Kisalföld logö

2018. 01. 23. kedd - Zelma, Rajmund -2°C | 3°C Még több cikk.

Pelenkázz, tovább élsz!

Felmérések bizonyítják: azok a férfiak, akik 50 év felett válnak édesapává, kimutathatóan egészségesebbek – de legalábbis kevésbé veszélyeztetettek a szív- és érrendszeri megbetegedésekkel szemben.

Pataky Attila kétszeres apuka, 53 évesen kapta párjától Acsát.

Dr. Kopp Mária magatartás-kutató, a Magyar Tudományos Akadémia doktora egy minapi előadásában mutatott rá arra: a fogyasztói alapú társadalom erősítése helyett sokkal nagyobb szükség lenne a férfiak és a nők közötti együttműködés új alapokra való helyezésére.

Kivételes érzés

Különböző, ki miként éli meg a szülőségét, az azonban bizonyos, Komár László, Kóbor János, Bródy János és Pataky Attila is átélte azt a frenetikus érzést, amely csakis az 50 év feletti, apává váló férfiakat érinti meg.

˝Húszévesen és ötvenhárom évesen is apa lettem – a különbség óriási. A várakozás is különleges, hisz 53 éves koromra rengeteg lelki információra tettem szert, amit Acsa (a becenév a kicsi keresztnevéből – Attila Csaba – származik) születésekor hasznosíthattam. Türelmesebbé váltam – ezt úgy értem, a bohémságom ellenére le tudtam csendesedni a kicsihez, és ajándéknak tekintem az órákat, a napokat, amelyeket vele tölthetek. Erre a válásunk óta egyszerű módot találtunk: a fiam a hét eleji napokat velem tölti, a hét többi részét és a hétvégéket az édesanyjával. A gyermeknevelésben azért azt vallom: csak a gyom nő magától, a gyerekeket nevelni kell!˝

Pataky Attila türelmesebbé vált második gyermeke mellett.
Pataky Attila türelmesebbé vált második gyermeke mellett.

˝Mindig számíthat rám˝

Pataky Attila nem titkolja: későn érő típus, de ennek megvan az előnye, ráadásul az énekes azt tartja, a mindig ˝komoly˝ emberek veszélyesek. Hét éve, Acsa születésekor a következő fogadalmat tette: „Szeretlek és segítelek az utadon", s az elvet máig tartja.

˝Léner Ella barátnőm azt mondta, a fiam egy csillag, indigógyerek, aki jó előre megérez dolgokat. Roppant apás, figyel a legapróbb részletekre, én egyszerűen csak azt érzem: jó, hogy jött, a nagyobb mellett van még egy kicsi gyerek a családban. A nagyfiam, Gergő 34 éves, az unokám, Lili 5. Találkoznak, de ki-ki a maga életét éli, tudva azt, hogy számíthatnak egymásra.˝

Az Edda frontembere ha lehetne, elfelejtené az apák napját. Meggyőződése: az anyák nem akarnak háborút, nem terveznek bombát – Pataky leginkább rájuk építené a jövőt.


Ünnep legyen minden születés!

Rémes, milyen negatív a magyarok lelkiállapota. E tekintetben egy százhúsz országot tartalmazó listán egészen hátul kullogunk. Oberfrank Pál színművész ezen változtatna, szerinte ünnep minden születés és minden gyermek. Kopp Mária magatartás-kutatót kereste meg azzal az ötlettel, hogy a települések egy-egy fehér, ˝gólyás zászlóval˝ jelezzék, ha egy kisbaba jön világra. Apró figyelmesség és gratuláció a családnak – s egészen biztos, hogy ezzel a szülők is úgy érzik: megbecsült, elfogadott tagjai a nagyobb közösségnek, gyermekük érkezése pedig másoknak is ünnep.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eböklendezés miatti autóbaleset

Öklendező eb miatt történt autóbaleset az Egyesült Államokban: a vezetőt annyira meglepte kutyája,… Tovább olvasom