Győr és környéke

2017.07.21. 13:03

Meghalt a többszörös tüdőátültetésen átesett győri lány

Lendvai Anna csütörtökön hunyt el.

munkatársainktól

A cisztás fibrózisban szenvedő lány mindkét transzplantált tüdeje tönkrement, ezért egy harmadik szervátültetést is szeretett volna, a transzplantációs bizottság azonban nem járult hozzá a harmadik operációhoz a kórelőzmények miatt. A 24 éves lány a betegségéről a Csak Levegőt! blogon írt.


A Blikk azt írja, Lendvai Anna leromlott egészségi állapota miatt néhány hete előrehozta közelgő esküvőjét és összeházasodott szerelmével, csütörtökön azonban elhunyt.



A Kisalföld 2008-ban írt először Lendvai Annáról. Az akkor 16 éves, cisztás fibrózisban (CF) szenvedő győri kamasz lányról, akit a Csodalámpa Alapítvány elrepített Lourdes-ba, a mesés gyógyulások völgyébe, hogy rokonaiért, barátaiért és a betegekért imádkozhasson. Első transzplantációjáról 2014-ben írtunk, a szerv azonban hónapokkal később elhalt, így 2015-ben újabb átültetésen kellett, hogy átessen. Múlt szeptemberben arról írtunk, hogy Anna meghódította a Kékestetőt. Sajnos a második tüdőátültetés sem jelentett végleges megoldást a lány betegségére, az újabb transzplantációhoz már nem járult hozzá a bizottság.


Anna internetes naplót írt magáról és a betegségéről. Elképesztő őszinteséggel, bájos humorral osztotta meg az élményeit, a fájdalmait, az érzéseit. Részévé tette olvasóit az életének, amelynek – ahogy írta – „minden egyes napját hálás szívvel kezdi, mert ha semmi sem biztos, akkor bármi lehetséges".

A cisztás fibrózis

A CF genetikai eredetű kór. A belső elválasztású szervek sűrűbb váladékot termelnek, így akadályozzák a normális működést. A tüdő idővel oly mértékben sérül, hogy csak az átültetés mentheti meg a beteg életét. A Nemzeti Szervdonációs Regiszter adatai szerint tavaly egész évben közel félezer transzplantációt végeztek el az orvosok. Akit érdekel, miként segíthet, a részleteket megtalálja az Országos Vérellátó Szolgálat honlapján.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!