Így néz ki az új testem

Vége. Véget ért a 14 hetes életmódváltásom. Még mindig nagyon nehéz elhinnem, talán még fel sem fogtam igazán, mekkora eredményt sikerült elérnünk. 67,7 kilóról indultunk, a fotózás napján pedig 52 kilót mutatott a mérleg. Elképesztő. Közel 16 kilót fogytam le.

Péntek este jelentkeztem be utoljára. Rettenetes este volt, nagyon éhes voltam, nyűgös, és nagyon izgultam. Másnap reggel 7 előtt keltem, hogy megegyem időben az utolsó adag sótlan rizsemet. Inni itt már nem ihattam szinte semmit, összesen egy deci vizet.

De nagyon boldog voltam. Hónapok óta ezt a napot vártam.

Lassan összecuccoltam, átballagtam a Ritához feldobni a sminkemet. Rita a legjobb barátnőm húga, ő készítette rólam a fotókat is. A néhány perces távot 12 perc alatt sikerült megtennem, halál gyenge voltam. Szédültem is, szomjas is voltam. Rohadtul leszívott a vízhajtás.

9-kor aztán folytattam a töltést, 14 hét után először ehettem egyszerű szénhidrátot. Két pogit. Kíváncsi voltam, milyen lesz majd, és hogy meglesz-e a katarzis, meg hogy fogadja majd a gyomrom. Hát, csodálatos volt. Az első pár harapás után már majdnem besírtam. Még most is sírni tudnék, amikor felidézem magamban! :D

A táskámba pakoltam még  pár okosságot: ment bele a Nutella pár szelet kaláccsal, jópár szelet csoki, még egy pogácsa, meg egy liter őszilé.

Fél 11 magasságában értünk be a Botondba, ott készültek a képek. És az első csokimat is körülbelül ekkor ehettem meg. Marha nehéz amúgy szavakba foglalni azt, milyen érzés, amikor 14 hét után megehetsz egy szelet csokit. Könnyfakasztó. :D Természetesen megint besírtam, legszívesebben az asztalra borulva zokogtam volna örömömben, miközben fejhangon vinnyogok, hogy "úristendefinom".

Megettem a csokikámat, és elkezdtük. Azt elöljáróban tudni kell, hogy én rohadtul utálom, ha fotóznak. Még ha például a Peti vagy az anyukám szeretne lefotózni, azon is fel tudok háborodni. Utoljára a suliban fotóztak a tablóra. Szerencsére nem voltunk sokan. Ritának a húgom segített, nekem pedig Sanyi és Vörös Zoli.

Az elején elég bénának éreztem magam, hogy őszinte legyek, olyan fél óra telt el mire megszoktam a szitut. Nem voltam túl jól, de szép lassan elkezdhettem inni, néha-néha bedobhattam még egy kis csokikát, meg kaptam a Zoli hagymás-tejfölös chips ízű pufirizséből. Ezek az apró kajálások mindig feldobtak, úgyhogy egész jól kibírtam.

Mert amúgy fárasztó volt. Megtartani egy-egy pózt, meg tartani a súlyokat, meg úgy egyáltalán értelmes képet vágni úgy, hogy halál gyenge vagy. De sikerült. Kétszer próbáltam megnézni egy-egy fotót a Ritus gépén, de mindig sírnom kellett tőlük. Nekem még mindig a feldolgozási fázisban van az, hogy az a sportos, izmos csaj a képen amúgy én vagyok. Az meg az én testem.

Valamikor 13 óra után végeztünk. Aztán leültem egy padra, elővettem a Nutellámat meg a kalácsot, és elkezdtem enni. Az első evésemre sokan próbáltak felkészíteni lélekben, a következőkkel:

- Nem fog jólesni
- Úgysem tudsz sokat enni
- Fájni fog a hasad, rosszul leszel

Na, ebből egyik sem jött be. Minden egyes falat csoda volt, full katarzis. Minden falat jólesett, és ahhoz képest hogy ipari mennyiségű nasit megzabáltam, semmi bajom nem volt. Semmi. Oké, a szombati 1 zacskó gumicukor olyan fél órára megülte a gyomromat. :D Tulajdonképpen mindent ettem, amit olyan régóta kívántam. Rengeteg édességet, Nutellát kaláccsal és kenyérrel, gumicukrot, chipseket, Mekis kaját, cukros üdítőket, anyukám pedig isteni lasagnét csinált nekem vasárnap. Rengeteget ettem, az összegyűjtött nasikból pár szelet csoki maradt.

Hétfőn ráálltam a mérlegre, 53 kilót mutatott. Ennyit arról, hogy azonnal visszahízom az egészet, de tíz kilót biztos. :D

És most jöjjön az, amire mindenki vár: a fotók! :D Mielőtt megmutatnám őket, itt van néhány "előtte" kép. A gépem mélyére kellett kotornom, hogy megtaláljam őket. Mindkettőt borzasztóan szégyelltem.



A blogom bemutatkozó szövegében korábban azt írtam, hogy "Személyi edző segítségét kértem, hogy szigorú diétával és rendszeres edzéssel karácsonyig olyan testet formáljak magamnak, amiről mindig álmodtam".

Sikerült.



A többi fotóért KATTINTS IDE >>

Én mindig unalmas, klisés szövegnek tartottam, hogy köszönöm ennek annak amannak, nélkületek nem sikerülhetett volna. Hát, tévedtem. És én is sokatoknak tartozom köszönettel.

Először is az Anyukámnak. Szegény. Lediétázta velem mind a 14 hetet lélekben, de keményen. Sőt, szerintem keményebben mint én. Ő sokkal nehezebben viselte ha nem voltam jól, mint én saját magam. De végig mellettem volt, segített és bíztatott. És rengetegszer elmondta mennyire ügyes vagyok, meg mennyire büszke rám, és hogy legyek én is büszke magamra, mert utat mutatok másoknak. Mindig megvigasztalt, ha bántottak, és mindig emlékeztetett rá a nehéz napjaimon, hogy miért csinálom.

Sanyinak! Ugyan engem olvashattatok hétről-hétre, de ez a 14 hét közös munka volt. És nem csak az én érdemem. Olyan úton vezetett végig, amit meg tudtam csinálni. Ahol nem kudarcok sora ért, és ahol egyetlen percre sem volt kérdés, hogy megéri-e. Soha nem kérdőjeleztem meg egyetlen szavát sem, mert tudtam, hogy amit ő mond az működik. Mindig érezte ha maradt még bennem, és azt is, ha vissza kellett venni. Átsegített a holtpontokon, tartotta bennem a lelket, és akkor is fel tudott vidítani, amikor szívem szerint toporzékolva bőgtem volna edzés közben. Rengeteg időt, figyelmet és türelmet szentelt nekem. Sőt, a blog is az ő ötlete volt. Végtelenül hálás vagyok neki!

A kisszerelmemnek, Petinek. Tudom, hogy sokszor megtépáztam az idegeit. Ha ingerlékeny voltam, hisztis és elviselhetetlen, szeretettel és türelemmel csillapított le. Hétről-hétre elmondta mennyire büszke rám, bíztatott és erőt adott, és vigasztalt a rosszabb napokon. És mindenben segített, amiben csak tudott.

A húgomnak, aki nemcsak megtűrt, hanem elkísért edzeni is! :D Sőt, szórakoztatott, ha le voltam eresztve. Az apukámnak, a nagymamámnak és az unokatesómnak, Bencének is, akik mindig megkérdezték hogy vagyok, lélekben támogattak, és mindig volt hozzám egy-egy jó szavuk. A barátnőimnek, Juditnak és Zsófinak, hogy végig mellettem voltak. Eminek pedig azt, hogy kibontotta az első pogácsámat! :D

Ritusnak a meseszép képekért, meg a fullos sminkért!

Vörös Zolinak, aki az első bejegyzések óta követett, bíztatott és motivált! Külön köszönet jár azért a rengeteg segítségért amit az utolsó hetekben kaptam, és a profi asszisztálásért a fotózáson! :)

A kollégáimnak, Jucusnak és Józsinak (bár igazából a Jucus nem csak a kollégám hanem a barátnőm is! :D), akik türelemmel hallgatták a diétás hisztiket! :D Jucus sokszor volt a lelki szemetesládám, de mindig mindenre tudott mondani valamit, amitől megnyugodtam.

A Scitec Nutritionnak a minőségi táplálékkiegészítőkért, szerelmes vagyok ezekbe a fehérjeporokba!

És NEKTEK. Nektek, akik olvastatok, végigkövettétek az átalakukásom, és ismeretlenül is bíztattatok!

Köszönöm!

Két ünnep között még készülök nektek egy bejegyzéssel, amiben összegzem majd ezt a 14 hetet. Főleg a lelki vonalat: honnan indultam, hogyan éltem meg, és milyen érzés most, hogy elértem a kitűzött célt. Elöljáróban annyit, hogy elképesztő. És hihetetlenül büszke vagyok magamra.

Neked sem tetszik, amit a tükörben látsz? Segítünk!

A Cutler Gym Móvár és Botond Fitness január 7-én útjára indítja az Életmód Clubot! Egyaránt várunk fogyni vágyókat, hízni, izmosodni vágyókat és olyan résztvevőket is, akiknek egészségügyi problémái vannak, és az életmódváltással ezeket szeretnék megoldani. A tagok személyre szabott étrendet és edzétervet kapnak, heti egy elméleti oktatáson pedig a helyes táplálkozás, az edzéselmélet és a táplálékkiegészítők világában segítünk eligazodni! Több infóért kattints ide >>