Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 6°C | 13°C Még több cikk.

Fidesz: a szocialisták sikertelenül próbálják besározni Szijjártót

A Fidesz szerint a szocialisták újabb sikertelen kísérletet tettek Szijjártó Péter besározására.

Török Zsolt MSZP-s képviselő szerdai sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy Szijjártó Péternek, a Fidesz elnöki stábja vezetőjének újabb bűncselekménygyanús ügye van, egy nemrég napvilágot látott felvétel szerint ugyanis Szijjártó Péter és a letartóztatásban lévő Zuschlag János rendszeresen egyeztettek arról, milyen módon kell támogatási pénzeket nyerni.

Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke ezzel összefüggésben kiadott közleményében hangsúlyozza: Török Zsoltnak ezúttal sem sikerült a "Hagyó-ügy, a Demszky-ügy, a Mesterházy-ügy és az Oroszvári-ügy" feledtetésére besároznia Szijjártó Pétert.

A Fidesz szerint a vádak alapjául választott felvételt "büntetőeljárás alá vont személyek készítették, bevallottan megtévesztéssel, újabb bűncselekményt megvalósítva, szánalmas színvonalon".

Török Zsolt a fentieken túl azt is állította, hogy egy másik videofelvétel azt bizonyítja, hogy több, Szijjártó Péterhez, illetve egy másik győri fideszes képviselőhöz tartozó civil szervezet sem számolt el a nekik juttatott támogatásokkal.

Olvasóink írták

50 hozzászólás
  • 50. t-a-ibi 2010. február 13. 00:05
    „48. hozzászólás Eva-
    Rossz a szemüveged: http://www.gondola.hu/cikkek/69716 ---hol itt a barikád.hu?
    Na azért te is odalátogatsz.
    Egyébként a férfit teremtette az úr a család fenntartójának.--- a többi az utána jön.

    Látod alant a papás mamás akarják tiltani, ezek az élőlények.
    Itt meg!
    :::::::::::::::::
    Ledöbbentem ezeknél a komcsiknál, nincs olyan, hogy ennél alább ne.

    Mind a két agyamentet: libást és a keletit, lecsuknám kiskorúak szellemi zaklatásáért.
    Persze akik részt vettek a színjátékban, tanárokat, igazgatót úgyszintén, mellékbüntetésként eltiltanám a tanári pályától ezeket az élőlényeket.

    Gyerekeket, vezényeltek halhatóságnak ennek a két élőlénynek. Az egyik helyen, szabadtéren a hidegben kellett hallgatni a libatolvaj-gyilkost.
    Ezek után szavazzatok a MaSZoPra!”
  • 49. zag 2010. február 12. 20:35
    „Szijjártó,Bolla,Horváth Cs.,És egyre többen csatlakoznak!Ha,már a hazugoknál,tolvajoknál tartunk...Hajrá,Győr!Hajrá,Magyarország!”
  • 48. Eva- 2010. február 12. 10:14
    „47-hez

    jobb lenne, ha nem a barikád .hu-ról tájékozódnál csak!

    a nemi sztereotípiák erős megléte miatt a női munkavállalók nem is tiltakoznak a munkahelyeken az alacsonyabb bérbeállás miatt pl.

    a nevelés mindkét nemnek azt jeleni, hogy a három ismert"K"
    /gyerek, templom, konyha/--mellett ott amunkája is--ahol egyiké sincs a másiké alá rendelve.

    a migráns gyerekek önazonossága pedig az integrálódást segíti az asszimiláció helyett.

    //bárcsak ez utóbbi már eldölt volna , mint kérdés mindenki fejében/”
  • 47. t-a-ibi 2010. február 12. 09:01
    „MaSZoP-bötön-válogatott.

    http://www.gondola.hu/cikkek/69716

    Ezeket meg egyenesen lefejezném!
    Korlátozná a papás-mamás játékokat az óvodában a kormány. Az óvodai nevelés alapprogramjának novemberi módosításával a kormány a nemi sztereotípiák erősítésének kerülését és a migráns gyermekek önazonosságának erősítését írta elő az óvodapedagógusoknak.
    Módosította tavaly év végén a szocialista kormány az óvodai nevelés országos alapprogramját. A mindenkori kabinet ebben a dokumentumban határozza meg az óvodapedagógusoknak az általa kívánatosnak tartott gyermekképet. A jogszabály szerint a kisgyermekek nevelésénél tudatosan kerülni kell a nemi sztereotípiák erősítését, elő kell segíteni a nemek társadalmi egyenlőtlenségével kapcsolatos előítéletek lebontását.”
  • 46. Tóti 2010. február 11. 18:51
    „Nyugi Eva, meglesz a börtönválogatott - akár kétszer, és tartalékokkal is”
  • 45. Eva- 2010. február 11. 10:40
    „megszámoltad a jogerősen letöltendő börtönre itéltek számát?!

    :))

    Megszámoltad ebből hány az eljárás alatt álló?!

    :))

    Szerintem a válogatott még nem állt össze!
    :))”
  • 44. jörg 2010. február 11. 10:20
    „A lista a bögregyűjtőknek és a wellnessre hajtóknak különösen ajánlott!”
  • 43. jörg 2010. február 11. 10:19
    „www.gondola.hu

    MSZP-s Börtönválpgatott - a lista immár 7 részessé nőtt, nyájas Olvasó!!!

    Tessék csak, tessék szemezgetni, csemegézni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 42. akinemfél 2010. február 11. 09:43
    „gyugyu1 !
    Ez nagyon gyugyusan hangzik.
    1. A pénztelenség egy pillanatnyi állapot,de a szegénység egy választott életforma.
    2. Persze szegénynek lenni sokkal kényelmesebb,mint például erodet megfeszítve szerezni egy valamirevalo
    diplomát vagy arcodat odatéve a kopkodoknek becsuletes politikusként segíteni probálni a hazádon.
    3. Vállalkozni is lehet,de a szegénység annál sokkal kényelmesebb és "biztonságosabb",ugye ?

    Es még elmehetnél mondjuk Angliába mosogatni és kozben ott szerezni egy olyan állami diplomát,amivel biztosan kapsz állást. Ja,hogy az túl kemény melo lenne ? En tudom. A szegénység egy választott életforma.
    A tandíj Angliában 300.000 forint/év ,de ha bizonyítottan szociális eset vagy,akkor azt is elengedik.”
  • 41. gyugyu1 2010. február 11. 09:26
    „Szó sem lehet róla,hogy ilyen dolgokat feltételezzenek Róla !Ő egy kiválló kivételes szemilyiség ! Nézzék csak meg az adóbevallását mit alkotott, dolgozott össze ez az aranykezű fiatalember !A tudásával a szorgalmával, a munkabiró képességével /25 órákat dolgozott naponta !!/ Amihez nyult minden arannyá vált a kezében a mérhetetlen tudása következtében !! Szorgos ,dolgos nappalokat és az éjjeli pihenését is feláldozta hogy gyarapitsa vagyonát,példát mutatva a felnövekvő fiatalságnak igy lehet meggazdagodni ! Ő a nagyszerű hazafi nem tehet arról,hogy a másik 5 millió munkavállaló tehetségtelen és nem tud pénzt keresni mert nem érrá a munkavégzés miatt !! Ezért kell nekik havi brt 100 -ból tengődni !! De a " petink" megmutatta hogy másként is lehet !! Köszönjük !!! Már mi is tudjuk hogy lehet a sz@rból is vagyont csinálni !!! /csak azt tudnám meddig égeti magát az Orbán vele ??!//”
  • 40. Phobos 2010. február 11. 08:59
    „re 33
    vagy te is érintett vagy anyagilag, és ezért harcolsz ennyire.”
  • 39. Phobos 2010. február 11. 08:58
    „re 33
    Tehát aki belép a Fidesz-be, az szent lesz, és még a gyanú is elképzelhetetlen.
    Te tényleg hívő vagy, inkább úgy mondanám fanatikus.”
  • 38. Phobos 2010. február 11. 08:46
    „Kupper-maffiaügy: a Fidesz volt polgármestere megerősít minket

    A Fidesz történetének talán legtehetségesebb női politikusa, Juhos Katalin, a XI. kerületi Fidesz valaha volt legerősebb embere (helyi elnök, polgármester, majd országgyűlési frakcióigazgató) hírportálunknak írt levele szerint is aljas politikus Kupper András, aki Fidesz-színben, de valójában a parkolási maffia jelöltjeként indul Budaházy választókerületében.
    Juhos Katalin volt a Fidesz eddigi egyetlen polgármestere a főváros legnépesebb, XI. kerületében. 1998-2002 között vezette ,,az ország ötödik legnagyobb városát" a MIÉP-pel hivatalos szövetségben (a ma jobbikos Mestyanek Ödön alpolgármester volt), nagy ,,botrány" volt az Aktualizált revíziós dalokat kiadó egyesület Juhos általi támogatásából. Ennél magasabb szinten az elmúlt 66 évben Magyarországon soha nem volt a vezetésben a nemzeti radikális oldal, hacsak Grespik László egyszemélyes fővárosi közigazgatási hivatalvezetői posztját nem tekintjük annak.
    A politikusbűnöző Kupperrel szemben Juhos kerülte az álláshalmozást. 2002. november 5-én (Várhegyi Attila képviselői helyének megüresedésekor) a Fidesz országos listájáról hívták be az Országgyűlésbe, ezért önként lemondott fővárosi közgyűlési tagságáról és XI. kerületi önkormányzati képviselői mandátumáról. Miután pedig a frakció igazgatójává választották (frakcióvezető-helyettes, aki többek közt a szavazásokat irányította), parlamenti bizottsági tagságáról is lemondott (pedig az is komoly pluszpénzzel járt).
    uhos szerint 2006-tól azért mellőzték őt, mert belül többször megfogalmazta, hogy ,,a Fidesz új struktúrája és szerkezete nem túl szerencsés". Férje, Riedel René (Juhos polgármestersége idején frakcióvezető Újbudán) a párt ,,szövetséggé válása" után keresetlen hangú levelet írt Orbánnak, melyben állítólag arról írt, hogy miként lehet a Fidesz elnöke 15 millió magyar felelős miniszterelnöke, ha a pártban amúgy hűséges emberek élete megy tönkre az ő rossz döntései miatt, és a pártból Orbán döntései miatt eltávozott/eltávolított emberek helyét több esetben hitvány gazemberek töltik be.
    Alább a Fidesztől eltávolodott, de továbbra is XI. kerületi lokálpatrióta Juhos Katalin levele.

    Tisztelt Kuruc.info, tisztelt Rákay Úr!
    Érdeklődéssel olvastam cikküket Kupper Andrásról. Tagadhatatlanul elfogult véleményem szerint tökéletesen megtalálták a képviselőre illő jelzőt: aljas. Ami ugyebár egy emberi jelző, és egyáltalán nem kötelező politikusi magatartás...
    Megítélésem szerint azonban nem az apák, nagybátyák és főleg nem sógorok cselekedeteit kell felhánytorgatni, bőven elég, ha saját pályafutását tekintjük át.
    Egyrészt - a cikkben leírtaknak megfelelően - valóban Kupper közreműködése és aljas hazugságai nyomán kerültem ki 16, elkötelezett és bizalmi év után a Fideszből, úgy hogy a lábam se érte a földet. És tényleg nem én voltam az egyetlen.
    Történelmi tény, hogy a 90-es években a Fidesz csúcsvezetése (Áder, Kövér, Pokorni) még hallani sem akart Kupper nevéről, amikor felmerült XI. kerületi Fidesz-tagsága vagy bármilyen párttisztsége. Nekem, akkori kerületi elnöknek kellett külön jóváhagyást kérnem a pártvezetéstől Kupper tagfelvételi kérelmére és önkormányzati képviselőjelöltségére. A pártvezetés - nyilván ismerve Kupper jellemét - akkor még mélységes ellenszenvvel nyilvánult meg vele szemben.
    De éppen ez vetheti fel az olvasókban a kérdést, vajon mi az a politikai vagy gazdasági szál, amivel Kupper a későbbiekben oly mértékben beépülhetett a Fidesz vezetői és döntést hozó köreibe, hogy a helyi és parlamenti képviselő poszt mellett mára már a Fidesz Budapesti és Országos Választmányának alelnöki tisztségét is betölti.
    Másrészt, ha csak a nyilvánosságot kapott valótlan megnyilvánulásait tekintjük, azok is megérnének egy elmélyült oknyomozói riportot. Ilyen lehet a vagyonnyilatkozata. Számtalan alkalommal vitte kampánystábját - Gadácsival az élen - elmondása szerint saját villányi pincészetébe. Továbbá érdekes lehet, hogy minden gazdasági érdekeltség híján (elvileg, vagyonnyilatkozata szerint ez a valóság, persze várjuk olvasóink segítségét a valóság felderítéséhez - a szerk.) vajon hogyan szavaz és nyilvánul meg, amikor Orbán Viktor az offshore és áttételes tulajdonlású cégek elleni fellépéssel összefüggő stratégiát terjeszti elő.
    Üdvözlettel:
    dr. Juhos Katalin”
  • 37. Eva- 2010. február 11. 08:09
    „www.google.com/search?ie=UTF-8&oe=UTF-8&sourceid=navclient&gfns=1&q=www.egyenlito+blog.hu

    www.origo.hu/itthon/20090211-szunettel-kezdodott-a-zuschlagper-a-nagy-erdeklodes-miatt.html”
  • 36. tosa2 2010. február 11. 08:06
    „nem 55, hanem 33!”
  • 35. tosa2 2010. február 11. 08:04
    „55. Már nem kell besározni, mert nem fér rá több sár4 De az a baj, hogy
    mindíg lepereg róla”
  • 34. tosa2 2010. február 11. 08:03
    „Patriot !
    Hát én a hozzászólások számából azt vonom le, hogy kb 95 %-ban
    nem fidesz párti hozzászólások !!”
  • 33. nanemá 2010. február 11. 07:29
    „Török Zsolt ma a reggeli híreket átnézvén nyilván úgy gondolta, hogy a Hagyó-ügy, a Demszky-ügy, a Mesterházy-ügy és az Oroszvári-ügy feledtetése végett megint kísérletet kellene tennie Szijjártó Péter besározására. Nem sikerült.

    A sajtótájékoztatója alapjául választott Egyenlítő tv-s felvételt büntetőeljárás alá vont személyek készítették, bevallottan megtévesztéssel, újabb bűncselekményt megvalósítva, szánalmas színvonalon.”
  • 32. értelem 2010. február 11. 05:14
    „Nyilatkozhat a FIDESZ aktuális eltusolója amit akar. Szíjártónak és a többi FIDESZ-es nek minimum annyi brutális rablás és tolvajlás van a számláján mint az MSZP-sek nek.Nézze meg mindenki milyen anyagi multal rendelkezik a polgármesteri hivatal kabinetfőnöke.Szíjártó az általa kezdeményezett mutyizásos és panamázásos perben milyen indoklással lett elutasítva. Nehogy már letagadják aljasságaikat és rablásaikat! Tolvajok és rablók Ők is!”
  • 31. Deir_Yassin 2010. február 10. 23:21
    „Jaj szíjjas szíjjas!”
50 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Oroszvári ˝vándorviccnek˝ nevezte facebookos bejegyzését

Morbid Orbán-viccel jelentkezett a Facebookon egy MSZP-s képviselőjelölt. Tovább olvasom