Ország-világ

2021.03.08. 07:32

Tállai: a Gyurcsány-kormány egyáltalán nem segített az adósoknak

A 2008–2009-es gazdasági összeomlás után megtapasztalhatta Magyarország, milyen következményekkel jár egy hitelválság, a kormány tavaly azért vezetett be hitelmoratóriumot, hogy hasonló ezúttal semmiképpen se következhessen be – nyilatkozott Tállai András. A pénzügyminiszter helyettese megjegyezte: a bankok most messzemenően betartják a szabályokat, s szem előtt tartják az ügyfelek érdekeit.

A Magyar Nemzet hétfői számában megjelent nyilatkozatában Tállai hangsúlyozta, hogy a 2008–2009-es hitelválság idején semmilyen kormányzati intézkedés sem született,

Gyurcsány Ferenc és kormánya semmilyen segítséget nem adott a bajba jutott sok százezer családnak és vállalkozásnak.

Akkor megtapasztalhatta az ország, milyen pusztító egy hitelválság – fogalmazott.

A válság fájdalmas tapasztalataira még emlékezhet a magyar hitelfelvevők legnagyobb része – mondta Tállai, és kiemelte, a kormány azért vezette be a moratóriumot, hogy ezúttal semmiképpen se következhessen be a Gyurcsány-időszakéhoz hasonló összeomlás.

A tavaly bevezetett hitelmoratórium legfontosabb tapasztalatairól az államtitkár elmondta:

a jelenlegi moratórium 1,6 millió lakossági ügyfelet és félmillió vállalkozást véd, s átmenetileg a teljes hitelállomány 42 százaléka, vagyis 4300 milliárd forint után nem kell fizetni a törlesztőrészletet.

A magyar hitelmoratórium összesen 15 hónapon keresztül garantálja, hogy az érintetteknek ne kelljen a hitelükkel foglalkozniuk. A lehetőség automatikusan járt, ha az ügyfél mégis folytatná a fizetést, azt csak jeleznie kell bankjánál. Adminisztráció szinte nincs, a fizetési moratórium miatt a törlesztőrészlet nem növekedhet, s a kamat módosulása is csupán a változó kamatozású hiteleknél jöhet szóba, ami a moratórium igénybevételétől teljesen független – sorolta.

Kiemelte, hogy a hazai lehetőség részletei azért is lényegesek, mert

más kormányok ennél jóval szűkebb körű segítségről határoztak.

Németországban például csupán három hónapra, Franciaországban mindössze négyre függesztették fel a hitelek fizetésének kötelezettségét, a lehetőség nem is volt mindenhol automatikus, akadtak olyan államok, ahol vaskos adminisztrációval kellett megküzdeniük az ügyfeleknek.

A hazai bankok magatartásáról szólva a miniszterhelyettes úgy fogalmazott: az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a pénzintézetek a hitelmoratóriumnál a jogszabály előírásait követve járnak el, szem előtt tartva az ügyfelek érdekeit.

Ezek is érdekelhetik