rémisztő meglepetés

2021.05.31. 16:53

Óriáskígyót hagyott az albérlő a budapesti lakásban

A nappali közepén egy két és fél méteres pitont hagyott hátra egy albérlő.

Fotós: Shutterstock

A Bors egyik olvasója, Robi azzal kereste meg a lapot, hogy bérlője egy óriáskígyót hagyott a lakásában.

– Ferin őszintén szólva meglepődtem. A rengeteg csalódás után szinte már furcsálltam, hogy határidőre érkezik a lakbér és rend van a lakásban. Nem is nagyon hittem benne, de itt felcsillant a remény. A hónapok teltek, múltak, mígnem egyszer csak fura dologra lettem figyelmes. Másfél év után elmaradt a lakbér. Ferit hiába hívtam, nem vette fel a telefont. Egy hétig próbálkoztam, aztán a saját kezembe vettem az ügyet, és felmentem a lakásomra – írja a Borsonline.

– Furcsa volt, hogy a kulcsom nem volt jó a zárba, ráadásul a bérlőmnek is nyoma veszett. Nyomban hívtam egy szakit, aki szétbontotta a zárat, így be tudtam menni az ingatlanba.

Robi nem hitt a szemének, amikor belépett az otthonába.

– A lakásban óriási rendetlenséget tapasztaltam. Tiszta kosz és szemét volt mindenhol. A falakon penész állt – meséli a tulajdonos. – Itt azonban nem ért véget a döbbenetek sora. A szoba sarkában láttam, hogy valami mozog. Egy deszkákból összerakott tákolmány volt a sarokban, nevezzük terráriumnak.

Belenéztem, és akkor vettem észre, hogy alul egy óriáskígyó pihen.

Megijedtem, mert nem mindennap találkozom ilyen állattal – részletezte a hihetetlen esetet olvasónk. Kis idő múlva kihívott egy állatbefogót, aki megpróbálta elkapni a kígyót. Az állatot nehéz volt hatástalanítani, mert nagyon éhes volt.

Címkék#kígyó
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!