Bor-neked

2012.05.24. 17:09

A Pannonhalmi Borvidék földrajzi adottságai I.

Közeleg június 9-10, a II. Pannonhalmi Pincefesztivál. A Nyúlon megrendezésre kerülő borünnepre érdemes kilátogatni, addig is a következő napokban igyekszem magam is több írást, szösszenetet feltenni a közeli borvidékünkről, hogy kicsit ráhangolódjunk az eseményre...Egy kis földrajzóra következik!

A Pannonhalmi borvidék lényegében a Sokorónak nevezett hármas dombsor , illetve annak előterében található Sokoróalja területén helyezkedi el, Győr-Moson-Sopron megyében. Pontosabban meghatározva az északi szélesség 47.4-47.65 -ig illetve a nyugati hosszúság 17.6-17.85 -ig terjedő dombvidékről beszélhetünk, amely nem más, mint a Bakony legészakibb, a Kisalföld szívébe mélyen behatoló nyúlványa. Délen a Bakony, ezen belül a Bernát-patak tektonikus völgye határolja, nyugat felé haladva a magasabb dombokról egyre alacsonyabb, löszös területre, a Sokoróaljára érünk, mely nyugat felé a Marcal-medencében folytatódik. Keleti irányba indulva hasonlóan egyre alacsonyabb térszínre jutunk ki, amely tökéletlen síkságként terül el a Dunától délre elhelyezkedő löszvidék részeként. Északon a halomsorok egyre alacsonyodva, lépcsős vetődésekkel mennek át a Győri-medence területébe.

A dombvidék helyét mesterséges határok segítségével is meghatározhatjuk, így a Sokoró nyugati határát  nagyjából a Győr-Pápa vasútvonal ezen szakasza jelöli ki, míg keleten a Győr-Pázmándfalu-Nyalka-Táp helységvonal tekinthető határnak.

Földrajzi felosztás szerint három fő vonulatot különböztetünk meg, amelyek két nagy völgyet zárnak közre. A dombsorok nyugatról kelet felé haladva a következők:

            1. Sokorói-dombok , amelyeket más néven Szemerének is hívnak.

            2. Ravazd-Ménfői-dombság, amely Csanak néven ismert.

            3. Pannonhalmi-dombvidék, amelynek régi elnevezése  Szentmártoni-dombság.

A három vonulat által közbezárt völgyek:

            1. A nyugati Pátka-Tényői- völgy.

            2. A keleti Szentmártoni- vagy Pándzsa-völgy.

 Kialakulás

 

A mintegy 22 km hosszú és 15 km széles dombvidék keletkezése sok vitára adott okot a földrajztudósok körében. Cholnoky Jenő volt az első, aki e területtel foglalkozott és a dombsorokat tanúhegynek (jardangnak) tekintette. Szerinte a környező térszín magassága nagyjából megegyezett a dombok mai tetőszintjével. A pliocéntól meginduló eróziós folyamatok következtében a Sokoró kivételével a terület üledékei teljesen lepusztultak. A dombság annak köszönhette megmaradását, hogy Cholnoky szerint, a Bakony lejtőiről keményebb, ellenállóbb vegyes törmelék került  a felszínére, amely megvédte a lepusztulástól az alatta elhelyezkedő laza üledékeket. A földtörténet későbbi időszakában pedig, főleg a szél pusztító ereje következtében (defláció) két szélbarázda völgy jött létre észak-nyugat-dél-kelet irányban , amelyek a dombságot három halomsorra szabdalták szét.

 Cholnoky Jenő ezeket a következtetéseket elsősorban felszíni vizsgálatok alapján vonta le, és csak a későbbi kutatások mutatták ki egyértelműen ennek a tanúhegy-elméletnek a hibáit. Az I. világháború után Vid Gy. Gábor, majd az 1950-es években dr. Göcsei Imre végzett beható vizsgálatokat a Pannonhalmi-dombság területén. Mindkét tudós elvetette a Cholnoky-féle téziseket, mivel a részletes vizsgálatoknak sem sikerült jelentős deflációt kimutatniuk, illetve az állítólagos "védőréteget" sem találták meg mindenütt a felszínen. 

Mivel valódi mélyfúrások nem állta a földrajztudósok rendelkezésére, ezért semmi biztosat nem lehetett tudni a Sokoró alapjáról, amely azóta kiderült mezozós vagy paleozós kristályos kőzet. Erre az alapra települtek a különféle pannon üledéksorok , amelyeknek  a valódi vastagságát még ma sem ismerik pontosan . A legmélyebb fúrás kb. 210 méteres mélységet ért el a Pannonhalmához közeli Sajghó-völgyben , egy artézi kút készítése közben. Ezen kívül még néhány fúrás, kisebb feltárás, téglagyári fejtés, illetve magánkútfúrás állt a geográfusok rendelkezésére, amelyekből tipikus pannon üledékek kerültek elő, főleg homok, homokkő, agyag formájában. (kékes-szürkés színű agyag , finomabb és durvább szemcséjű pannóniai-pontusi homok illetve homokkő) . Az üledék-felhalmozódás valószínűleg az alsó pliocénben indult meg a Pannon-tenger sekély vizű parti sávjában, főleg folyóvízi eredettel.

Ezek a kőzetek figyelemmel kísérhetők a pannonhalmi Várhegy falu felőli oldalán húzódó horog mentén is, ahol helyenként több méter magas homokkő falakkal találkozhatunk. A homokkő megfelelő állaga  és viszonylagos puhasága miatt alkalmas volt arra , hogy borospincéket, kisebb tárolókat, sőt régebben lakásokat is mélyítsenek benne.

A felső pliocén elején erős denudáció ment végbe, amely a rétegek jelentős részét lepusztította. Nagyjából ebben az időben indultak meg a kéregmozgások, amikor is az egységes Pannon-tábla észak-nyugat-dél-kelet irányú törések mentén összetöredezett és megsüllyedt a dombság két fő völgye, illetve a három dombsor kiemelkedett környezetéből. A fő törésvonalak mellett , ezekre merőlegesen is  keletkeztek törések, vetődések, amelyek még jobban felaprózták a Pannon-tábla maradékait. Ilyen töréses szerkezet figyelhető meg Kajárpéc közelében , ahol két-három méterenként található egy-egy vetődés,  sajátos lépcsős formát alakítva ki.

A pleisztocén elején a Sokoró déli régiója alacsonyabb volt a mai állapotánál, s rá a Bakony hegységből elsősorban folyóvízi szállítás útján , kavicsrétegek kerültek . A kavics valószínűleg felső pliocén (levantei) vagy pleisztocén korú lehet .  A pleisztocén végén újabb kéregmozgások következtek be, amelyek a mai formakincs jó részét meghatározták. A déli területek is ekkor emelkedtek meg, ahol a növekvő reliefenergia miatt az erózió és a denudáció is erőteljesebben érvényesülhetett. Kialakult néhány eróziós szigethegy, amelynek maradványai főként a pannonhalmi vonulat előterében találjuk meg. Ilyen szigethegy pl. a Győrság melletti Sághalom (Sági-hegy) , amely 193 méterrel emelkedik a tenger szintje fölé.

A pleisztocén talán legjelentősebb történése a  löszterületek kialakulása volt, melyek a Sokoró területén igen jelentős szerepet játszanak. Vid Gy. Gábor szerint a vidék több mint felét lösz borítja, amely a pleisztocén időszakban, a Kárpát-medencében uralkodó periglaciális (jégtakaró körüli , tundra jellegű ) viszonyok közepette alakult ki. Göcsei Imre ezt úgy módosította , hogy típusos lösz valójában csak viszonylag kevés helyen található, ellenben a hozzá igen hasonló homokos lösz annál jellemzőbb, amely nem ritkán átmegy löszös homokba. Típusos lösz fordul elő Écs, Nyúl, Ravazd térségében, illetve a dombok keleti-észak-keleti lejtőin. A lösz helyenként meredek falak formájában preparálódott, természetes vagy mesterséges pusztítás eredményeképp. Jellemző példái ezeknek az akár több méter magas löszfalaknak; a ravazdi Likas-horog az Écs mellett látható Ördögárok-horog, illetve a Nyúlnál található Szurdik ( vízmosás).

A pleisztocén és holocén közötti átmenetet a Pannonhalma, Écs, Kajárpéc, Ravazd térségében előrforduló tőzeg és az ebből képződött tőzegföld képviseli. (Vid Gy. Gábor, 1918. ).

A földtörténet jelenkora (holocén) az , amely a táj jellegzetes mai arculatát létrehozta. A lepusztulást az eróziós völgyek, deráziós formák, vízmosások , bevágódások bizonyítják , míg a kis területen előforduló homokos térszínek illetve a patakok völgyében, a hegylábakon felhalmozódó üledékek a külső erők építő tevékenységét jelzik. A lepusztulás ma is tart, főleg a csapadék eróziója és a patakok pusztító tevékenysége következtében.

A Sokoró tehát a pannon jellemző üledékes kőzeteiből és az ezekre települt, fiatalabb kavics, homok , agyag, lösz... stb. rétegekből épül fel. Viszonylagosan sűrű völgyhálózatával a jól tagolt dombságok közé sorolható.

 

Domborzat

      

A felszíndomborzatot nagymértékben meghatározza , hogy három észak-nyugat--dél-kelet irányú nyúlványra osztható szét . A legnyugatibb Szemere , más néven az egész dombvidék névadójaként szereplő Sokorói-dombvidék ,viszonylag egységes magasságú területként húzódik észak-nyugati irányba . Utolsó kisebb vonulatait Koroncónál lelhetjük fel . Legmagasabb pontjai a kispéci Kopasz-hegy, a Tényőtől nyugatra látható Mogyorós-hegy illetve a Kajárpéc melletti Harangozó-hegy. A Szemere legnagyobb részét erdők borítják , míg nyugati és dél-nyugati lejtőin szőlőt találhatunk. A dombnyúlvány nyugati előterében fekszik a 120-150 méter magasságú, homokkal és lösszel borított Sokoróalja, amelyet a mezőgazdasági művelés az utóbbi évszázadokban kultúrtájjá változtatott. Itt is előfordulnak nagyobb szőlőterületek , de szántóföldek, legelők is jellemzőek.

Kelet felé folytatva utunkat a Pátka-Tényői-völgyön keresztül érjük el a dombvidék leghosszabb, legmagasabb vonulatát, a Ravazd-Ménfői vagy Csanak-dombságot. A Csanak nem egységes nyúlvány, hanem több , egymással párhuzamos láncból épül fel, helyenként kisebb-nagyobb dombcsoportokat alkotva. A Ravazdtól Ménfőcsanakig húzódó dombvonulat észak-nyugati irányban hirtelen, lépcsőszerű vetődéssel ér véget. Legmagasabb pontja, egyben az egész dombvidék legmagasabb csúcsaként, a Szen Pál-tető (317 m). Több 300 méternél magasabb csúcsot is találunk itt , ilyen a Magas-hegy (314 m) , a Lila-hegy ( 300 m) és  Csóka-hegy ( 301 m).    A Csanak gerincét erdőségek borítják, míg a lejtőkön szántókat , legelőket illetve Tényő-Ménfőcsanak-Győrújabarát közelében szőlőt és gyümölcsösöket láthatunk.

A dombvidék jellegzetes kiemelkedése az apátság évezredes épületeivel

 

A dombvidék jellegzetes kiemelkedése az apátság évezredes épületeivel

A Ravazd-Ménfői-dombvidék tetejéről kelet felé tekintve jól látszik a Pándzsa-ér termékeny völgye mögött magasodó Pannonhalmi (Szent Mártoni)-dombvidék, amelyen a bencések kolostora áll, immár ezer éve uralva az alatta  elterülő tájat. Ez a dombvonulat sem egységes futású, dombsorokkal , kisebb völgyekkel, szigethegyekkel tagolt .Észak-nyugati irányban a Sághalomnál ér véget, de kisebb kiemelkedéseit még  Szabadhegy és Kismegyer mellett is megtalálhatjuk. Legmagasabb régiói a Rézhegy (268m), az Illaki erdőben magasodó Szent Imre-hegy (253 m) illetve a pannonhalmi hármas magaslat, a Szent Márton-hegy (280 m), amelynek csúcsai az apátságnak, a milleneumi emlékműnek, és a Boldogasszony-kápolnának adnak helyet. A dombvonulat legmagasabb gerinceit erdőségek borítják , keleti és nyugati lejtőin pedig szintén feltűnnek a szőlők és a szántóföldek.

 

 Vízrajz  

 

A Sokoró viszonylag ritka felszíni vízhálózattal rendelkezik. A térségben eredő , illetve az itt áthaladó patakok többsége a völgyek futásirányát követve, a közeli Marcalba vezetik le vizüket. A Sokorói-Bakonyér , Sós-ér, Csuki-ér, Kis-Pándzsa, Pándzsa és Vezseny-ér vízjárása nagy mértékben függ a forrásvidékek , a Bakony illetve a Sokoró csapadékviszonyaitól. A nyár eleji és őszi csapadékmaximum idején és a tavaszi hóolvadáskor " áradó" patakok a nyári száraz időszakban szinte teljesen kiszáradnak .

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!