Kisalföld logö

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 3°C | 16°C Még több cikk.

Barack Obama: Az apámról, a feleségemről, a gyökereimről

Barack Obama történelmet írt: ő az első fekete férfi, akit az Amerikai Egyesült Államok elnökévé jelöltek. Életrajza egyik fejezetében arról ír, hogyan értette meg apját, aki elhagyta őt, hogyan tért vissza ősei földjére, Kenyába, és hogyan ismerte meg imádott feleségét. VIDEÓVAL
Mélységesen megváltoztatott a felismerés, amikor rájöttem, hogy apám alkoholistaként halt meg. Cserben hagyott, nem tartotta be ígéretét. Ahogyan korábban azt éreztem, hogy fel kell nőnöm az elvárásaihoz, most úgy gondolom: helyre kell hoznom a hibáit. A hibái természete azonban nem volt világos számomra. Nem tudtam olvasni a jelekben, amelyek arra figyelmeztettek, hogy kerüljem el azokat a buktatókat, amelyeket ő nem tudott.

Követnem kellene őt abban a borzalmas, lefelé ívelő spirálban, amibe apám belekerült? Hogy ez így történt, azt afrikai féltestvérem, Auma tette világossá számomra. Ő azt mondta nekem, hogy az Öreg – így neveztük apámat – abban a 15 évben, amikor nem találkoztam vele, lecsúszott. Nyomorult ember lett belőle, annak ellenére, hogy - akkoriban, amikor anyámat feleségül vette - a Harvardon tanult.

Kétéves voltam, amikor elhagyta anyámat. Azután csak egyszer láttam - tízéves koromban. Eljött Kenyából, hogy meglátogasson. De le kellett mondanom mindarról, amit ezek alapján képzeltem róla.

Összezavarodtam, depressziós voltam és a közösségi munkába vetettem magam Chicago déli kerületének feketék lakta nyomornegyedében. Tinédzser korú lányanyákkal foglalkoztam. Mind azt kérdezték, miért nem nősültem még meg. „Még nem találtam meg a megfelelő nőt" – válaszoltam. Ezektől a kérdésektől mindig elpirultam.

Az Amerikai Egyesült Államok elnökjelöltje két éves volt, amikor idősebb Barack Obama elhagyta a családot
Az Amerikai Egyesült Államok elnökjelöltje két éves volt, amikor
idősebb Barack Obama elhagyta a családot.

Az igazság az volt, hogy miután rájöttem, ki is volt az apám valójában, mélységes űr keletkezett bennem, amit a közösségi munkával eltöltött rengeteg idő sem tudott kitölteni. Jelentkeztem a Harvardra, hogy jogot tanuljak. Olyan dolgot akartam tanulni, ami valódi változást hoz az életembe Chicago elhagyatott utcáin.

Először azonban vissza kellett térnem Afrikába, hogy megkeressem a gyökereimet. Auma volt az idegenvezetőm. Meglátogattuk apám harmadik feleségét, az amerikai születésű Ruth-t. Két fia született apámtól, Mark és David. Mark orvosnak tanult egy amerikai egyetemen. David néhány évvel korábban egy autóbalesetben hunyt el.

Ruth megmutatta nekem a családi fotóalbumot. Ott voltak a nevelt gyermekei: Auma és Roy – apám elvette őket kenyai anyjuktól. Magasak és sötét bőrűek voltak, csupa láb és csupa szem. Őket ölelte a két kisebb gyerek. Vidám képek voltak, és nagyon meghittnek tűntek. Mintha egy másik univerzumban találtam volna magam. Korábbi álmaimat láttam valóra válni, amikor azt képzeltem, hogy anyám és én az Öreggel együtt visszatérünk Kenyába. A vágyat, hogy a szüleim, a testvéreim és én egy tető alatt legyünk.

A felismerés, hogy milyen kemény élete volt, elszomorított.

Obama: Yes we can.

Találkoztam más rokonaimmal is, akik elmesélték: az apámat kilenc éves korában elhagyta az anyja – egyszerűen kisétált az ajtón, és feleségül ment egy férfihoz. Apám és a nővére az éjszaka közepén elindultak, hogy megkeressék az anyjukat. Két hétig egyedül voltak, aztán az apjukhoz kerültek.

Elmentem az Öreg sírjához. Éreztem, hogy körülöttem minden – a kukoricaföldek, a mangófák, az ég – bezárul. Magam előtt láttam kilenc éves apámat - éhesen, fáradtam - ahogyan elveszett anyját keresi.

Sokáig időztem a sírjánál, és sírtam. Amikor végre elfogytak a könnyeim, megnyugvást éreztem. A kör bezárult. Felismertem, hogy ki vagyok, mi a dolgom. Felismertem, hogy az életem Amerikában – a fekete élet, a fehér élet, az elhagyottság érzése, amit kisfiúként éreztem – kapcsolatban állt azzal, ami az óceán túlpartján történt. A fájdalom, amit éreztem, az apám fájdalma volt.

Hazatértem és elkezdtem a Harvardot, ahol három évet töltöttem szegényesen megvilágított könyvtárakban, paragrafusokat és törvényeket magolva, mielőtt visszatértem volna Chicagóba.

Ekkor találkoztam a feleségemmel, Michelle-lel. Aki csak találkozott vele azt mondta róla: figyelemre méltó. Igazuk volt. Michelle okos, vidám, és nagyon bájos. Emellett nagyon szép is.

Barack Obama nagyszüleivel, Stanley és Madelyn Dunhammel New York-ban. Ekkor Obama méga a Columbia egyetem hallgatója volt
Barack Obama nagyszüleivel, Stanley és Madelyn Dunhammel New York-ban. Ekkor Obama méga a Columbia egyetem hallgatója volt.

1988 nyarán találkoztunk, mindketten egy nagy jogi cégnél, a Sidley&Austinnál dolgoztunk Chicagóban. Habár három évvel fiatalabb nálam, akkor már praktizáló jogász volt. Akkor fejeztem be az első évet a jogi egyetemen, és gyakornokként alkalmaztak a nyári hónapokra. Életem nehéz, átmeneti szakaszában voltam. A jogi egyetemet három év kihagyás után kezdtem el, és habár élveztem a tanulmányaimat, kétségek gyötörtek a döntésemet illetően. Végül béreltem egyet a lehető legolcsóbb lakások közül, mert csak azt tudtam megfizetni, megvettem az első három öltönyömet, az első pár új cipőmet, amiről kiderült, hogy fél számmal kisebb, mint kellene, és emiatt a következő kilenc hétben végig sántítottam.

Egy június eleji, esős napon megérkeztem a Sidley&Austinhoz. Rögtön egy fiatal ügyvéd irodájába irányítottak, aki arra volt hivatott, hogy tanácsadóként a munkámat felügyelje. Nem emlékszem az első beszélgetésemre Michelle-lel. Csak arra, hogy magas volt és bájos, és nagyon barátságos. Miután megmutatta az irodámat, azt mondta: szeretne elkölteni velem egy ebédet. Később Michelle elmondta nekem: eléggé meglepődött, amikor besétáltam az irodájába. A fotón ugyanis - amit a jelentkezési lapomhoz mellékeltem - nagyon nagynak tűnt az orrom. Michelle-nek kételyei voltak, amikor a titkárnő, aki látott engem az interjú idején, azt mondta neki, hogy okos vagyok.

"Szerintem csak lenyűgözte, hogy egy fekete férfit öltönyben lát" – mondta erről Michelle később.

De ha meg is volt lepve, Michelle ezt nem mutatta ki az ebéd alatt. Megtudtam, hogy a déli parton nőtt fel egy kis bungalóban, azon a környéken, ahol én is dolgoztam. Az apja szivattyúkezelő volt a városi cégnél, az anyja háztartásbeli. Aznap sok dologról mesélt – kivéve a férfiakat. Nagyon sokat nevettünk, és arra eszméltem, hogy egyáltalán nem siet vissza az irodába, bár, amint mondta, rengeteg dolga volt. Volt még valami más is: fény csillogott a szemében, akárhányszor csak ránéztem. Sebezhetőnek tűnt és ez valahogyan megérintett engem. Ezt a részét is meg akartam ismerni.

Obama a Harvardon
Obama a Harvardon.

A következő néhány hétben minden nap találkoztunk. Elvitt engem egy-két partira, tapintatosan nem vett róla tudomást, hogy a gardróbomban nincs túl sok ruha, és próbált összehozni pár barátjával is. De azt, hogy randizzon velem, visszautasította. Ez nem megengedhető, mondta, amíg a munkában ő a tanácsadóm.

"Ez csak szegényes kifogás" - mondtam neki. – Milyen tanácsot adsz nekem? Megmutatod, hogyan fénymásoljak. Javaslatot teszel, hogy melyik éttermet próbáljam ki. Nem hinném, hogy a vállalati szabályzat tiltja azt, hogy az együtt dolgozók randizzanak egymással.
Megrázta a fejét.

"Sajnálom" – mondta.

"Oké" – választoltam –. Mi legyen? Mondd meg, kivel kell, hogy beszéljek.

Végül is én győztem. Egy céges piknik után visszavitt a kocsijával a lakásomhoz, és megengedte, hogy vegyek neki egy jégkrémet az utca túloldalán. Ültünk a járdán, ettük a jégkrémet azon a forró délutánon, és elmeséltem neki, hogy amikor kamasz koromban jégkrémet árultam, nagyon nehéz volt kötényben és sapkában menőnek kinézni.

Michelle pedig arról mesélt, hogy gyerekkorában két vagy három éven át minden ételt visszautasított, kivéve a mogyoróvajat és a lekvárt.

Megkérdeztem, hogy megcsókolhatom-e? - Csokoládé íze volt.

Amerikai nagyapám, Gramps mindig úgy emlegette őt: "az az igen csinos nőszemély". A nagyanyám pedig: "az a nagyon érzékeny lány". Nála ez számított a legnagyobb dicséretnek.

Obama legfontosabb támasza a felesége, Michelle
Obama legfontosabb támasza a felesége, Michelle.

Az eljegyzésünk után elvittem Michelle-t Kenyában, hogy találkozzon a családom másik felével. Azonnal meghódította őket. Mint afro-amerikai, Michelle-t majd szétvetette az izgalom és az öröm, hogy ellátogathat ősei földjére. Csodálatos időt töltöttünk ott, meglátogattuk felmenőim szülőföldjét, barangoltunk Nairobi utcáin, kempingeztünk a Serengeti Nemzeti Parkban, és halásztunk Lamu szigetén. Utazásuk során Michelle hallott arról a borzasztó dologról is, hogy a kenyaiak nem irányíthatják a saját sorsukat.

Az unokatestvéreim mondták neki, hogy nagyon nehéz munkát találni vagy saját vállalkozásba fogni anélkül hogy, ne fizetne az ember kenőpénzt. A politikai aktivisták arról meséltek, hogy nem nyilváníthatják ki szabadon kritikus véleményüket a kormány tevékenységéről, mert bebörtönzik őket. Michelle láthatta, hogy milyen fojtó tud lenni a családi kötelék és a faji hűség követelte elvárások sora. Amikor úton voltunk vissza Chicagóba, bevallotta: már nagyon várta, hogy újra otthon legyünk.

"Soha nem fogtam fel, milyen is valójában Amerika" – mondta. Nem fogta fel soha, mennyire is szabad valójában – és hogy mennyire becsben tartja ezt a szabadságot.

A Trinity United Church of Christ templomban házasodtunk össze 1992 októberében. Féltestvérem, Roy nyugtatott az esküvőt megelőző próbavacsorán és a szertartás előtt. Türelmesen válaszolt ötödszörre és hatodszorra is arra a kérdésemre, hogy meg vannak-e a gyűrűk? Egy kicsit lökött rajtam, induljak már el, amikor a szobámban túl sok időt töltöttem a tükör előtt, hogy meggyőződjek arról: jól áll az esküvői öltönyöm. Végigkísért a folyosón, majd a vacsorán egy pohár puncsot emelt magasba: Azok egészségére, akik ma nem lehetnek velünk! És a boldog befejezésre!

És abban a pillanatban azt éreztem, én vagyok a világ legszerencsésebb embere.

(Folytatjuk!)

Olvasóink írták

  • 9. Joe Sixpack. 2008. november 09. 15:53
    „Hát igen ebböl is tanulhattok. Fönököt kell vinni randira aztán házasodni. Obama otthol van saját börében és neki nincs szüksége bizonyitani. Határozott, tiszta látásu és megtudja oldani azt amit várunk töle. Ezt már tegnapelött a sajtókonferencián jelezte.”
  • 8. drukkker 2008. június 30. 14:41
    „Szerintem teljesen emberi. Itt az ideje hogy végre egy afroamerikai legyen az elnök.

    Hajrá!”
  • 7. buga jakab 2008. június 23. 08:25
    „Na, az USA megkapta az évszázados rabszolgatartás bűne miatt a kegyelem döfést. Elnökjelölt lett náluk egy félvér, akinek az állandó bizonyítási kényszertől már remeg a lába rendesen!”
  • 6. No.6-Sy 2008. június 20. 18:33
    „Bocs, lemaradtak egyes szavaim, így a lényeg is. Javítva már érthetőbb:

    "Ezzel így nem értek egyet. Az embernek tudnia kell, hogy kicsoda, honnan jön, merre tart, mivé akar válni, és milyen döntésének mi az ára. Ehhez azonban az kell legfőképpen, hogy tudja, kicsoda. Nem a szabad ország tesz szabaddá, hanem önmagunk döntése, amely stabil identitásban és az ebből fakadó szabad akaratban gyökerezik."”
  • 5. No.6-Sy 2008. június 20. 18:29
    „"Ahhoz, hogy az tudj maradni, ami voltál akkor is ha magasra repít az élet az kell, hogy egy igazán szabad országban élj."

    Ez így nem értek egyet. Az embernek tudnia kell, hogy kicsoda, honnan jön, merre tart, mivé akar válni, és milyen döntésének mi az ára. Ehhez azonban az kell legfőképpen, hogy tudja, kicsoda. Nem a szabad ország tesz szabaddá, nem önmagunk döntése, amely stabil identitásban és az ebből fakadó szabad akaratban gyökerezik. A szabad ország csak plusz feltétel. Amerika azonban már régen nem szabad ország, csak ezt a hitet akarja önmagában és másokban kelteni.

    Obama könnyes-bús önvallomását - a DM-ban közölt legújabb ezerrészes "Gyökerek"-saga-t - abban a tudatban olvasom, hogy tudom, ez az ember mit akar. Hatalmat, ráadásul nem is kicsit. Ahhoz pedig meg kell teremteni a megfelelő eszközöket. Ha a hatalomhoz az kell, akkor kell, akkor jön a "hiteles ember, az Alulról jött szorgalmas és okos gyerek", a Nincstelenségből kitört Fekete", "az Ember, aki reményt hoz nekünk" stb. imázsa.

    És ha beveszik a népek, akkor megválasztják. Eddig OK. Aztán jön az, hogy mit tesz, hogyan él a hatalmával, majd a végén az elszámolás. Csakhogy legtöbbször mindig ott van az igazán nagy baj, az elszámolással és a felelősséggel.”
  • 4. orbit 2008. június 20. 16:30
    „Ahhoz, hogy az tudj maradni, ami voltál akkor is ha magasra repít az élet az kell, hogy egy igazán szabad országban élj. Ezalatt nem az államformát értem... Lehet, hogy ez az ember lesz az USA elnöke. Mutassanak nekem egy magyar átlagpolitikust aki olyan maradt amilyen volt! Becsületes! Ők azt hiszik, csak éppen nem látják magukat kívülről. Szerintem ebben az országban nem is lehet. Ez van, ezt kell szeretni.”
  • 3. Giorgio Rosso 2008. június 20. 15:33
    „G.Rosso
    Hát igen Obama tudja, hogy ahhoz,hogy tudd merre mész.
    Tudnod kell honnan jöttél.
    Yes we can!”
  • 2. kertesz 2008. június 20. 14:29
    „Nagyon szimpatikus Obama. Ez az életrajz pedig drámai. Együttérzek vele.”
  • 1. Wi Wo Wa 2008. június 20. 13:56
    „Hajrá, Obama! Nagyon szimpatikus ember, kiváló szónok - a szó igazi értelmében, nem úgy mint itt Magyarországon értik sokan - , nagyvonalú, lelkiismeretes politikus. Ritkaság. Bárcsak itthon is színre lépne egy hasonló formátumú ember!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

11 évig ártatlanul a Csillagban - egy kéjgyilkos helyett ült

Egy évtizeden keresztül büntetlenül támadta meg áldozatait egy kéjgyilkos Szolnok megyében az… Tovább olvasom