– Nagy nap ez nekünk. Ilyenkor nem verjük a fogunkhoz a garast, de nem is esünk túlzásokba – nyilatkozta Koltay Csabáné, akinek fia, Gábor pénteken a győri Kazinczy Ferenc Gimnáziumban búcsúzik az alma matertől. A Bezenyén élő Koltayék ebből az alkalomból – mivel nagy a család – harminc vendéget hívtak ünnepi ebédre. Ez számításaik szerint 50 ezer forintjukba kerül.
– Ballagás csak egyszer van – mondta az édesanya, aki nem az árra figyelt, mikor egy gyönyörű csokrot rendelt a végzős fiatalembernek.
Koltay Csabáné szerint a szülőkre háruló anyagi teher jó szervezéssel csökkenthető. Példaként elmondta, hogy mivel a ballagóöltöny már a szalagavatóra elkészült és a tablófotózáson is túl vannak a fiatalok, a kiadások több hónapra eloszlottak. Az osztálytársak együtt rendeltek ruhát egy szabónál, így az öltöny 15 ezer forintból kijött, cipőt és inget pedig nem kellett újat venni.
Gubicza Eszter szintén kazinczys. Édesanyjától megtudtuk, hogy már 100 ezer körül tart a ballagással összefüggő költségek számolásánál. Ez egy olyan esemény, amit szerinte méltón meg kell ünnepelni. Bakonyszentlászlón iskolai étkezdében jönnek össze a rokonok közös ebédre. Ez praktikus megoldás, mert az italt, a süteményt maguk vihetik. Eszter unokatestvére is most végzős, így két ünnepelt lesz és a költség megoszlik a szervező szülők közt.
„ Az öltözéket olcsón megúsztuk. A hagyományhű sötét szoknya-matrózblúz összeállítás és a hozzá illő szandál 11 ezer forintból kijött."
Az alkalmi lábbelik átlagos ára egyébként 8–20 ezer forint közt mozog. Kész öltönyt 15–25, kosztümöt 6–30 ezer forintért lehet kapni. Ha a ballagó frizurája fodrásznál készül, az 1000–2500 forinttal növeli költségeket, attól függően, milyen hosszú a haj, hogy vágást, beszárítást vagy kontyot kér az iskolájától búcsúzó diák. Egy győr-belvárosi étterem ballagásra összeállított háromfogásos menüjének ára fejenként 2900 forint. Ez kedvezőnek számít, ha azonban az étlapról rendelnek a meghívottak, akkor mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk a szülőknek.
A vendégeknek viszont ajándékról illik gondoskodniuk. Virágot mindenképp kell venniük. Görgényi Gabriella virágkötőmester elmondta: egy szál, extra kinézetű virág 800–1000 forintba kerül, plusz a szalag 300–400 forintba. Ballagásra leginkább trópusi növényekből kötött, fiatalos, „trendi" csokrokat kérnek. Azok közt akad 10–12 ezer forintos, átlagosan azonban 3–5 ezer forintot kell fizetni értük.
A legtöbben borítékolt pénzt adnak útravalóként, de divatosnak számít e kategóriában egy komolyabb felszereltségű mobiltelefon is (75–100 ezer). Ékszert is szívesen vesznek a ballagóknak, Hushegyi Anita ötvösmester szerint főleg olyat, amely monogrammal vagy vésett szöveggel személyessé tehető: 5–6 ezer forintért már kapható olcsóbb arany, fehérarany fülbevaló, gyűrű, 100 ezerért teljes kollekció. Fiúknak pecsétgyűrű 20–50, lányoknak összeillő nyakék és karkötő 60–70 ezer forintba kerül.