a megelőzésére összpontosított.

A német cégek számára továbbra is vonzó az ország

"Az eredmény önmagáért beszél, hiszen míg 2022 a világgazdaság egyik fekete éve volt, addig a magyar gazdaságban ez rekordévnek számított" - jelentette ki. Ennek kapcsán pedig arról számolt be, hogy tavaly a beruházási, a foglalkoztatási és az exportcsúcs is megdőlt. Továbbá kifejtette: 

idén már most több beruházás érkezett Magyarországra, mint a tavalyi rekordév egészében.

A miniszter hangsúlyozta: "az elmúlt időszak beruházási döntései világosan mutatják, hogy a politikai hangulatkeltés és hisztériakeltés dacára sem kopott meg a német vállalatok bizalma Magyarország iránt".

"Magyarországon minden német vállalat számára az egyenlő elbánás elvét biztosítjuk, és örülünk annak, hogy továbbra is a német vállalatok alkotják a legnagyobb beruházói közösséget" - mondta.

Végül rámutatott, hogy az elmúlt kilenc évben 183 nagy német vállalati beruházáshoz adott a magyar kormány jelentős pénzügyi támogatást.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában