Kritika - Különös házassággal kezdődött a színházi évad Győrben

 Szólt ez a színháznak, a premierben közreműködők munkájának, és főként annak, hogy három nyári hónap után színjátszásra éhes közönség várta a Mikszáth–Závada szerzői kettős produkcióját. A siker fergeteges jelzőjének elmaradása annak tudható be, hogy a darab hiányérzetet is keltett a nézőkben.

Valahol az első felvonás közepén esett le először a tantusz annak a felismerésével, hogy a sokat emlegetett győri nagyszínpadot bizony a kevés szereplő mozgatása, a gyakori kétszereplős párbeszédek aligha töltik ki: ehhez kevésnek bizonyultak a függönyszerűen alkalmazott térelválasztók, az időnként üresnek tűnő helyszín problémáját csak kevéssé oldotta a fénytechnika, és mindezzel párhuzamosan olykor bizony csökkent, alább szállt a cselekmény feszültsége. A második felvonásban ugyan a pergőbb, mozgalmasabb jelenetek, mint például a szentszéki tárgyalás, ezen valamelyest csökkentettek, de az előadás végére mégis szinte meggyőződéssé vált az az eleinte csak homályosan nyugtalanító érzés, hogy e klasszikus műnek ebben a formában valójában ideális helyszíne lehetett volna a Kisfaludy Terem.

 A színészi gárdát nem érheti vád, az előadás szereplői hozzák azt a formát és képességet, amelyet az évek során megszoktunk tőlük. Fotó: Mészáros Mátyás

Ahol nem kevésbé érvényesülhetett volna az illúziók szinte valamennyi szereplőnél tetten érhető kergetése. A főszolgabíró bárónak a lánya következetes, minden akadályon átgázoló megmentési törekvései, lányának a kényszerűen mellé erőszakolt férj bizalmának megnyerése iránti hiábavaló vágya, a plébános szilárd reménye, hogy minden súlyos bűnt meg lehet úszni, az ártatlan fiatal szerelmeseknek pedig azon délibábos elképzelése, mely szerint az igazságnak végül valahol csak-csak győz- nie kell. De ugyanúgy hisz a Szentszék elnöke is döntése megkérdőjelezhetetlenségében, a falusi ezermester meg abban, hogy rossz cél érdekében is ki szabad bontakoztatni a technika iránti kivételes tehetségét. 

A színészi gárdát semmiféle vád nem érheti, az előadás szereplői egész egyszerűen hozzák magukat, azt a formát és képességet, amelyet az évek során megszoktunk tőlük. A kedélyesből gonoszra váltó Dőry báró negatív metamorfózisa sem hozza zavarba Csankó Zoltánt, Sárközi József képes egészen félelmetessé tenni Szucsinka plébános alakját. A két fiatalember közül Kurucz Dániel nyilván szép jövő előtt álló tehetség, de Kolnai Kovács Gergely némileg több tapasztalata egyelőre karakteresebb szerepformálást tesz lehetővé. A két ifjú hölgy közül Nagy Johannának jutott a hálásabb szerep, Dunai Csengénél nem könnyű eldönteni, hogy a pappal folytatott bűnös viszony és a tiszta élet megtalálásában bizakodás közül melyik az igazi tulajdonsága. 

Posonyi Takács Lászlót érdemes még említeni, mint aki számára kifejezetten testhezálló Vidonka zsenialitással keveredő szerencsétlenkedése. 

Megszokott kivitelezési eszköz Valló Péter rendezőnél a mai életből vett elemek beépítése, ilyenek voltak esztendeje az autógumik az Éjjeli menedékhelyben, és a Különös házasság sem szenvedett hiányt modern eszközökből, a lábbeliktől (női tűsarkú, gárdistabakancs) a csőszárú nadrágokon és a mai hátizsákokon keresztül egészen a távirányítással működő ágyig. Szerencsére a színmű befejezése nagyjából hű maradt az eredeti regényhez, mert már-már attól lehetett tartani, hogy esetleg a jelenkori DNS-vizsgálat valamilyen egykori dramaturgiai fordulatával derül ki az igazság, s találnak egymásra a szerelmesek. De e megjegyzést csak egészen halkan tesszük, ötletet nem adva a Különös házasság valamelyik jövőbeli rendezőjének…