Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Gallup: a Fidesz győzelme kétharmados lesz

Kétharmados Fidesz-győzelem, a Jobbik a szocialistákat megelőzve a második legnagyobb erő lehet, s az LMP is bekerülhet a parlamentbe - derül ki a Gallup közvélemény-kutató intézet legfrissebb elemzéséből, amelyről csütörtökön tájékoztatta az MTI-t.

"A Fidesz földcsuszamlásszerű győzelme nem kétséges, a Jobbik esélyesebb a második helyre. Az LMP a küszöbön" - olvasható a Magyar Gallup Intézet honlapján megjelent, március 26-30. között, 1016 választópolgár megkérdezésével készített reprezentatív vizsgálat összefoglalójában.

A Gallup a 2006-os adathoz hasonlóan, 58 százalék körüli részvételre számít az országgyűlési választások első fordulójában, április 11-én.
A teljes népességben a Fidesz szavazóinak aránya jelenleg 41 százalékos, a Jobbik iránti preferenciáját 11 százalék nyilvánította ki, s az intézet most mért először egyszámjegyű támogatottságot a jelenlegi kormánypártnak: a megkérdezettek 9 százaléka vallotta magát MSZP szavazónak. Az LMP-re a kérdezettek 3 százaléka, az MDF-re pedig a felnőtt állampolgárok 1 százaléka voksolna. A megkérdezettek 12 százaléka azzal hárította el a kérdést, hogy nem szavaz majd, 22 százalék pedig nem osztotta meg pártpreferenciáját: vagy megtagadta a választ, vagy nem tudom-mal válaszolt.

A Fidesz a listás szavazatok 59 százalékára számíthat, a Jobbik 17 százalékot, az MSZP pedig 16 százalékot kaphat, ugyanakkor az MDF csupán 3-t, és ezzel valószínűleg nem jut be az új Országgyűlésbe. Az LMP ezzel szemben elérheti a parlamentbe jutást jelentő 5 százalékos küszöböt.

A Gallup szerint nagyon kevés várható Fidesz-szavazó rejti el véleményét a kérdezőbiztosok elől, s egy részük nem feltétlen adja majd (mindkét) voksát a várható győztesre. Az MSZP táborán belül van a legtöbb bizonytalan vagy rejtőzködő szavazó. Ez alapján feltételezhető, hogy a Jobbikkal szembeni primer adatok alapján kirajzolódó viszonylag egyértelmű hátrány ellenére, a szavazófülkében leadott voksok alapján az MSZP mégis megközelítheti a nemzeti radikális pártot a legnagyobb ellenzéki párt pozíciójáért folyó versenyben.

Viszonylag sok az olyan választó is, aki véleményei alapján legvalószínűbben az LMP szavazótáborába sorolható, de mégsem adott határozott választ a pártpreferenciát firtató kérdésre.

"A közelmúlt választási küzdelmeiben az utolsó napok kampányai gyakran felborították a potenciális választók preferenciáin alapuló előrebecsléseket. Erre most is megvan minden esély. Minden párt számára a potenciális saját szavazók mozgósítása az utolsó hét legfontosabb feladata" - olvasható a Gallup honlapján.

A napokban közzétett kutatási eredmények szerint a Medián kétharmadosnál is nagyobb Fidesz–KDNP-frakcióra számít, továbbá az MSZP és a Jobbik hasonló nagyságú képviselőcsoportjára, illetve az LMP parlamentbe kerülésére. A Medián mérései szerint nagyjából két héttel a választás első fordulója előtt a választók 56 százaléka mondta azt, hogy április 11-én biztosan elmegy szavazni. Ez valamivel magasabb a március elején mért 53 százaléknál, viszont alacsonyabb a 2006-os választás előtt mért 59 százaléknál.

A Tárki is négypárti parlamentet valószínűsít, hasonló összetételű Országgyűlést vetít előre a Nézőpont Intézet becslése, amely szerint a Fidesz-KDNP jelenlegi támogatottsága 63, az MSZP-é 15 százalék, a Jobbik 11, az LMP pedig 7 százalékon áll. Eszerint a 386-ból 284 mandátum jutna a Fidesz-KDNP-nek, 50 az MSZP-nek, 37 a Jobbiknak, 15 az LMP-nek. A Republikon Intézet szintén szerdai becslése alapján a Fidesz-KDNP 267, az MSZP 62, a Jobbik 47, az LMP 10 képviselői helyre számíthat.

Olvasóink írták

80 hozzászólás
  • 80. fortuna54 2010. április 12. 09:00
    „akinemfél.Kiváncsian várom,mikor adod véredet a szent ügyért.Én a véremböl legfeljebb másfél decit adhatok,a többire még egy darabig szükségem van.A katonaságbol is már kiöregedtem,de ha valami zsiros péztári álást kaphatnék.Szalutálni még tudok,de a jobbra át,már nem megy izületi betegségem miat.”
  • 79. jánosi 2010. április 09. 22:40
    „Helyes a cikk címe ! úgy legyen !”
  • 78. akinemfél 2010. április 09. 22:23
    „KI MAS LENNE ALKALMAS AZ ORSZAG IRANYITASARA MINT VONA GABOR ? A NEP NEVEBEN ! IMADOM A GIGANTIKUS MAGYAR HADSEREG PROGRAMJAT - OLVASD EREDETIBEN A WWW.JOBBIK.HU-N A HIVATALOS PROGRAM 70-72.OLDALAN. ELEG VOLT A NYUGALOMBOL ES A LAZASAGBOL - JOJJON A RADIKALIS VALTOZAS !
    SZAVAZZ A JOBBIKRA = A KOTELEZO SORKATONASAGRA SZAVAZOL ( A HIVATALOS PROGRAM 71.OLDALA) !
    SZAVAZZ A GIGANTIKUS MAGYAR HADSEREGRE,AMELY GRIPEN VADASZGEPEKKEL(71.OLDAL) TAMADNI IS KEPES LESZ !
    VERUNKET A HAZAERT - EZ MA MINDEN MAGYAR VAGYA ! JOJJON A JOBBIK TV MINDEN CSATORNABOL (WWW.JOBBIK.HU A HIVATALOS PROGRAM 54.OLDALAN) ! A NEP NEVEBEN - SZAVAZZ A JOBBIKRA ES A KATONAI ALLAMRA ! OLVASD A PROGRAMOT EREDETIBEN A WWW.JOBBIK.HU-N. KEZD A 70-72.OLDALON ! HURRA !
    GYOZUNK !”
  • 77. fortuna54 2010. április 09. 21:19
    „akinemfél.Már engem mint öreg veteránt is lázba hoztál.Megkerestem rozsdás kardomat,és indulnék a hazátvédö szent háboruba.Csak egy probléma van,én egy ici-picit féllek.Bajtársi üdvözlettel,egy vén harcos.”
  • 76. GYMS 2010. április 09. 20:50
    „Na jó...innen már minden értelmes ember eltűnt, csak a Jobbikosok győzködik még egy ideig egymást arról, hogy szavazzanak a Jobbikra. :)
    Igazán mulatságos fiúk vagytok, de akadt egy sokkal jobb esti programom! ;-)
    KIKAPCS! SZEVASZ!
    Találkozunk vasárnap este, immáron a TÉNYEK birtokában!
    Üdv mindenkinek:
    GYMS”
  • 75. Phobos 2010. április 09. 20:39
    „Vasárnapra !!!

    http://www.youtube.com/watch?v=fU_ix6YHUL0&feature=player_embedded”
  • 74. stunde2 2010. április 09. 19:56
    „Ez az igazi szuggerálás, és manipulálás....!”
  • 73. akinemfél 2010. április 09. 16:30
    „HURRA ! GYOZNI FOGUNK ! MINDENFELE JOBBIKOS PLAKATOK AZ OSZLOPOKON ! A JOBBIK A LEGEROSEBB PART !
    CSAKIS A JOBBIK ! A NEP NEVEBEN ! HURRA ! HURRA ! HURRA !
    CSAKIS A JOBBIKRA ERDEMES SZAVAZNI - A NEP NEVEBEN ! SZAVAZZ A KOTELEZO SORKATONASAGRA (WWW.JOBBIK.HU A HIVATALOS PROGRAM 71,OLDALAN),A GARDA FELFEGYVERZESERE ES ALLAMI TAMOGATASARA (UGYANOTT), A GIGANTIKUS ALDOZATOK ARAN LETREHOZOTT GIGANTIKUS MAGYAR HADSEREGRE (MEGLEPO RESZLETESSEGGEL A 70-72.OLDALON - TAMADAS GRIPEN VADASZGEPEKKEL ?!!) !
    A FIATALOK MA IS MIND A VERUKET AKARJAK ONTANI A HAZAERT ! ELEG A LAZASAGBOL ! JOJJON A GARDISTAK ALTAL SZERKESZTETT JOBBIK TV MINDEN CSATORNABOL (OLVASD EREDETIBEN AZ 54.OLDALON!) ! MOST SZEP LENNI KATONANAK - INGYEN KAJA-PIA-SZALLAS-RUHA = A MUNKANELKULISEG MEGOLDASA ! A NEP NEVEBEN CSAKIS A JOBBIKRA FOG SZAVAZNI MINDENKI ! HURRA !!!”
  • 72. jörg 2010. április 09. 15:20
    „Jobbnyikok!

    Útravalóul:

    BETELT A POHÁR

    2010-04-09 13:10
    Betelt a pohár: alapítója hagyja ott a Jobbikot (+videó)

    Kilépett a Jobbikból Rocskár György, a párt szegedi szervezetének korábbi elnöke. Döntését a Jobbik utóbbi időben megváltozott politikai irányvonalával indokolta. Elfogadhatatlannak tartja azt is, hogy olyan emberek kerültek a pártba, akiknek csak megélhetési politizálást jelent a Jobbik.

    http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=316712

    NESZTEK!!!!”
  • 71. akinemfél 2010. április 09. 13:04
    „DEHOGY LESZ KETHARMADOS ! A JOBBIK FOG KORMANYT ALAKITANI - EZT IGERTE VONA GABOR KET HETE GYORBEN ! CSAKIS A JOBBIKRA ERDEMES SZAVAZNI - A NEP NEVEBEN ! SZAVAZZ A KOTELEZO SORKATONASAGRA (WWW.JOBBIK.HU A HIVATALOS PROGRAM 71,OLDALAN),A GARDA FELFEGYVERZESERE ES ALLAMI TAMOGATASARA (UGYANOTT), A GIGANTIKUS ALDOZATOK ARAN LETREHOZOTT GIGANTIKUS MAGYAR HADSEREGRE (MEGLEPO RESZLETESSEGGEL A 70-72.OLDALON - TAMADAS GRIPEN VADASZGEPEKKEL ?!!) !
    A FIATALOK MA IS MIND A VERUKET AKARJAK ONTANI A HAZAERT ! ELEG A LAZASAGBOL ! JOJJON A GARDISTAK ALTAL SZERKESZTETT JOBBIK TV MINDEN CSATORNABOL (OLVASD EREDETIBEN AZ 54.OLDALON!) ! MOST SZEP LENNI KATONANAK - INGYEN KAJA-PIA-SZALLAS-RUHA = A MUNKANELKULISEG MEGOLDASA ! A NEP NEVEBEN CSAKIS A JOBBIKRA FOG SZAVAZNI MINDENKI ! HURRA !!!”
  • 70. Phobos 2010. április 09. 12:34
    „Fontos információ a szavazópolgároknak: Tévhitek a szavazat-megosztásos taktikáról

    ,,Szavazatok megosztása" - ez az elterjedt elnevezése annak a szavazási taktikának, amikor a választópolgár a pártlistás és az egyéni képviselő jelöltre leadott voksát ,,megosztja", azaz nem ugyanannak a pártnak juttatja. Ennek taktikának az alkalmazása akkor merül fel, amikor a szavazók két párt között hezitálnak, s a legoptimálisabban szeretnék mindkettőt segíteni.

    Felmérések szerint sokan tervezik: listán a Jobbikra, de egyéniben viszont már a Fideszre szavaznak, nehogy az utóbbi voksuk ,,elvesszen". Hiszen ,,úgyis csak a Fidesz nyerhet egyéniben" - gondolják. Most ne boncolgassuk, hogy egyéniben hány körzetben lehet első a Fidesz, a Jobbik, vagy az MSZP, hanem tételezzük föl, s induljunk ki abból, hogy a Fidesz és a Jobbik között ingadozó választópolgárnak jó lesz a megérzése, s a körzetében a Fidesz jelöltje lesz a befutó. Helyes döntés ilyenkor az említett megosztás, azaz egyéniben mindenkinek a Fideszre voksolni? Ezzel tényleg megakadályozható az egyénire leadott szavazatok elvesztése?

    Nem! A valóság éppen fordítva van!

    Tudniillik, az első fordulóban az egyéni képviselőre leadott szavazatok töredékszavazatként az országos listára kerülnek, s értük, egy speciális számítás alapján, mandátumokat osztanak. Viszont töredékszavazatot az egyéniben győzedelmeskedő párt nem kap! Következésképpen, ha egy Fidesz győzelmével végződő választókerületben valaki egyéniben is a Fideszre szavaz, akkor az a szavazata nem kerül fel az országos listára. Az a szavazata ,,elvész"!

    Ha a Fidesz és a Jobbik között nem lenne ennyire elmérgesedett a viszony, akkor azt is mondhatnánk, hogy a teljes jobboldal (Jobbik+Fidesz) parlamenti mandátumszámának maximalizálása szempontjából az lenne a legoptimálisabb, ha egyéniben majdnem fele-fele arányban oszlanának meg a jobboldali voksok a két párt között. (A másik véglet: ha az összes jobbik szimpatizáns is a Fideszre szavazna egyéniben, úgy csak az MSZP, az MDF/SZDSZ és az LMP kapna töredékszavazatot.)

    A lényeg: aki listán a Jobbikra szavaz, az egyéniben is tegye azt, mert különben könnyen elveszhet a szavazata!

    ,,Csak a Fidesz!" - olvashatjuk a plakátokon. Úton-útfélen hangoztatják: mindkét leadott szavazatra szükségük van. Olyannyira fontosnak tartják ezt, hogy Orbán Viktor március 15.-ei beszédének is ez volt az egyik fő üzenete. Magyarra fordítva viszont ezzel a Fidesz az alábbit mondja: ,,inkább kapja a töredékszavazatokért járó mandátumokat az MSZP, az LMP és az MDF, mint a Jobbik."

    Miért akarják ezt? Kinek jó ez? Érdemes eltöprengeni ezen is...”
  • 69. Primax 2010. április 09. 11:25
    „Nem lesz.”
  • 68. Luighi 2010. április 09. 10:59
    „Azt már hallottátok, hogy az összes magyar lovasszobron kicserélik a fejeket Viktoréra!?
    Itt sorakoznak frissen leöntve nálam, mind az 1956 darab!
    Nehogymá a Kósának legyen debrecenben freskója neki meg lovasszobra 1 se!
    És a "Pelé álma" nevűn is dolgozunk már gőzerővel! Az 2m-rel magasabb lesz mint a Sztalin szobor volt, és a Kossuth téren állítjuk fel!”
  • 67. vitriol2 2010. április 09. 06:53
    „érdekes mikor két magát jobboldalinak mondo párt "küzd" a másik ellen.Tanulságos mikor a FIDESZ másik "komcsi" kötödését "hirdeti":ű
    "A választásokon a második helyért küzdő Jobbik ugyan tiszta, új erőként hirdeti magát, de számos meghatározó politikusa érintett különböző gyomorforgató ügyekben. Az elmúlt hetekben fény derült jó néhány jobbikos vezető és képviselőjelölt szabad demokrata és szocialista előéletére, illetve az SZDSZ-hez és az MSZP-hez köthető ,,pénzszerző tevékenységük" is nyilvánvalóvá vált. Vona Gábor jobbszélre átigazolt nemzeti bolsevik pártjában jócskán találhatók volt MSZMP-s potentátok is. A magát konzervatív morális magaslatokon láttatni kívánó Jobbik és szövetséges szervezeteinek több tagja ugyanakkor érintett pornó-, drog-, valamint abortuszügyekben. Egyes jobbikosok és a párt holdudvarába tartozók esetében pedig bűnözői kapcsolatok is felsejlenek."(MagyarHirlaponline"
    hát igen a fidesz egyik pártkiadványa irja a fenti sorokat mikor Náluk az össze "felső"szintü "vezető"-nél kimutatható az MSZMP-s ;KISZ-es mult.:
    Orbán Viktor az egykori KISZ-titkár, .

    Mikola István - Hazafias Népfront, elnök
    Fónagy János - MSZMP tag
    Vonza András - MSZMP tag
    Varga Mihály - KISZ titkár
    Deutsch Tamás - KISZ titkár
    Orbán Győző - párttitkár, Orbán anyuka pedagógusi pályát cserélte fel egy pártbizottsági állásért.
    Orbán Viktor; - Gimnáziumi, majd egyetemi KISZ titkár
    Kövér László - KISZ titkár, és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és az alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa
    Stumpf István - MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök
    Járai Zsigmond - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök
    Matolcsy György - MSZMP tag, III/2 ügynök
    Martonyi János - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök
    Ligetvári Ferenc - MSZMP tag
    Chikán Attila - MSZMP tag
    Pintér Sándor - MSZMP titkár”
  • 66. vitriol2 2010. április 09. 06:50
    „egy más cikknél történ reagálásom során azt irtam, hogy a "voksolás" az "erősorrend" még nem tutti, akkár az utolso napon is változhat, annak függvényében is, hogy melyik párt tud a másikra olyan adatot/tényt KÖZÖLNI, mely FORDITHAT az eredményen.Eddig a fidesz vitte primet- sorozatos ujságcikkek a jobbikuS() jelöltek/vezérek "büneiről"-mely többsége (szinte mindegyike)valos adatokra épült- most a jobbikuS() párt alelnöke által is szerkeztett kuruc(kodo)info LÉPETT(jó nagyott”
  • 65. Luighi 2010. április 08. 23:48
    „A Parlamentben levőkre nem szavazok!
    20 éve lopnak, hazudnak, csalnak,stb

    Még tovább is bátorítsam őket! <moderálva>”
  • 64. GYMS 2010. április 08. 23:21
    „62.!

    Már harmadszor írom le, hogy a linked nem más, mint egy újságírói VÉLEMÉNY!!!”
  • 63. jánosi 2010. április 08. 22:31
    „55.
    kedves jobbikos ? úriember ! Felajánlásod átpasszolom a svábhegyi betegszamárnak .......”
  • 62. Phobos 2010. április 08. 21:33
    „Annyi a kétharmadnak
    http://www.hirextra.hu/2010/04/08/annyi-a-ketharmadnak/”
  • 61. lacim6 2010. április 08. 21:09
    „Ez valahogy nem jelent meg a kurucon.
    http://www.youtube.com/watch?v=xyDP_DOoazg”
80 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felbontják a külképviseleti urnákat

Csütörtökön bontja fel a külképviseleteken leadott szavazatokat tartalmazó urnákat az Országos… Tovább olvasom