Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 23°C Még több cikk.

Az MSZP is aláírásgyűjtési akcióba kezd

Aláírásgyűjtésbe kezd az MSZP a "nyugdíjkatasztrófa ellen" hétfőn; az akció célja, hogy a szocialisták egyértelművé tegyék, mit gondolnak a nyugdíjrendszerről.
Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje szombati sajtótájékoztatóján ismertette: az aktivistákon keresztül a választókhoz eljuttatandó kérdőív három kérdést tartalmaz. E szerint az MSZP azt kérdezi a választókról: egyetértenek-e azzal, hogy ne lehessen 70 évre emelni az alapnyugdíj kifizetésének korhatárát; hogy ne valósulhasson meg az az elképzelés, amely 15-20 százalékkal csökkentené az újonnan nyugdíjba vonulók öregségi nyugdíját; továbbá hogy az éves nyugdíjemelést a jelenlegi rendszerben számolják ki, azaz megfelelő mértékű gazdasági növekedés esetén a nyugdíjakat az inflációt meghaladó mértékben kelljen emelni.

A szocialista kormányfőjelölt kiemelte: a kérdőív tükrözi az értékvállalást, egyértelművé kívánják tenni, hogy mit gondolnak a nyugdíjrendszerről, illetve arra kíváncsiak, hogy az aláírók mit gondolnak a pártok céljairól. Megismételte, hogy nem akarnak elvenni a nyugdíjasoktól, sőt, meg akarják őket védeni a Fidesz modelljétől, amely a szolidaritás elvét akarja kiiktatni a jelenlegi rendszerből, és arra adna lehetőséget, hogy csak az alapnyugdíjat lehessen kifizetni 70 éves kortól; ezek mellett csökkentené a jövőben nyugdíjba vonulók járandóságát 15-20 százalékkal. Mesterházy Attila szerint a Fidesz nyugdíjügyben az eddig jól bevált "harcmodort" alkalmazza: le akarta tagadni a svéd modellt, és amikor ez nem sikerült, megpróbálta elterelni a figyelmet javaslataival.

Most pedig össze akarja zavarni az embereket, és aláírásgyűjtésével olyan kérdéseket fogalmaz meg, amelyekkel az MSZP egyetért. "Egyszerűbb, ha az emberek nem a Fidesz ívét írják alá, hanem a nyugdíjasok a szocialistákra szavaznak" - fogalmazott. A miniszterelnök-jelölt úgy vélekedett: a Fidesz még mindig nem fogalmaz egyértelműen, nem válaszol arra a kérdésre, hogy bevezetik-e az egyéni számlás, azaz a svéd modellt.

Hozzátette: örülne, ha Orbán Viktor is mondana valamit, és nem "magyar hangján" keresztül szólalna meg. Arra a kérdésre, hogy az aláírásgyűjtés nem adatgyűjtés-e, Mesterházy Attila úgy válaszolt: minden, a pártokra kötelező törvényi előírást betartanak. A Fidesz képviselője, Iván László szintén szombaton jelentette be, hogy pártja nyugdíjas tagozata aláírásgyűjtésbe kezd, mivel egy kormánydokumentum alapján attól tartanak, hogy az MSZP-kormány 70 évre akarja emelni a nyugdíjkorhatárt.

Az ellenzéki párt akciója keretében egyebek közt azt kérdezik az állampolgároktól: egyetértenek-e azzal, hogy ne emelkedjen 70 évre a nyugdíjkorhatár, hogy ne csökkenjen 15-20 százalékkal az újonnan nyugdíjba vonulók nyugdíja, valamint hogy ne lehessen privatizálni a nyugdíjpénztárakat.

Olvasóink írták

41 hozzászólás
  • 41. t-a-ibi 2010. január 25. 21:58
    „Lehet hurrogni, elvtársak és libsik
    A tények-tények

    A TV2.hu olvasóinak 59%-a szerint Vona Gábor lenne a legalkalmasabb kormányfő

    A TV2.hu szavazást hírdetett. Kérdésük, hogy ki lenne a legalkalmasabb miniszterelnöknek. Nos, a kereskedelmi csatorna honlapjának olvasói szerint Vona Gábor, a Jobbik kormányfő-jelöltje a legalkalmasabb személy hazánk vezetésére. Beszédes, hogy Orbán Viktor mindössze 24%-ot kapott, miközben Vona fölényesen, 59%-kal vezeti a szavazást.”
  • 40. Eva- 2010. január 24. 22:19
    „37-hez!

    beszélgetni én sem, de kíváncsi vagyok :

    hova tételezed magad
    jobbik vezetőnek vagy vezetettnek
    egyenlőnek vagy egyenlőbbnek

    mert aki egyenlőnek tételezi magát, az a jobbik érában ugyancsak szív”
  • 39. AHA 2010. január 24. 20:19
    „Az mszp-t pedig a <moderálva> nyugdíjasok szavazták meg,az eredménytelenség őket igazolta. Amúgy a mostani választást is ugyanerre a rétegre próbálja építeni. Csak a választóik az éhhalál küszöbére kerültek,így meg nemigen tudnak " Húzzunk Bele" keménykedni.-))”
  • 38. Primax 2010. január 24. 20:07
    „akinemfél #31 !
    Sok minden történt 20 év alatt, bizony.
    Ne feledjük : mi szavaztuk meg 1990-ben, hogy kapitalizmus legyen.
    Nincs fekete és nincs fehér : amiket leírtál, van bennük igazság, de nem pusztán ez történt a rendszervátás óta.
    Én még jól emlékszem a vasfüggönyre, és arra is, hogy Ausztriába kellett kijárkálni bizonyos dolgokért, mert itthon egyszerűen nem lehetett kapni. Emlékszem az akkori autóparkra, a műszaki/egyéb cikkekre, arra, hogy banánért álltunk sorba , de csak télen, uborkát, paradicsomot, stb..csak nyáron ettünk, és beájultunk egy-egy dobozos sörtől, Tic-Tac cukorkától, márkás sportcipőtől, HI-FI decktől....Mégsem éreztük, hogy "el lettünk volna nyomva a kommunisták által".
    Bizonyos szempontok szerint - kellő kompromisszumokal - -jó kis nyugis világ volt az, bizony.
    Most itt van a (vad)kapitalizmus, most meg ez nem tetszik nekünk...
    Ahhoz a világhoz képest valóságos Kánaán van, kapható minden, mi szem szájnak ingere. Éjjel és nappal is. "Régen" , ha szombat délig nem vásárolt be valaki, hát hétfő rggelig várhatott...
    Sokan azt hitték 1990-ben, hogy cca. 10 év alatt elérjük - minimum - Burgenland életszínvonalát. Hát nem sikerült, és megsúgom : a "feljett nyugati kapitalizmust" sem 15-20 év alatt építették. Többszáz( ! ! ! ) éves munka eredménye, amit ma ott látunk.
    Magyarországon eddig "csak" az élelmesebb - főleg vállalkozói - réteg és a nagyokos politikusok gazdagodtak meg. A "nép" majd ezután következik, ha következik...
    A "nép" egyelőre át van verve rendesen. A "nép" minden választáson megszavazza azt, aki a legszebbeket ígéri/hazudja. A "nép" választások között pedig egymást győzködi, hogy melyik párt a legkirályabb. A "nép" ölni tudna a kedvenc pártjáért, szidja, mocskolja, gyalázza, zsidózza, kommunistázza, nyilasozza a másikat...Aztán elmegy és lelkesen, önként szavaz.
    Most sem lesz másképp, csak bejelentkezett egy új erő : a Jobbik, aki - valóban - mást ígér.
    Csak ígér, mert - ők is jól tudják - bolondabbnál bolondabb ötleteik vannak. A "nép" egy részének azonban tetszik ez, főleg, mert megcsömörlöttek az eddigiektől. A Jobbik ügyesen sakkozik az etnikai dolgokkal, a valóban nyomorban élők sorsával, az irredentizmusra hajlók - egyre szélesebb - táborával. Ügyesen taktikázik, az biztos.
    Azonban a Jobbik vezérkara sem hülye, sőt...nagyon is értelmes, művelt emberek rángatják a drótokat.
    Ők is tudják, hogy ígéreteik döntő többsége kivitelezhetetlen, de a "nép" issza szavaikat, bízik az álmokban...
    A Jobbik sem akar mást, mint a többiek : pénzt és hatalmat.
    Nagyon jó a marketingjük, sikeresek lesznek.
    A "nép" meg - megint - jól megszívja.
    Nincs fehér és nincs fekete.
    Az összes politikus hazug disznó.
    Maradjunk ennyiben.
    Én emiatt nem szavazok, de akinek nincs jobb dolga április 11-én, hát menjen !
    Aztán mérgelődjön tovább...”
  • 37. AHA 2010. január 24. 20:03
    „Eva
    Egyáltalán nem akarok neked válaszolni.Sőt beszélgetni sem.
    :-))))”
  • 36. Eva- 2010. január 24. 19:23
    „34-hez talán mert nincs miért :))
    de tartozol a válasszal

    egyenlő vagy egyenlőbb lennél szívesen a jobbik érában?!”
  • 35. Eva- 2010. január 24. 19:21
    „31-hez!

    sajnos egyetlen konkrét példával nem bírnád alátámasztani az általad állítottakat a mindenkori költségvetés tükrében

    az IMF hitel tükrében

    a szemmel látható városi gyarapodás tükrében

    a mezőgazdaság nincs tönkretéve látható az export bevételéből /a költségvetés mutatja

    a gyermekvállalás inkább demográfiai előzmény kérdése nem függ az abortuszok számától

    a magyar ipart 1989-es népszavazás adta magánkézbe---mert kapitalizmusra szavazott.
    egyébként Almásfüzitőn a lebontásra sincs pénz
    Külföldi tulajdonos pedig itt biztosít forrást a beruházásokhoz, munkahelyet és nem zsákmányol ki jobban---sőt a rendszereen fizetett járulékokkal biztosabb megélhetést nyújt---mint az itteni kis és középvállalkozók.

    stb

    a jobbik programja valóban más---de félelmetes---mert magunkra húznánk vele a forráshiányt és a "vasfüggönyt"

    ugyhogy erősen megfontolandó--magadra nézve elfogadnád-e és hova tételeznéd magad a rendszerében :
    vezetőnek vagy vezetetnek?!”
  • 34. AHA 2010. január 24. 19:20
    „moderálva”
  • 33. Eva- 2010. január 24. 19:08
    „32-höz

    vitatkozz vele

    ha heherészéssel meg akarod semmisíteni akkor csak kenyéradód módszerét követed.

    bizony aki az ellenvéleményt nem tűri az készíti elő Recsket

    magának is!”
  • 32. Angel40 2010. január 24. 18:55
    „moderálva”
  • 31. akinemfél 2010. január 24. 17:24
    „Kedves Primax !

    Probáld meg ilyen rovid mondatokkal leírni mindazt,ami az elmúlt 20 évben Magyarországon tortént !

    Példa : A Magyar kisvállalkozok tonkretétele és a piacrol valo kiszorítása az EU tagságunk érdekében támogatott multik által,a Magyar mezogazdasági termékek kiszorítása a piacrol és helyette kulfoldrol behozott élelmiszeripari termékekkel elárasztani a piacot, aláírni egy szerzodést arrol,hogy a magyar mezogazdasági termelok a régi EU tagországok mezogazdasági termeloinek járo támogatás 25 %-át kaják,hogy így építsuk le a remek adottságú Magyar mezogazdaságot, állami pénzekbol támogatni hogy Magyarországon évente 50.000 azaz 20 év alatt egymillio Magyar kisbabát kaparjanak ki szorult helyzetben levo édesanyjuk hasábol,a Magyar iaprt olcso pénzen magánkézbe adni és a kulfoldnek átjátszani a piacot,az elmúlt 8 évben : a járorozo rendorok számát csendben egy huszadára csokkentjuk,az energiaipart olcson kulfoldi kézbe adjuk és például az áramért a kulfoldi kézbe adás után lényegesen magasabb osszeget fizettetunk a Magyar lakossággal,hogy biztosítsuk a kulfoldi toke garantált búsás nyereségét,elérni,hogy az államadosság kamataira menjen az éves koltségvetés 50 %-a - és kozben torlesztésre gondolni se tudjunk,
    anyagilag arra osztonozni a magyar orvosokat,hogy elhagyják az országot...
    Ugye Te is tudnád folytatni a sort. A Jobbik programja teljesen más. Ott elso helyen Magyarország érdeke áll !!! Olvasd eredetiben a Jobbik programját a
    www.jobbik.hu-n. Hajrá Jobbik ! Igy címszavakban talán nem jon ki az,amit a programot olvasva megért az olvaso.”
  • 30. Eva- 2010. január 24. 16:22
    „egyébként tényleg sikeres lesz.

    csak AHA nem válaszolt arra a kérdésre, hogy ő aki jónak tartja a döntéshozók vagy az "alattvalók/megvalósítók közé tételezi e magát

    azaz az egyenlőbbek vagy az egyenlőek közé?!

    egyébként a jobbik program forrásról és megvalósítási módról még általánosságban sem beszé.
    nojó! legyen az a megvalósítás idején kidolgozandó---de a forrást azért meg kéne jelőlni.”
  • 29. Primax 2010. január 24. 16:10
    „nüs #28 !
    Olvastam.
    Félelmetes.
    Félelmetesen primitív.
    Főleg a félelmetesen primitív emberekre épít.
    A Jobbik ezzel sikeres lesz.”
  • 28. nüs 2010. január 24. 15:08
    „moderálva személyeskedő”
  • 27. Primax 2010. január 24. 14:50
    „" A Jobbik programja nem provokácio,hanem zseniális megoldás !" ( akinemfél #25 )
    Az.
    Nekik.
    "...gigantikus katonai program...államilag támogatott Magyar Nemzeti Gárdával...30 Gripen vadászgép surgos beszerzésérol úgy 350 ezer millio forintért szigorúan hazai karbantartással... a Magyar Nok ráncbaszedése az abortusz egyértelmu betiltásáva...a kotelezo sorkatonai szolgálat kiterjesztése a nokre is...szakítás az Europai Unioval...a széndioxidkibocsátási kvotarendszer eltorlése..."
    Nóóóóóóórmááááálíííís ? ! ? ! ? ! ?”
  • 26. TBK 2010. január 24. 14:24
    „Kucsera Zsuzsa: Halott vagyok

    Holtan holtak közt járok. Lennék szappanbuborék, amit jókedvű gyerek fújt, forognék és szépen, szivárványosan tükrözném az eget, a folyót, a fákat, a szépséges világot, s ha eljött az ideje szétpukkannék, és cseppként a rögre hullanék.
    De szurokesők támadnak, amelyek kíméletlenül szétrombolnak mindent, nem tűrnek meg semmit, amelytől az élet duzzadva kiteljesedhet.
    Harácsolás, habzsolás, a pénz imádata, mások legázolása, a család megcsúfolása mind egy-egy bőrbe csapódó, égető szurokcsepp.
    Múmiák ülnek föl erkölcsi koporsóikból, és recsegnek arról, kire szabad szavazni, kire nem.
    Nem szabad megengedni, hogy a tántorgó ország fölállhasson, az égre emelje a szemét, és ott megláthassa az Istent. Tűrhetetlen, hogy a jóérzésű ember egy kicsit megülhessen, ne vegye körül a mindenhonnan zuhogó becstelen híradás, a trágárság, mert még meghallaná a lélek csöndes hangját, és ráébredne merre forduljon, hogy a poklok kapui ne csapódjanak be mögötte örökre.
    Azt nem kell tudnia senkinek, hogy a Jobbik képviselői arra tettek esküt, hogy mindenben a magyarság tisztességes érdekeit szolgálják, és ha hamisan kezdene játszani valaki, kiveszik a kezéből a hangszert. Arra, hogy teljes erejüket a feladatra összpontosítják, nem ülnek, nem ülhetnek más rakott asztalokhoz, teli dézsák mellé.
    Arra, hogy visszaveszik, amely jogosan a sajátunk, mert ami a másé, arra nem fáj a mi fogunk, de a miénkbe sokan belevájják az övéket.
    Arra, hogy megteremteni igyekeznek az értelmes emberei élet lehetőségeit, a családok boldogulását, hogy együtt lehessenek, apró gazdaságokban, a gyerek ismerje a földet, az állatot, az apró gödölyét, selyempihés kiskacsát, és a nagyapja magyar mesét mondjon neki, amikor eljön az este, mert az a mi múltunk.
    Nem, erről nem szabad beszélni, ezerszer megbukott hazugságokra lehet hivatkozni, elég egy homályos utalás a húszas évekre, és már érezheted is, mennyire náci vagy és fasiszta, pedig nem a te kezedben van a szamurájkard, nem te mészárolsz le visszaütni képtelen időseket az otthonukban fillérekért.
    Nem a te kezed ragacsos, amelyet az általad kitermelt javakba mártanak, és ellopják a munkád gyümölcsét.
    Nem, ezekről nem kell tudni. Te csak menj el szavazni, mindegy kire, csak a Jobbikra ne, mert felkavarja a politika mocskos vizét, és még a felszínre bukkanna nyomorúságod oka.
    Hát hogyan lehet csalni, ha mindenhol ott egy figyelő szempár, és azonnal megveri a dobot, hogy figyelmeztessen a veszélyre, hogy a sunyiság kiderüljön, és ne győzhessen annyiszor az, aki téged nem segít, hanem egyenesen az életedre tör.
    Bűnözőknek üzenni adásban, és mindenki füle hallatára törvénysértésre buzdítani, méghozzá jogvégzett ember által, azt lehet.
    Önmagadat gyilkos pengéktől megvédeni nem.
    A Jobbik képviselői a Szent Koronára tettek esküt. Az kötelez.
    Hiszem.
    Higgyétek el ti is, és segítsetek, magyarok, székelyek, ruszinok, tótok, kunok, horvátok, románok, mert egyszer a ti nyakatokon is megfeszülhet a kötél.
    Halott, kelj fel és járj! Úgy lesz, Uram, de kérlek, ne hagyj még egyszer elesni ebben a harcban!
    Mert még szeretnék egyszer apró planéta lenni, színes buborék, amely a tiszta világot tükrözheti, aztán ha eljött az idő, piciny cseppként lehullani a rögre, amelyben ott várakozik a mag.
    Szülessen belőle igaz, emberi, becsületes jövő.
    Kucsera Zsuzsa”
  • 25. akinemfél 2010. január 24. 14:11
    „A Jobbik programja nem provokácio,hanem zseniális megoldás ! Akinek nem tetszik,az milyen Jobbikos ? Irjatok Ti is belole sok-sok idézetet ! Nem csak a gigantikus katonai program érdemel széles nyilvánosságot a kotelezo sorkatonai szolgálat minél szélesebb kiterjesztésével és a Rákosi elvtársénál 7szer tobb hivatásossal,meg az államilag támogatott Magyar Nemzeti Gárdával,meg a 30 Gripen vadászgép surgos beszerzésérol úgy 350 ezer millio forintért szigorúan hazai karbantartással...
    Fontos például a Magyar Nok ráncbaszedése az abortusz egyértelmu betiltásával,a magzatvédelem keresztény etika által elfogadhato formába hozására (= a fogamzásgátlás teljes tiltása), a kotelezo sorkatonai szolgálat kiterjesztése a nokre is, a gazdaság sulypontjának Oroszország és Kína felé billentése,
    a szakítás az Europai Unioval, a kornyezetvédelemben a széndioxidkibocsátási kvotarendszer eltorlése,
    stb...
    Egy Jobbikosnak ma a Jobbik választási programját kell propagálni,nem szídni a másik két pártot és a saját programját rejtegetni ! Hajrá Jobbik ! Ismerje meg mindenki a Jobbik programját !”
  • 24. Primax 2010. január 24. 14:06
    „"A Jobbik programja minden értelmes, tisztességes és igazságszerető
    magyar ember programja." - idézet Vona Gábortol a Jobbik miniszterelnokjeloltjétol a Programbol. ( akinemfél #14 )
    Furcsa is lenne, ha pl. ezt mondaná :
    A mi programunk egy nagy nulla, jól behülyítjük az elkeseredett polgárokat. Igazából teszünk egy nagyot az egészre, jó zsíros állások kellenek nekünk és családtagjainknak, barátainknak. Látjuk, hogy a mostani "elit" is - mindkettő oldal - hülyére keresi magát a népbutító propagandájával. Nekik bejött, nekünk miért ne sikerülne ?
    Természetesen megígérjük, hogy sok mindent meg fogunk változtatni, de ez eszünk ágában sincs. Tudjuk, hogy hozzánk hasonló társasággal nem áll érdemben szóba Európa. A nép persze elég ostoba ahhoz, hogy megegye süket dumánkat. Bárcsak benn ülhetnénk már a parlamenti patkóban/büfében...!
    Csak a voksok kellenek, ez a lényeg.
    Utána már hiába is reklamál bárki.
    A pénztártól/szavazófülkéből való távozás után reklamációnak helye nincs.
    Punktum.”
  • 23. AHA 2010. január 24. 13:40
    „jánosi
    Egyet gondolunk.”
  • 22. jánosi 2010. január 24. 12:17
    „moderálva”
41 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hétmilliárd forint a választás ára

Bejött a papírforma: Sólyom László államfő a legkorábbi lehetséges időpontra, április 11-re tűzte ki… Tovább olvasom