Győr és környéke

2017.04.18. 09:00

Állami béremelés lépéskényszerben

A kormány felhatalmazást adott a bérmegállapodás aláírására a vízügynél, a postánál, a MÁV-nál és a Volánnál. Három lépcsőben, három év alatt harmincszázalékos béremelést kapnak a dolgozók. Az állami vállalatoknál is súlyos a munkaerőhiány.

Cséfalvay Attila

„Célegyenesbe értünk a vízügyes dolgozók béremelésével, hamarosan a pontos százalékokat is bejelenthetik" – mondta Tarró Péter, a Környezetvédelmi és Vízügyi Országos Szakszervezet elnöke. Az ágazatban három év alatt 30 százalék körüli emelés jöhet: most 13, jövőre 12, 2019-ben pedig 5 százalékos. „Ekkora emeléssel csak kullogunk az átlag után" – mondta Csapó Csaba, a regionális vízügyi igazgatóság szakszervezetének titkára.


Az ágazatban most bruttó 176 ezer forint az átlagfizetés, tíz éve nem nőtt, a dolgozók több mint fele minimálbért visz haza. Ha nem változik a helyzet, az az árvízi védekezés biztonságára is hatással lehet. Erre a vízügyes szakszervezetek közül először ők hívták fel a figyelmet tavaly (Kisalföld, 2016. november 14.).


„A béremelésről egyelőre semmit sem tudunk" – mondta most Csapó Csaba.

 

Fotóillusztráció

A legnagyobb béremelés elvileg a postásoknak juthat, hisz a Magyar Posta a kormány támogatása mellé 4 milliárd forintot tesz. A következő években nekik 32 százalék körüli béremelést ígérnek. Akik kevesebbet keresnek, azoknak idén 14, a többieknek legalább 10 százalékkal emelkedik a bére.


„A vidéki kis postákon nem sokan keresnek 100 ezer forintot, nekik nagy segítség az államilag garantált 161 ezer forint" – jelezte egy postai dolgozó. Egy másik viszont elégedetlen. „Aki 20 év meló után is csak 120–130 ezres alapbéren volt, az most csak az állami emelésnek köszönhetően kapott bruttó 161 ezret, és ezzel le is van tudva az emelés."


A MÁV-csoport vezetése hároméves bérmegállapodást írt alá, hogy megelőzze a szakemberhiányt és megtartsa dolgozóit. A minimálbérnél és szakmunkásbér-minimumnál többet keresők fizetése 10 százalékkal emelkedik áprilistól visszamenőleg januárig. Főiskolai végzettséggel bruttó 270 ezer forint jár, egyetemivel 300 ezer. Jövőre újabb 12, 2019-ben 5 százalékkal emelkedhet a vasutasok bére.


A volánosok 45 százalékos béremelést kértek, ennek valamivel több mint a felét kaphatják: 13, 12 és 5 százalékos emelés lesz 2019-ig. Ettől eltérni nem lehet, s három évig további bérköveteléssel nem élnek a szakszervezetek.

Ha nem változik a vízügyesek bérhelyzete, az az árvízi védekezés biztonságára is hatással lehet. Fotóillusztráció

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!