Bulvár-celeb

2023.07.21. 09:27

Bódi Csabi durván kiakadt: bicskanyitogató dolgokat állítottak róla

Most éppen azért irányult rá a figyelem, mert egy jómódú család esküvőjén vett részt...

MW

Forrás: Instagram

Bódi Csabit megint megtalálta néhány rosszindulatú kommentelő, akik azzal vádolták meg, hogy a pénzét nem tisztességes úton szerzi. Tolvajnak és csalónak nevezték többen is, nem csoda, hogy feldühödött.

Döbbenetes ürügyet találtak arra, hogy belekössenek. A zenész egy esküvőre volt hivatalos, ám a rosszakarói mindebben csak a rongyrázást látták, ugyanis a lagzin készített felvételeken feltűnt pár luxusautó is.

 

A hétvégén egy esküvőre voltam hivatalos, amiről szokás szerint posztoltam a közösségi oldalamra. Meg sem fordult a fejemben, hogy lesznek olyanok, akik irigy, rosszindulatú módon kommentelgetnek majd a felvételhez, hiszen egy boldog, szeretetteljes pillanatot örökítettem meg. Azt nehezményezték egyébként, hogy egy jól szituált család esküvőjén voltam, és a videóban több, magasabb kategóriás autó szerepelt, amit ők a rongyrázással és a tisztességtelenséggel azonosítottak

– kezdte a Borsnak az énekes, akit gúnyos és bántó jelzőkkel illettek az irigyei. 

Bűnözőnek, csalónak nevezték, és bár Bódiéknak nincs oka magyarázkodásra, Csabi szeretne tiszta vizet önteni a pohárba.

Sokan még annak sem jártak utána, hogy kinek a lagzijáról volt szó, ugyanis páran azt hitték, hogy a családon belül tartottuk a bulit. Holott ez korántsem így volt... Na, most ezek az emberek olyanokat kezdtek el írogatni nekem, hogy bűnöző vagyok, adócsaló és egyebek, mondván hogy máskülönben nem lehet pénzem, hiszen nem dolgozom. Szerintük a zenészek, előadóművészeknek nincs tisztességes munkája... Nekik üzenném, hogy mi is ugyanúgy keressük a kenyerünket, még ha a munkánk jellege más: nem csaltam, nem loptam és lelkiismeretes adófizető vagyok, ahogy a családom is. Nincs mit titkolnom és szégyelnem! Meg kell értenie sokaknak, hogy a jómód nem egyenlő a bűnözéssel, főleg annak fényében, hogy a Bódi család már több mint 500 jótékonysági rendezvényen is részt vett – tette hozzá a népszerű zenész, aki a rosszakaróinak csak annyit kíván, hogy legyenek boldogok, és engedjék el azt a sok gonoszságot, ami a lelküket mérgezi...

- mondta a zenész. 

Hogy miért hívják Bódiékat előszeretettel különböző esküvőkre, arról további érdekes részletek derülnek ki a Bors cikkéből. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában