Egyperces

2019.05.19. 20:49

Túlélte a gyermekbénulást a britek kedvenc szakácsnője

Az angolok kedvenc szakács- és cukrásznője borzalmasan rossz tanuló volt, rengeteget lógott a suliból.

Nyolcvannégy éves, de sosem fárad, pedig látszólag olyan finom és törékeny, mint egy nádszál. Mary Berry, vagyis Mary Rosa Alleyne Hunnings az angolok nagy kedvence: bizonyított már zsűritagként, szakácsként és cukrászként is, 75 szakácskönyvet adott ki, amik világszerte 5 millió példányban keltek el. Életműve éppoly gazdag, mint arcán és kezén a ráncok.


Mindig tökéletes hajával és sminkjével, folyamatos huncutságával egy olyan jóságos néni, aki bármelyikünk nagymamája lehetne – és éppen ebben rejlik az ő igazi varázsa. Kezében ott van a tudás és a tapasztalat, amit nemcsak a laikus tévénézők, hanem a brit uralkodóház is elismer.Pedig bizony nem volt mindig ilyen pedáns: kifejezetten rossz tanuló volt, ugyanis untatta az iskola.


Gyakran be sem járt, és legtöbbször mindenféle betegséget kitalált magának, amiért nem tudott bemenni – nyilván innen ered a mostani huncutság is. Így szülei azon a reggelen is 13 éves korában, aminek végül egész életére kiható következményei voltak, azt hitték, csak lógni akar.


– Felébredtem, torok- és fejfájásra pa­nasz­kod­tam, de a szü­leim azt hitték, megint nincs kedvem bemenni. Nem ez lett volna az első alkalom. Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy tényleg beteg vagyok, az ágyra görnyedtem, fájtak az izmaim. Még ekkor is csak influenzára gyanakodtak, az ötödik napon kerültem csak kórházba, azonnal egy üvegfalú szobába tettek – mesélte korábban Mary Berry, akinek több sorozata is ment a magyar tévékben, a Sütimestert, amiben zsűrizik, jelenleg a Lichi Tv és a Viasat 3 is adja.


A diagnózis lesújtó volt: járványos gyermekbénulás. Mary há­rom hónapot töltött kórházban, a betegségben eldeformálódott a gerince és a bal karja is, ezek nyomát ma is viseli. De még így is hálás a sorsnak, a mellette fekvő kislány ugyanis nem élte túl a betegséget.


Suli után nem akart továbbtanulni, elektromos sütőkkel házaló ügynöknek állt, itt vi­szont beleszeretett a főzésbe. Szigorú édesapjától kisírt egy franciakurzust, aminek első napjait végigbőgte, ugyanis lóhúst kaptak enni és azt is főztek, neki pedig otthon volt egy pónija – a ló, Kerry Lass még a kórházban is vele volt, betegsége alatt kapta édesapjától. Később lett a tejhivatalnál recepttesztelő, és dolgozott a tojás- és liszttermék-tanácsoknál is. Már számos könyve megjelent, mire 2014-ben műsort kapott a BBC-n.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!