Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Fidesz: Tatabánya megyeszékhely marad

A Fidesz tatabányai és kormányzati politikusai szerint minden alapot nélkülöz "az MSZP által terjesztett rémhír", hogy Komárom-Esztergom megye székhelye a jövőben megváltozna - írta keddi számában a 24 Óra.
 
Schmidt Csaba ügyvezető alpolgármester, egyben a Fidesz polgármesterjelöltje a lapnak elmondta, felháborítónak tartják, hogy az MSZP polgármesterjelöltje, Lukács Zoltán a megyei napilapban fizetett politikai hirdetésben vetette fel a lehetőségét, hogy a kormány a jövőben elveszi Tatabányától a megyei jogú város rangját.

A politikus rámutatott, az elmúlt nyolc évben a szocialista kormányzat a régiós átrendezéssel elvitte a hivatalokat Székesfehérvárra és Veszprémbe. Január elsejétől viszont az összes régiós szervezettől visszaköltöznek az egységek, az ÁNTSZ és az APEH megyei központja is visszakerül a megyeszékhelyre.

Pleier Tamás, a Fidesz tatabányai alelnöke hazugságkampánynak nevezte az MSZP állításait és arcpirítónak az eljárást, hogy az MSZP-sek aláírásgyűjtésbe kezdtek a megyeszékhely megváltoztatása elleni tiltakozásul - írta a lap.

Olvasóink írták

  • 3. Jerry 2010. szeptember 25. 21:44
    „Az MSZP elkezdte a közigazgatás európai normák szerinti átszervezését,melynek alapja a régiók kialakítása lett volna,melynek során három megye alkotna egy régiót.Ezzel intézményeket lehetne összevonni.Három megyei bürokrácia helyett csak egyet kell fenntartani.Mivel az ügyintézés nagyrészt elektronikusan megy, célszerűbb a központosítás,a regiós ügyintézés.Ezzel szemben a fidesz létrehozza megyék mellett újra a járásokat is,amivel az így is anyagi gondokkal küzdő kisvárosokra még nagyobb terhet ró.Persze ezzel egyértelmű célja az, hogy saját embereit a közigazgatásba elhelyezhesse, adminisztratív eszközökkel a vezér ígérete szerint 20 évre bebetonozza hatalmát.Ezt célozta az 1 millió munkahely ígérete is.Csak a fidesz képes arra, hogy megállítsa az időt, vissza vigye kis hazánkat a 80-as évek színvonalára.Lehet még 3,60 Ft a kenyér, 5,00 Ft a benzin.Csak a vesszőket tesszük odébb két helyet.CSAK A FIDESZ, itt az idő-megáll és vissza térnek az 50-es évek, már újra festik a fekete autókat, kötik a seprűket a padlásokhoz, és készülnek a barakkok Recsken.A narancsból már lassan kibújnak a vörös csillag ágai.”
  • 2. miracle 2010. szeptember 07. 14:28
    „Csetneky
    Azért tarthatnál egy leltárt arról is, a fidesz hány hülyeségről tartott aláírásgyűjtést, amiben felvetett probléma csak a saját fejükben létező álhír volt.”
  • 1. Csetneky 2010. szeptember 07. 10:46
    „Ugyan, csak a szokásos Mszp- hazudozás. Ahogy a nóta szerint "nem élhetek muzsikaszó nélkül", úgy ez szocialistára fordítva, nem élhetnek hazudozás nélkül. Szerencsére egyre kevesebben hisznek a hazug hazaárulóknak!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kónyi hangfelvétel: a Fidesz elhatárolódik az ügytől

A Fidesz hétfőn elhatárolódott a kónyi hangfelvétel tartalmától, illetve szereplőitől. Gyopáros Alpár is cáfolta, hogy az üggyel összefüggésben beszélgetett volna a felvételen hallható jelöltekkel.
Tovább olvasom