Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 12°C | 24°C Még több cikk.

Ruhák, amelyek senkinek nem kellettek

Tudósítónk írta: "Édesanyám második férje elhunyt és a teljes ruhatára itt maradt. Úgy gondoltam, segítek a rászoruló embereken és felajánlom." Olvasónk két intézmény vezetőjét is felhívta, de a ruhákért nem jelentkeztek.
"Édesanyám második férje elhunyt és a teljes ruhatára itt maradt úgy gondoltam segítek a rászoruló embereken és felajánlom. Nagyon szép
nyári, téli, átmeneti ruhákról, öltönyökről van szó.

Ennek okán megkerestem a marcalvárosi családsegítő központot ahol a
következő választ kaptam: majd kijönnek megnézik, és ami nekik tetszik azt elviszik.

Ezután a likócsi hajléktalanszálló következett, akiknek szintén
térítésmentesen felajánlottam az adományt. Itt közölték velem, majd a vezető eldönti elfogadják e, vagy sem mert ebben a kérdésben csak ő dönthet.

Megadtam a nevem, címem, telefonszámom és annak ellenére,hogy megigérték  a mai napig nem kerestek. Azt kell gondolnom a történtek után,hogy mindkét intézmény nagyon jó anyagi körülmények között üzemel.

Csak azt nem értem, akkor miért panaszkodnak állandó jelleggel?

Sajnos értetlenül állok a történtek után és nem értem a két intézmény
vezetőjét és a hozzáállásukat sem.

A szerkesztőséget arra szeretném kérni a történteket a lap hasábjain és
az olvasóból tudósító lapon is jelentesse meg annak okán, hogy mindenki
lássa, nincsen szükség az adományokra a közhasznú intéményeknek.
Természetesen nem utolsó sorban ajánlom a két intézmény vezetőjének a cikket."

Olvasóink írták

  • 6. -Veronika- 2008. július 24. 14:16
    „Néhány hónappal ezelőtt a család és a gyerekek számunkra már nem használatos, kinőtt, de nem rossz állapotú mindennap hordható ruháit szerettem volna átadni a győri máltaisoknak. Nagyon nehezen engedtek be (odavittem személyesen három dobozban). Hatalmas mennyiségű ruha volt már felhalmozva. A hölgy, aki átvette tőlem, azt mondta, hogy fuvart csak szombatra tudnak szervezni, viszont ő szombatonként nem hajlandó bemenni! Nos? Akkor hol akad el a dolog?
    Egyébként minden nap látni "öltönyös" csavargókat, persze kissé leharcolt állapotban. Mivel számukra a tisztálkodás nem igazán megoldott dolog, ki tudja, hogy amit visel zakót, néhány hete,hónapja hogy nézhetett ki...”
  • 5. lilike27 2008. július 24. 10:09
    „Hát igen ez már velünk is megtörtént.
    Én az eset óta saját magam szállitom oda a hajléktalanoknak a holmit.
    Volt olyan hogy az utcán adtam át nekik a ruhákat de volt olyan hogy elvittem oda ahol laknak. Igy talán biztos ,hogy azok kapják akiknek szántam.”
  • 4. BsBe 2008. július 23. 19:59
    „1. Pár évvel ezelőtt - lakáscsere miatt - több még jó állapotan lévő bútort (szék, asztal, szekrény) ezzel együtt több zsák használt, de válogatott (jó állapotban lévő, tiszta, de már nem divatos, vagy kiőtt) ruhát ajánlattam fel a soproni Vöröskeresztnek.
    Azt mondták, igen szükség van rá, de a fuvar az én gondom, nekem kell intézni és fizetni. (a lakásomat, azért cseréltem el, mert munkanélküli lettem két gyerekkel és nem tudtam fizetni... de a felajánlott dolgokat nem megköszönték és elvitték volna, hanem elvárták, úgy gondolták szívességet tesznek vele, ah odaadhatom)
    A dolog jó vége végül is, hogy úgy gondoltam erre már nincs fedezetem, és felajánlottam ugyanezt a Családsegítő Intézetnek, ahonnan másnap jöttek megnézték, és mindent el is vittek. Mert Ők talán úgy gondolták, hogy nekik megéri. A Vöröskereszt talán a kézpénz adománynak örült volna jobban, hiszen azt a rászolók is szívesebben veszik.”
  • 3. Mau 2008. július 23. 11:12
    „Mosonmagyaróváron a Vöröskereszt helyi menedékházában úgy tudom, szívesen fogadják a felajánlásokat és talán a győri Vöröskeresztnél is. Ha mégsem, akkor csak egy ötlet volt. bocs.”
  • 2. Triniti 2008. július 23. 07:39
    „Igaza van részben a levélírónak, de megértheti azt is, hogy itt nem biztos, hogy a két intézmény a ludas. Az emberek, akiké lenne/lehetne ez a ruhatár (hisz az intézményeken ez csak átfutna) nagyon válogatósak, akármennyire is rászorultak. Biztosan sok sok ruhadarab maradt a nyakukon és csak gondot jelentett nekik a tárolás. De gondoljon is bele a levélíró: mit kezdhetne egy hajléktalan egy öltönnyel? Semmit!”
  • 1. nagymama 2008. július 22. 15:15
    „Próbálja bevinni a Máltaisokhoz.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Parlagfű a játszótéren

Győr - Az Ifjúság körúti játszótér minden gyermek örömére épült. Kár, hogy az allergiás gyerekek nem… Tovább olvasom