Kisalföld logö

2017. 01. 16. hétfő - Gusztáv -6°C | -1°C

Széchenyi halála: Öngyilkosság vagy gyilkosság?

Máig vitatják Széchenyi István gróf 150 évvel ezelőtt történt halálának körülményeit. Csorba László történésznek, a Nemzeti Múzeum főigazgatójának pontos elképzelése van arról, mi történt a végzetes percekben.
Éppen húsvét volt 1860-ban. Széchenyi, a legnagyobb magyar halála megrázta a nemzetet.

A korabeli források egyértelműen öngyilkosságra utalnak

– A magyar történelemben 150 éve közbeszéd tárgya, vajon mi történt, mi történhetett Széchenyi Istvánnal, mi halálának az oka – részletezte a történész. – Nem véletlen, hogy ez a kérdés nemcsak a szakma művelőit, hanem az egész társadalmat érdekli, hiszen a magyar nemzettudatban a legnagyobb magyar halála mindig nagyon komoly érzelmeket keltett.

Miért támad fel újra és újra az a gondolat, hogy esetleg meggyilkolták? Azért, mert a nemzeti gondolkodás szerkezete alapvetően mitikus-vallásos jellegű, márpedig a szentek sosem lesznek öngyilkosok.

Egyébként is hallatlanul erős a párhuzam, amely azt sugallja: ahogy a kereszténység Messiását megölték a gonoszok, ugyanúgy végzett a magyarok ˝megváltásáért˝ küzdő férfiúval a bécsi reakció. Az érzelmeket természetesen tisztelni kell, ám mást mondanak a tények. A korabeli forrásokból csak közvetetten lehet következtetéseket levonni, de ezek egyértelműen öngyilkosságra utalnak. Van egy nagyon lényeges mozzanata az egész kérdéskörnek, amit figyelembe kell venni, s amit az eddigi kutatások talán nem hangsúlyoztak kellőképpen: Széchenyi valóban beteg, mégpedig elmebeteg volt. Számos olyan korabeli dokumentumot ismerünk már, amelyek ezt taglalják, de a betegség pontos diagnózisát sajnos nem ismerjük, és erősen kétséges, meg lehet-e állapítani valaha. Ugyanakkor a betegség nem a logikáját és nem a memóriáját érintette, így aki nem vele élt, sokszor nem is jöhetett rá, mennyire súlyos a baja. Ma viszont nincs olyan komoly szakember, aki azt gondolná, hogy a betegségének ne lett volna köze a halálához valamiképpen.

Dr. Csorba László
Dr. Csorba László

Bécsben minden kutatható

– E kérdéskörnél sokan abból indulnak ki, hogy kinek használt volna Széchenyi halála – folytatta Csorba László. – A legegyszerűbb válasz erre a kérdésre, hogy a bécsi udvarnak, tehát nyilvánvaló, hogy a háttérben a császár körének szerepét kell kutatni. A korabeli források ugyanakkor világosan mutatják, az illetékes hatóságok vezetői nem örültek, hogy Széchenyi öngyilkos lett, ők akarták bíróság elé állítani, a birodalom vezetői akarták megbüntetni. Tehát számukra kifejezetten csalódás volt, hogy áldozatuk kivonta magát a császári igazságszolgáltatás hatálya alól. Amúgy a Monarchia összeomlása óta nincsenek titkos iratok Bécsben, minden kutatható, így nagyon erős közvetett bizonyíték, hogy immár kilencven éve a legszorgosabb keresés sem képes egyetlen fecnit sem találni, ami esetleg gyilkosságra utalna. És azóta azt is tudjuk, hogy az a mód, ahogy a gróf kedvelt emberének, Tolnay Antal cenki plébánosnak elmagyarázta az öngyilkosság szerinte legbiztosabb módját, teljesen megfelel annak az állapotnak, ahogyan őt 1860. április 8-án reggel a szolgák a karosszékében megtalálták.


Ez az ember zseni volt

– Összegzésként tehát elmondhatjuk: ugyan senkinek nem tiltható meg, hogy higgyen egy mítoszban, de igazi szellemi élményben annak lesz része, aki a valódi Széchenyi Istvánnal akar megismerkedni – zárta áttekintését a történész. – Mert a félisten vagy a szent helyett ˝csupán˝ egy emberrel fog találkozni, ám ez az ember zseni volt, aki betegen is megtalálta a módját, hogy tenni tudjon a hazájáért, amelyet mindennél jobban szeretett. Ez a száz bajjal küszködő, gyarlóságoktól gyötört, nehéz ember a legvonzóbb példa lehet számunkra, mert azt bizonyítja: nincsen olyan bonyolult emberi helyzet, amelyben ne lehetne cselekedni a közösségért, amelyhez tartozunk.


A végzetes lövés

Döbling, 1860. április 8., húsvét – Széchenyi István, a legnagyobb magyar 150 évvel ezelőtt halt meg. Korabeli forrásokból tudjuk, a politikust, az első felelős magyar kormány közlekedési miniszterét 1848 augusztusától a közelgő nemzethalál víziója gyötörte, amelyért önmagát tette felelőssé. Úgy érezte, meg kell akadályoznia a nemzet pusztulását. Felfokozott idegállapotban végezte munkáját, tárgyalt, vitatkozott – és eközben nyomasztó önvád mardosta. Utolsó, széttépett levelében azt írta, vértanúhalálhoz fogható az a halálos tusa, amelyet mióta miniszter, kiállt. Szeptember elején már környezete is látta, hogy Széchenyi nagyon beteg.

De nem tudták, a haza sorsán való állandó tépelődés törte meg szellemi erejét, vagy fordítva: a betegség miatt látta ennyire sötéten a nemzet jövőjét. Orvosa, Balogh Pál szeptemberben Bécs egyik külső kerületébe, Döblingbe, a Goergen-féle szanatóriumba vitte, ahol azután a gróf életének hátralévő tizenegy esztendejét eltöltötte.


Felesége is Bécsbe költözött, folyamatos kapcsolatban állt Széchenyivel és környezetével. A gróf állapota lassanként javulni kezdett, az 1850-es évek közepére gondolkodása kitisztult, levelezésbe kezdett, politikáról is társalgott, sőt gazdasági ügyeit is maga intézte. Később folytatni kezdte félbehagyott irodalmi munkásságát, átjavította Pesti por és sár és Hunnia című műveit. Új munkához is látott: az Önismeret című művében a gyermeki tehetség kibontakozásáról, fejlesztéséről, a testi nevelés fontosságáról és más pedagógiai kérdésekről fejtette ki gondolatait.

A bécsi rendőrség azonban 1860. március 3-án házkutatást tartott Széchenyinél, és elkobozta iratait. Keresték ugyanis annak a Londonban kiadott pamfletnek a szerzőjét, aki nevetségessé tette a külföld előtt Ausztria „civilizációs" intézkedéseit, és valóban, a lefoglalt anyagban megtalálták a tiltott könyv kéziratos példányát. A gróf visszakövetelte a holmiját és a vitában olyan érvek is elhangzottak, hogy az elmegyógyintézet immár nem lehet menedékhely számára. Többen úgy vélik, eluralkodott rajta a félelem, hogy esetleg állami elmegyógyintézetbe hurcolják. Rosszat tett állapotának barátja, Jósika Sámuel báró váratlan halála is. 1860. április 7-én éjjel önmaga ellen fordította fegyverét. Naplójának tanúsága szerint korábban is foglalkoztatta az öngyilkosság gondolata, és amikor kitört rajta a betegség, 1848. szeptember 5-én Esztergomban a Dunába vetette magát a hajóhídról, de ekkor kimentették.

Döblingben, amikor megtalálták, kezei és a fegyver a combján hevert. Persze azonnal felröppent a gyilkosság gyanúja, amelynek alapján évtizedek múlva, a körülmények ismertté válása idején a kutatók egy része úgy vélte, miután valaki fejbe lövi magát, lehetetlen, hogy így essen le a keze, és az is kizárt, hogy a pisztoly a combján maradjon. Jóval később azonban az is kiderült, hogy ahogyan maga Széchenyi az öngyilkosság legbiztosabb módját elképzelte, annak mindenben megfelelt a kezek és a fegyver elhelyezkedése.

A Magyar Tudományos Akadémia külön gyászünnepet tartott emlékére, amelyen Eötvös József báró volt a szónok, Szász Károly és Arany János pedig ódáikat olvasták fel.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vigyáznunk kell az okos-szép emberarcra!

József Attila születésnapja évtizedek óta a magyar költészet ˝hivatalos˝ ünnepe. Jordán Tamás színművésszel – sok más mellett – a versek megtartóerejéről, az őszinte irodalomról beszélgettünk. Tovább olvasom