Győr és környéke

2019.04.12. 09:00

Több hely a győri bölcsődékben

A 13 győri bölcsődéből szeptembertől csak 12 lesz nyitva, a Zöld utcait egy évre bezárják, teljes felújítás kezdődik. Március végén mérték fel a városban a családok igényeit, arra kérték a szülőket, több intézményt jelöljenek meg.

D. Pusztai Andrea

– Senki nem maradt le semmiről, a bölcsődékben folyamatos a felvétel – mondta az előzetes igényfelmérések összesítése után Bartalné dr. Tóth Györgyi, az Egyesített Bölcsődei Intézményhálózat igazgatója. Március végén gyűjtötték össze a győri bölcsődékben a szeptembertől, illetve januártól esedékes jelentkezéseket. Ez még nem jelent automatikus felvételt, a nyár folyamán egyeztetnek arról, hogy ténylegesen melyik bölcsiben tudnak helyet biztosítani. Ezért is kérték a szülőket arra, hogy több intézményt jelöljenek meg.


– Nagy volt az érdeklődés – mondta az igazgató. – A város 13 bölcsődéjében 644 férőhely van, ebből, miután a nagyok szeptemberben oviba mennek, 315 marad szabad. Újonnan 253 új bölcsis érkezik ősszel, onnantól pedig folyamatosan jönnek áprilisig. A Kisalföld megtudta: tavalyhoz hasonlóan, ahol van rá törvényi lehetőség – többek között a kicsik életkora és a csoportszoba nagyságától függően –, idén is megemelheti a fenntartó önkormányzat 5 százalékkal a férőhelyek számát. Erre azért van szükség, mert több bölcsődében felújítások lesznek, a gyerekeket pedig átmenetileg máshol kell majd elhelyezni.

 

tt a tavasz, a győri Kodály Zoltán utcai bölcsőde apróságai pedig annyi időt töltenek a szabadban, amennyit csak lehet. Nagy örömükre az udvarra nemrég új játékok kerültek. Fotó: Mészáros Mátyás

tt a tavasz, a győri Kodály Zoltán utcai bölcsőde apróságai pedig annyi időt töltenek a szabadban, amennyit csak lehet. Nagy örömükre az udvarra nemrég új játékok kerültek. Fotó: Mészáros Mátyás


A Kassák utcaiban energetikai felújítást terveznek, illetve egy pavilon teljes rekonstrukcióját, a Cuha utcaiban és a ménfőcsanakiban a tetőt és a falakat szigetelik, kicserélnek néhány nyílászárót és akadálymentesítenek. Utóbbi két helyen a munkák a nyári leállás ideje alatt, illetve azt követően lesznek. Emellett új udvari játékokat is beszereznek. A Zöld utcában teljes felújítás kezdődik ősszel, várhatóan egy évig lesz zárva. Az intézmény nemcsak megszépül, de bővül is, ez újabb 10 férőhelyet jelent.


– Az igényfelmérésnél eleve tizenkét bölcsődével számoltunk – mondta Bartalné dr. Tóth Györgyi. – A Zöld utcaiba nem hirdettünk felvételt, a meglévő csoportokat pedig megpróbáljuk egyben tartani és egy helyre költöztetni. Ezt természetesen előzőleg a szülőkkel is egyeztetjük majd.

 

A jelentkezők


​A legtöbb gyereket 2–3 éves kora között íratják bölcsődébe a szülei. Számban őket a 1,5–2 évesek követik, de akadnak 1 év alattiak is. Egyre nagyobb az igény a sajátos nevelési igényű gyerekek elhelyezésére és enyhe emelkedést mutat az autisták száma is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!