Adó- és pénzügyeink

2013.08.02. 12:08

Folyószámláról értesít a NAV

Folyószámla-kivonatot csak az kap, aki legalább egy adónemben több mint 1000 forinttal tartozik.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) július 23-tól megkezdte a folyószámla-kivonatok és a késedelmipótlék-értesítők kiküldését. Október végéig több mint másfél millióan kapnak értesítést az adóhivataltól.

Folyószámla-kivonatot csak az kap, aki legalább egy adónemben több mint 1000 forinttal tartozik, vagy több mint ezer forint túlfizetése van. Késedelmipótlék-értesítőt pedig csak az találhat a postaládájában, aki fizetési kötelezettségét nem vagy csak késedelmesen teljesítette és ezért 2012-re vonatkozóan késedelmi pótléka keletkezett. A NAV mindkét esetben az adófolyószámla 2012. december 31-ei állapotát veszi alapul.

Az elektronikus bevallók ugyanakkor nem kapnak postai értesítést esetleges tartozásukról, vagy túlfizetésükről. Ők az ügyfélkapus regisztrációt követően – a netes felületen – folyamatosan nyomon követhetik folyószámlájuk alakulását. Augusztus elejétől pedig már megtekinthetik az előző évre vonatkozó késedelmipótlék-levezetésüket is, amelyet 2013. november 15-ig kell megfizetni.

A Nyugat-dunántúli régióban tavaly több mint 107 ezer folyószámla-kivonatot, illetve pótlékértesítőt küldött ki a NAV, a 81 ezer elektronikus bevalló pedig az interneten kérdezhette le adófolyószámlája adatait. A tavalyi folyószámla-kivonatokra és pótlékértesítőkre mindössze az érintettek 1 százaléka (1167 adózó) tett észrevételt.

A folyószámla-kivonat illetve a pótlékértesítő átvétele után célszerű azt a saját nyilvántartásuk adataival összehasonlítani. Ha az egyeztetést követően valaki eltérést tapasztal, észrevételt tehet személyesen az ügyfélszolgálatokon, telefonon a 40/20-21-22 számon a NAV Ügyféltájékoztató és Ügyintéző Rendszerén (ÜCC) keresztül, vagy írásban, amelyhez a NAV honlapjáról (www.nav.gov.hu) letölthető „Folyószámla-kivonatra észrevétel” elnevezésű nyomtatvány nyújt segítséget.

NAV Nyugat-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!