7próba – Nézzük, milyen eredménnyel zárták a 2. kihívást a csapatok
Október 22-ig lehetett szavazni a Kisalföld 7próba a 2. kihívására adott megoldásokra.
A feladatot összesen 18 osztály teljesítette a feltöltési lehetőség zárásáig. Ők nagyon szép számú embert mozgattak meg a feladat teljesítése során.
Ezzel a kihívással rajtatok keresztül arra szerettük volna felhívni a figyelmet, hogy mennyire fontos szerepe van idősebb korban is a rendszeres testmozgásnak, és hogy mindenki megtalálhatja azt a sportolási lehetőséget, ami korának, fizikai adottságainak megfelel. Ezért adtuk azt a feladatot, hogy nézzetek utána, melyek azok a kímélő mozgásformák, amiket idősebbek is biztonsággal végezhetnek, és mozgassátok meg a nagyit (és szüleiteket, nagynénit, nagybácsit, a szomszédot is).
A konkrét feladat úgy szólt, hogy szervezzetek olyan közös programot, ahol együtt mozogtok, vagy teljesítsétek ezt a kihívást egyénileg, a lényeg, hogy mozgassatok meg minél több (nálatok) idősebb embert! Ebben a kihívásban a mennyiség is számított. A kihívást úgy hirdettük meg, hogy az első 16 csapat, aki a legtöbb embert megmozgatását szervezi meg, pluszpontokat kaphat.
Kétségtelen, hogy a Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium 8/A osztályának tanulója nagyon bátor volt, és kiállt több ezer ember elé az Audi Arénában – és ezzel elvileg a legnagyobb számú embert mozgatták meg -, szerkesztőségünk döntése alapján mégsem tudjuk számukra megadni a plusz pontot, mivel a fotóikon is jól látható, hogy ez a stadionnyi ember nem mozgott velük.
Szerkesztőségünk döntése alapján ezért a megoldásért sajnos nem tudtuk megadni a pluszpontokat a kazinczysoknak.
A feladatot összesen 18 osztály teljesítette a feltöltési lehetőség zárásáig. Sajnos most is voltak olyan osztályok, akik nem tartották a határidőt, nem töltötték fel időben a tablójukat, így a szavazásban sem tudtak részt venni.
A fentiek figyelembevételével mutatjuk a 2. próba pontszámait és az így kialakult rangsort:
Rangsor
INTÉZMÉNY NEVE
JELENTKEZŐ OSZTÁLY
1. próba: pontszám
2. próba: pontszám
pluszpont a 2. próbán elért eredményért
összes pontszám (1. és 2. forduló)
1
Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium
8A
584
656
0
1240
2
Győri Móricz Zsigmond Általános Iskola
6A
342
636
6
984
3
Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium
8/IV
362
432
16
810
4
Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda
5a
329
362
15
706
5
Kónyi Deák Ferenc Általános Iskola és AMI
7A
351
286
10
647
6
Szabadhegyi Magyar Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium
6b
223
382
14
619
7
Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda
8H
286
241
13
540
8
Koroncó II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
7.
201
323
8
532
9
Rábapatonai Petőfi Sándor Általános Iskola
7A
240
285
4
529
10
Győri Szolgáltatási SZC Móra Ferenc Sportiskolai Általános Iskolája és Szakgimnáziuma
8A
213
287
12
512
11
Szigetköz Körzeti Általános Iskola és AMI Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola
7.
259
248
1
508
12
Győri Szolgáltatási SZC Móra Ferenc Sportiskolai Általános Iskolája és Szakgimnáziuma
6A
190
238
5
433
13
Kisfaludy Károly Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Rábacsécsényi Tagiskolája
6
143
262
3
408
14
Beledi Általános Iskola
6B
214
173
11
398
15
Móra Ferenc Általános Iskola
6B
150
177
0
327
16
Beledi Általános Iskola
7A
264
0
0
264
17
Győri Gárdonyi Géza Általános Iskola
6C
118
114
9
241
18
Nakovich Mihály Általános Iskola és Óvoda
6.
176
0
0
176
19
Győri Kovács Margit Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Iparművészeti Szakgimnázium és Szakközépiskola
6b
0
156
2
158
20
Forrás Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
6.
0
148
7
155
21
Tápi József Attila Általános Iskola
6
73
0
0
73
Itt is szeretnénk kiemelni a Móricz Zsigmond 6/A osztályt, akik helyezése és pontszáma tévesen jelent meg lapunkban.
Egy technika hiba miatt, az eredmények összesítésekor az osztályra leadott szavazatok nem jelentek meg, ennek következtében a lapban megjelent rangsor alapján úgy tűnhetett, hogy nem teljesítették a kihívást. A hibára sajnos csak lapzártánk után derült fény, ami miatt ezúton is elnézést kérünk! Online felületünkön azonnal korrigáltuk a rangsort, kiemelve tévedésünket. Köszönjük, hogy a történtek ellenére az osztály töretlen lelkesedéssel dolgozott a 2. próba teljesítésén.
A Móricz Zsigmond 6/A osztálya töretlen lelkesedéssel teljesítette a 2. kihívást is