Kisalföld logö

2017. 04. 25. kedd - Márk 10°C | 21°C Még több cikk.

Szijjártó Péter: megfeleződhet a helyi képviselők létszáma őszre

Szijjártó Péter szerint szükség esetén az ellenzék támogatása nélkül is megvalósítják a kisebb parlamentet.

Szükség esetén az ellenzék támogatása nélkül is megvalósítják a kisebb parlamentet és csökkentik az önkormányzati képviselők számát, ha a jobboldali pártszövetség megszerzi a kétharmadot a választások második fordulójában - ez derül ki Szijjártó Péternek, a Fidesz elnöki stábjának a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában mondott szavaiból.

A győri származású politikus megfogalmazása szerint világos felhatalmazással küldik őket a választók a parlamentbe, nekik az ígéreteiket eszerint kell valóra váltani - rossz kompromisszumok nélkül. A fideszes politikus a parlament rendkívüli nyári ülésszakának összehívását sem zárta ki.


Szijjártó Péter.
Szijjártó Péter.


Az új, minden bizonnyal Fidesz-KDNP többségű parlament legelső tervezett lépései között jelölte meg a kisebb parlamentről és az önkormányzati képviselők számának csökkentéséről szóló jogszabály-változtatásokat kedden Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője. Kétharmados többség birtokában akkor is keresztülviszik ezeket a módosításokat, ha az ellenzéki pártok esetleg nem támogatják? - hangzott a Közbeszéd kérdése Szijjártó Péterhez.

Szijjártó Péter úgy reagált: "Az emberek döntenek és tisztában vannak döntésük súlyával. Tudják például, hogy ha a Fideszre szavaznak, azzal a kisebb parlamentre is szavaznak. Ugyanígy tudják, hogy velünk az adócsökkentésre is szavaznak. Nekünk ezeket meg kell lépni, mert azért küldenek bennünket oda a választók".

Megerősítette: ha megfelelő mértékű támogatást és vele kellő mandátumszámot kapnak a választóktól, akkor a két fent nevezett ügyet minden vitán felül és rossz kompromisszumok nélkül elindítják az új Országgyűlésben. Bár a parlamenti kétharmadot a fideszes politikus nem mondta ki, de például az önkormányzati törvényt egyetlen párt csakis kétharmados többség birtokában módosíthatja.

Szijjártó Péter nem zárta ki: azért, hogy a választóknak megígért feladatokhoz rögtön hozzáfoghassanak, szükség lehet rendkívüli parlamenti ülésszakra a nyáron. "Annál is inkább szükség lehet erre, mert a kormányzati átadás-átvétel nem fog olyan simán menni, mint a korábbi években. Az ország valós állapotáról képet kell kapnunk, mert onnantól lehet megindítani az elszámoltatást, és onnantól kezdve lehet érdemi gazdasági döntéseket hozni" - jelentette ki.

A Fidesz elnöki stábjának vezetője azt is megerősítette a Duna Televízió stúdiójában: ha a választók megadják a pártnak a szükséges felhatalmazást az önkormányzati rendszer átalakításához, az sem kizárt, hogy már az őszi önkormányzati választásoknak fele annyi helyi képviselővel fut neki az ország.

Az MSZP keddi döntésével kapcsolatban, miszerint négy egyéni választókerületben visszaléptetik jelöltjeiket a második választási fordulóban az LMP javára, így akadályozandó meg a Fidesz kétharmados többségét, Szijjártó Péter úgy reagált: a választás első fordulójában az emberek döntöttek arról, hogy új irányt akarnak, és arról is, hogy a Fidesz koalíciókötés nélkül valósítsa meg programját. "Ehhez képest az, hogy két kis párt hogyan birkózik egymással, harmadrendű kérdés" - mondta a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában a Fidesz elnöki stábjának vezetője.
 

Olvasóink írták

68 hozzászólás
  • 68. HR_XAR 2010. április 17. 11:24
    „A népet megetették, hát szívjátok, amit kaptatok :)”
  • 67. poto 2010. április 16. 16:27
    „Harmadrendű kérdés ?
    Ezért a nagyképű beképzelt dumátok miatt nem szavaztam rátok Szíjjártó !
    Vissza az egypárt rendszerhez ?”
  • 66. szocdem 2010. április 16. 08:52
    „Eva!

    Gyurcsány ötleteit az angol munkáspárttól lopta. Ott is takarodó van már a neolibsiknek!! Mért akarod erre a kis hazára uszitani ezt a fertelemet??? Mert azt hiszed hogy ettől vagy baloldali? Hát nem! Ettől nem baloldali, hanem nagyon szerencsétlen leszel, ha nem tünik el kukában az összes Gyurcsányi "álom"...”
  • 65. szocdem 2010. április 16. 08:50
    „63. hellboy780917 2010.04.15. 17:51

    Nem tudják addig húzni. Se program, se szakember (csak néhány levitézlett maffiózó) se pénz. Így esetleg egy évig fog menni a nihil, aztán kétharmados többséggel elbújdosnak a népharag elől..”
  • 64. Eva- 2010. április 16. 08:16
    „Gyurcsany temai:
    igazgatás:
    közigazgatás---államigazgatás--helyiigazgatás
    régiók-----------minisztériumok--kisebb képviselő testületek

    képviseletekrszággylési képviselők

    közalkalmazotti-köztisztviselői jogviszony

    egészségügy
    nyugdíjrendszer
    szociális ellátórendszerek

    költségvetés:
    köztisztviselői létszám rendezés
    állami támogatások /villany, gáz, gyógyszer, közlekedés/ felülbírálata
    nyugdíjkorrekció
    tandíj kérdés

    index.hu/belfold/partI7339/

    itt a kész menetrend!nem kell feledni!”
  • 63. hellboy780917 2010. április 15. 17:51
    „jah, s nemhogy szakítottunk a volt rendszerrel, hanem pont újjáélesztik... a sok birka meg bevette a zöldséget... majd jön a józanító pofon, s fityesznek lesz egy orbitális fityesz... 2014-ben...”
  • 62. szocdem 2010. április 15. 15:14
    „20.matezsu

    Mivel a körjegyzőségek is nagy bajban vannak, nem mondtál semmit, legalábbis csak annyira okosat mint a Fidesz.
    Azzal egyetértek, hogy Borkai, és a többi városi képviselő abban a pillanatban mondjon le a helyi testületi tagságáról, és a fizetéséről - amint letette a parlamentben az esküt. De a Fidesz nem így képzeli, a csökkentés úgy fog lezajlani, hogy a dupla, tripla állások - és a zsozsó megmaradjon,- és létszámban befolyásban tovább növekedjen mint Kádár idején az apukáik és anyukáik pártja...

    VAn hozzá elég elbutitott bolsi az országban hogy meg is tegyék.”
  • 61. Eva- 2010. április 15. 14:53
    „58-hoz

    ez esetben egyetertek!
    Valoban 4 ev fizetes jar a gyozelembe segitonek.
    A gyurcsanyi kotta szerint pedig az onkormanyzatok szamat amugy is csokkenteni kene. elso lepese legyen az, hogy a kepviselok szamat csokkentik
    aztan johet a masodik lepes.

    Az eredmeny vegul azonos lesz!Most nem fog ellenkezni senki.”
  • 60. oszvald.ferenc 2010. április 15. 00:12
    „7. hozzászólás akinemfél 2010.04.14. 08:52
    Kedves Akinemfél, ha ismerne, nem írna így...nekem van tisztességes állásom, akár még a neten is utánanézhet. Mellesleg ha nekem ennyire fontos lenne a zsíros állás, akkor nem írtam volna azt, hogy a tiszteletdíjakat felezzék meg. Na kb. ennire talált, Orfeusz 16.! Kiváncsi vagyok egyébként, hogy akkor most Önok, kedves Orfeusz és akinemfél fognak e reklamálni, ha ezek a zsíros állások maradnak? Tisztelettel: Oszvald Ferenc”
  • 59. pancser 2010. április 14. 23:53
    „Hajrá Fidesz! Kedves fiúk csak okosan, rántsátok ki a szőnyeget azok alól akiknek az ország jelenlegi állapotát és a Jobbikot köszönhetjük!”
  • 58. kolombela 2010. április 14. 22:10
    „49. hozzászólás Csetneky 2010.04.14. 20:03
    Bár a jobbikra szavaztam, a fidesz ebben a kérdésben rendkívül cinikus. A maszop kormány alatt volt lehetősége megszavazni a kisebb létszámú parlamentet, de nem tették. Azért nem tették, mert még 4 évig nagyobb létszámban nyúlhatják le a nemzeti vagyont és azért sem tették, mert nehogy már a szociké legyen a dicsőség, amikor ők is learathatják a babért.”
  • 57. Gép-ész 2010. április 14. 21:50
    „Mi van fiúk? Savanyú a szőlő? Még meg sem alakult az új Országgyűlés, de Ti máris hazugoztok? Ildomos lenne talán megvárni az első intézkedéseiket....Tolvaj, hazug banda? Nos igen! Azért váltottuk le őket! Soha többé mszp-t!!!”
  • 56. kolombela 2010. április 14. 21:45
    „48. hozzászólás ValóSág 2010.04.14. 19:36
    A NÉP valóban döntött, de hogy jól döntött-e azt majd meglátjuk. Fél év múlva úgyis kiderül”
  • 55. vanessa 2010. április 14. 21:26
    „Csetneky kik is nem szavazták meg a létszámcsökkentést?”
  • 54. Truder 2010. április 14. 21:03
    „48. hozzászólás ValóSág 2010.04.14. 19:36

    Még ha csak 8 lenne...

    Egyébként meg jogos, túl sokan bólogatnak, telefonálnak, olvasgatnak, nassolgatnak a Parlamentben.... jó pénzért.”
  • 53. hellboy780917 2010. április 14. 21:02
    „elmondta Komissar pár sorral lejjebb te mafla, hoyg pont a fityesz volt aki nem szavazta meg a csökkentést... legalább olvasnád el mit írtak mielőtt firkálsz...

    a tettek voltak előbb, s ítéletet is hozott már a győri ítélőtábla, amit a kisalföld is leközölt te másik mafla... arra is reagáljatok amit felsoroltam... grippen, joszip, happy, belügyminiszter, stb... jah tokaj, autópályaépítések, tenderek, mutyizások, panamázások... dereng valami? nah, azzal lett szét.... az ország, a szécsényi terv (mint ötlet jó) meg rátett egy lapáttal...

    ha nem értitek a gazdaság működését, csak szimpatizánsok vagytok szónoki képességgel, akkor azt tartsátok meg a gyűléseitekre, ahol együtt élvezhettek OV-val, meg a többivel... :D”
  • 52. kisem 2010. április 14. 20:31
    „Nyugi, Csetneky és ValóSág!
    Várjunk az ítélettel a tettek bekövetkeztéig!”
  • 51. vanessa 2010. április 14. 20:30
    „szép estét!kiváncsi leszek mikor lesz kisebb parlament,osztrákoknak is kb annyi lakosa van mint nekünk, de ott csak 156 képviselö van, de azok ott vannak a parlamentben
    akárhányszor benéztem a parlamenti közvetitésbe, jó ha 20 -an voltak, és azok is olvastak , vagy beszélgettek,”
  • 50. Papó 2010. április 14. 20:07
    „NORMÁLIS CSAK AZ ELMÚLT 8-ÉVET ÉRTÉKELNI? NEEEEM"!" Az igaz,hogy a Fideszt nem igen lehetne,mert állandóan vonulóban volt! Bár,ha a kivonulásukat értékelni kellene az ötös!”
  • 49. Csetneky 2010. április 14. 20:03
    „Úgy látom, az elvtársak kezdenek magukhoz tárni a kezdeti sokk után és folytatják a hülyöngést. Kedves elvtársak! Mit akar a Fidesz? Csökkenteni a kéviselők létszámát. Ez a baj? Hát nem arról ment folyamatosan a szövegelés, hogy csökkentetni kell? Most meg, amikor valaki tényleg csökkentetni akarja, indul az acsarkodás? Úgy látom, megint a szokásos szocislista hozzáállással van dolgunk. Tehát ha a szocialisták akarnak valamit - vagy szokás szerint csak pofáznak róla - akkor az jó, ha más akarja ugyanezt, akkor az már rossz. Látjátok elvtársak, ez a hozzáállás vezetett ide! De ne csüggedjetek, lesz nektek ennél meg lejjebb is.”
68 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ön mit vár a Fidesztől? Szavazzon!

Vajon meg tudja-e könnyíteni az emberek életét az új kormány? Olvasóink most szavazhatnak arról,… Tovább olvasom