Kisalföld logö

2018. 05. 26. szombat - Fülöp, Evelin 13°C | 25°C Még több cikk.

Picasso-alkotásokat ad el a festő unokája

A festmények összértéke mintegy 77,7 milliárd forintnyi dollár, melyeket Marina Picasso a magángyűjteményéből ad el.
Marina, aki önéletrajzában azt állította, hogy nagyapja tönkretette a gyermekkorát, legalább hét Picasso-munkától készül megválni, köztük a festő első feleségéről, Olga Kokhlováról készült 1923-as portrétól, amely több mint hatvan millió dollárért cserélhet gazdát - írta a Business Insider című hírportál.

Az alkotásokat közvetlenül Marinától vásárolhatják meg az érdeklődők: az örökös Genfben fogadja az ügyfeleket. Az eladásra szánt munkák között van a Femme a la Mandoline (Mademoiselle Leonie assie) című 1911-es festmény, amelynek irányára hatvan millió dollár, valamint az 1921-es Maternité című mű, amelynek kezdőára 54 millió dollár.

Marina tervei közt szerepel továbbá, hogy megválik nagyapja cannes-i villájától is (La Californie), amelyben második feleségével, Jacqueline Roque-kal élt a művész. Az ingatlan korábban Picasso munkásságának szentelt múzeumként működött.

Annak ellenére, hogy a 20. század egyik legnagyobb művészének unokájaként látta meg a napvilágot, Marina Picasso állítása szerint szegénységben nőtt fel, mivel nagyapja nem volt hajlandó anyagi támogatást nyújtani a családjának. Nagyapám című 2001-es memoárjában Marina azt írta, hogy a festő "mindenkit kétségbeesésbe és pusztulásba hajszolt maga körül".

Egyik barátja szerint a Picasso-alkotások eladása a "múlt elengedését" jelenti Marina számára.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elképesztő: visszakapta fiatalságát a százéves nő - videó

Ugyan nem a valóságban, csupán fotón, az eredmény azonban így is elképesztő. Tovább olvasom