Bor-neked

2012.08.16. 17:27

Mária Terézia (1740-1780) rendeleteinek hatása a magyar borászatra

A törökháborúk végeztével, s a gazdaság újraindításával, betelepítésekkel megalapozódott a magyar gazdaság bővülésének lehetősége. A birodalmon belül, bár Magyarország szétzilált, kifosztott, háborús károkat szenvedett terület volt, mégis olyan mezőgazdasági és nyersanyag termelési potenciállal bírt, hogy gyors fejlődésnek indult. Az adókedvezményeknek, s a stabil felvevőpiacnak köszönhetően élőállat, gabona, bor, ásványkincsek bőséggel jutottak el az örökös tartományok területére, s a Német-Római Császárság államaiba, főként Poroszországba. A magyar bor különösen jól szerepelt a sziléziai, orosz, lengyel, svéd és orosz területeken, kiváltképp a tokaji, de természetesen Buda, Sopron, Somló Felső-Magyarország borai is jó piacra leltek. A borkereskedelem olyan jól ment, hogy 1723-ban a még a borhamisítás ellen is rendeletet kellett hozni.


Mária Terézia, főként a nagytudású és európai szemmel is kiemelkedő Kaunitz pénzügyminiszterének segítségével, francia mintára erős merkantilista, felülről szabályozott, piacvédő gazdaságpolitikába kezdett, amely jelentős változásokat hozott a bortermelő birtokosoknak is. A cél logikus és érthető volt: meg kellett védeni a Habsburg birodalom éledező iparát a rivális és erősebb nyugatitól, ugyanakkor támogatni az osztrák, sziléziai, cseh, morva ipart olcsó saját nyersanyaggal. Máris kész volt a koncepció, a Magyar királyság adottságainál fogva, évszázados tapasztalataival remek nyersanyagellátó terület volt, korlátlan mezőgazdasági potenciállal.

1746-ban Bécsben létrejött a Kereskedelmi Tanács, amely fő célként a saját ipar érdekében korlátozni igyekezett minden olyan tevékenységet, amely a külföldi iparcikkek behozatalával járt. Elősegítette a manufaktúrák létrehozását, főleg olyanokat, amelyek importot váltottak ki. Ezzel sokat segítettek az iparfejlesztésben, de sokat ártottak többek között a magyar bor és gabona exportnak. Ez némileg bonyolult első hallásra, de alapjaiban azért volt káros, mert eddig a magyar bor és nyersanyag zömében úgy került ki az örökös tartományokon kívülre, hogy azért cserébe textilipari és egyéb ipari termékeket hoztunk be, tehát egyfajta cserekereskedelemnek lehettünk tanúi. Ez komoly méreteket öltött Szilézia és Poroszország viszonylatában, s míg elősegítette a magyar bor kivitelét, addig az ipari termékek behozatalával gyengítette a Habsburg tartományok iparosait.

Ezt a kereskedelmi formát az osztrákok igyekeztek korlátozni, majd Mária Terézia rövid úton meg is tiltotta a magyar bor Ausztrián kívüli exportját. Ez végül oda vezetett, hogy a birodalmon kívüli borpiacaink szépen lassan elsorvadtak, s reményünk sem lehetett visszajutni oda, mivel a piaci vákumot azonnal kihasználták a rajnai és a francia borkereskedők. A Francia királyság amúgy is szövetségese lett a szintén Habsburg ellenes Poroszországnak. Mindezt betetőzte az a tény, hogy az 1740-1748 közötti első sziléziai háborúban elveszett az osztrákok számára Szilézia, s bár a második ilyen háborúban - amely az 1756-1763 közötti hétéves háború egyik hadszíntere volt - megpróbálták visszaszerezni, véglegesen Poroszország tartománya lett. Elveszítettük a magyar bor egyik legnagyobb felvevőpiacát, főleg a soproniak nagy bánatára.

 

Mária Terézia időszaka Magyarország egyik virágkorának tekinthető, de vámrendeletei nehéz helyzetbe hozták a magyar borkereskedelmet.

 

Mária Terézia időszaka Magyarország egyik virágkorának tekinthető, de vámrendeletei nehéz helyzetbe hozták a magyar borkereskedelmet.

Mária Terézia 1754-es vámrendelete kettős vámhatárt hozott, a Habsburg birodalom külső határain lévőt, mely korlátozta és vámmal sújtotta a kívülről érkező ipari, textilipari termékeket és egy belsőt, Magyarország és Ausztria között, amely viszont elősegítette, vámmentessé tette a magyar mezőgazdasági termékek kivitelét Ausztriába, s hasonlóan kedvezményesen támogatta az Ausztriából Magyarországra irányuló iparcikk beáramlást. Az eredmény ismert: A magyar ipar szinte teljesen eltűnt, míg a mezőgazdaságunk sokat fejlődött, piacokat kapott a tartományokban. Ennek persze voltak pozitív elemei is, hiszen fejlődhetett a mindig is erős mezőgazdasági árutermelés, de ugyanakkor eléggé egyoldalúvá is tette a magyar gazdaságot. Ráadásul ennek hozományaként erősödött a nemesi birtokok koncentrációja, a majorsági gazdálkodás, s akarva akaratlanul nőttek a jobbágyi terhek. Utólag ezeket is szabályozni, korlátozni kellett az úgynevezett Urbárium rendeletben 1767-ben.

Mindez mellett látszólag a magyar bortermelés nem járt annyira rosszul, hisz az osztrák tartományok, Cseh és Morvaország még így is komoly bort vásárolt tőlünk, de ennek a jó világnak is hamar vége szakadt. Az Osztrák borvidékeket érzékenyen érintette ugyanis a jobb minőségű és nagy tömegű magyar bor növekvő beáramlása. Mária Terézia pedig segítségükre sietett egy „rókafogta csuka” rendelettel, amely szokatlan és furcsa módon igyekezett a magyar bort kellemetlen helyzetbe hozni. A rendelet szerint ugyanis minden egyes tétel kivitt magyar bor ellentételezésére majd ugyanannyi osztrák bort kellett Magyarországra behozni.

Több írás, visszaemlékezés szól arról, hogy míg ez a faramuci rendelet - rövid ideig bár, de életben volt – kitartott, a silány, savas rossz osztrák bor megjelent a kocsmákban, amit a jó borivók nehezen viseltek. Így lehet az, hogy eme nagyformátumú uralkodónőnk, kinek sokat köszönhetünk és komoly fejlődésnek indította Magyarországot, nem tudta igazán megkedveltetni magát a borból élők széles táborában. Pedig még a diplomáciában is felhasználta híres Tokaji borunkat, mikor 1758-ban XIV. Benedek pápának - jóindulatának és barátságának kifejezésére - egy láda aszút ajándékozott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!