Bulvár-celeb

2022.12.05. 08:31

Megrázó vallomás: másodszor győzte le a rákot Bangó Margit

Nyáron derült ki, hogy Bangó Margit betegsége ismét kiújult. A Kossuth-díjas művésznő másodszorra nézett szembe a rákkal. Az énekesnő korábban azt nyilatkozta, le fogja győzni a kórt. Három műtéten esett át, most minden eredménye hála istennek negatív.

Fotó: Muzslay Péter

Nehéz éven van túl Bangó Margit, az énekesnő ennek ellenére a tőle megszokott szeretettel fogadta lapunkat. Az előadóművész elmondta, rövid idő alatt volt három műtétje, de a lényeg az, hogy végre jól van.

– Hála istennek, most már jól vagyok. Még nem tért vissza a régi erőm, de alakulok. Most voltam kontrollon, minden eredményem negatív, már második alkalommal. Háromhavonta járok ellenőrzésekre

– kezdte a Borsnak Bangó Margit. A művésznő mellett lánya ül. Bangó Marika csillogó tekintettel nézi édesanyját, hallgatja szavait.

– Jövünk-megyünk, Marikával hamarosan egy televíziós műsorban fogunk szerepelni. Anya-lánya duett lesz. „A” kategóriás énekesek között fogunk fellépni, én akárhová már nem megyek szívesen. Letettem valamit az asztalra ezalatt a „csekély” 56-57 év alatt, nem kell már bizonyítanom – tette hozzá.

„Isten az orvosok orvosa”

A magyar nóták koronázatlan királynője precíz, pontos embernek tartja magát. Bangó Margit úgy fogalmazott, mindent szívből ad, és amit ad, azt kapja ő vissza a rajongóktól. Ez az ő titka, és a hit.

– Azt üzenem annak, aki beteg, hogy legyen hite! Isten az orvosok orvosa. Hogyha azt mondja egy doktor vagy kettő, hogy nem tud meggyógyulni, az nem igaz. Az élő bizonyíték erre én vagyok. Másodszor győztem le a rákot, itt vagyok, teszem a dolgomat. Fellépek, járok vidékre is, ugyanolyan elánnal énekelek, mint mindig. Ebből nem tudok engedni

– jelentette ki magabiztosan.

Noha a betegség az életkedvén egy cseppet sem változtatott, egy dolgot mégis másként kell csináljon: a művésznő immáron ülve énekel. Így egy kicsit nehezebb a levegővétel és az éneklés technikája, de azt mondta, az embereknek mindegy, így is imádják.

– Nem az a lényeg, hogy hogy nézek ki, noha arra mindig figyelek. Színpadon mindig úgy kell megjelenni, hogy mindenki mindenkinek tetsszen, az elegancia fontos. Az alkalomnak megfelelően öltözködöm.

Lánya, Marika a támasza

Az énekesnő boldogan mesélt lányáról, azt mondta, Marika egyszerűen fantasztikus. Nagy erőt ad neki a családja szeretete.

– Megijedek tőle sokszor, a fiatalkori önmagamat látom benne. Félelmetes a hasonlóság mindenben. Nemcsak külsőleg, lelkileg is ugyanaz, mint én. Gyönyörűen énekel, nagyon sokat fejlődött. A színpadon meg egyszerűen az ujja köré csavarja az embereket

– büszkélkedett. Nem esett messze az alma a fájától, Marikának is sok fellépése, televíziós szereplése van. Kezdetben nem akart énekelni, de az édesanyja bedobta a mély vízbe.

– Nem akarta, de ilyen nincs, hogy nem, hála istennek meglett az eredménye. Szeretik az emberek, kiadja azt, ami a szívében van, szerencsére van sok saját szerzeménye. Mindig ezt magyarázom a fiatalságnak, hogy a szív a titok. Amit érzel, azt ki kell tudni adni, ezt nem lehet tanítani. Ez a belső érzés vagy van, vagy nincs. Marika ugyanaz, mint a mama. A közönségért vagyunk, velünk éreznek.

A mulatós énekesnő szerint a világon a legszebb érzés, amikor egy gyerek az édesanyjával léphet fel, nagyon sokat jelent ez neki.

– Hála a jó istennek, nagyon sokszor lehettem anyuval egy színpadon, de olyan, mintha mindig először lépnék fel vele. Továbbmegyek, most már olyan élményt nyújt nekem, hogy egyszerűen belül folyik a könnyem, annyira jólesik a lelkemnek. Ez valami csoda.

„Már teljes pompájában díszeleg az otthonunk”

A két művésznő naptára az ünnepek közeledtével szinte tele. Bangó Margit úgy fogalmazott, ő kiszámíthatatlan, mert ha neki azt mondják, hogy hopp, már ugrik is. Különleges felvételekre készülnek, de anya és lánya a karácsonyi készülődésnek is megadják a módját. Marikáék otthona már készen áll az ünnepekre.

– Két-három napja nálam áll a fa, teljes pompájában díszeleg az otthonunk. Én nagyon szeretem a karácsonyt, amíg lehet, meghagyom a fát is, hogy ezt a csodálatos érzést megtartsam. A gyerekek kapnak ajándékot, mi, felnőttek legfeljebb csak aprósággal kedveskedünk egymásnak. Akárcsak gyerekkorában, Vásárosnaményban – mondta Marika.

A világot megjárt művésznő azt mondta, nagy szegénységben teltek, de gyönyörű karácsonyaik voltak. Édesanyja is úgy fogalmazott, a legnagyobb ajándék a szeretet és a békesség.

– Aki hisz Istenben, abban szeretet lakozik. Ha valaki még nem is hisz, akkor keresse, mert nagy örömet tud okozni. Legalább karácsonykor legyenek együtt a családok, nagymamák, gyerekek, unokák, dédunokák! Lélekben viszont mindennap ott kell lenni, és ha lehetséges, menni egymáshoz! Nem az ajándék a fontos, hanem az, hogy amikor megölelnek, érezzem az őszinte, tiszta szeretetet! – nyilatkozta Bangó Margit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában