Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Melltartóban táncol és pucsít Britney

Szexi lesz a tánc, de valami akkor is hiányzik az életéből - állítja az anyukája.

Britney Spears (27) már nagyon készül a világjárásra a Circus lemezével. Hetek óta csak táncol és táncol ebben a Los Angelesi stúdióban, de ez volt eddig a legérdekesebb kép, amit közölni tudtunk róla. Ezt is Britney rakta fel a honlapjára, hogy tartsa még a lelket a fanokban.

Ugyanis márciusig kell még várni, akkor indul szülőállamában, New Orleansban a koncertsorozat, amely átöleli egész Észak-Amerikát, majd hatszor Londonban is dübörög.

Az énekesnő hivatalos oldalán nincsenek feltűntetve további időpontok, ám a stáb szerint nem elképzelhetetlen, hogy további európai állomások is lesznek.



Nem véletlen egyébként, hogy Britney hatszor lép fel Londonban (júni 3 és 14 között), ezzel ostrom alá véve a várost, ahol nem olyan rég a britek szent tehetségkutatója, az X-Factor alatt csúnyán kritizálták, mert állítólag leszerepelt, nem élőben énekelt. Szóval most bizonyítani akar.

Ám elsősorban magával kellene csinálnia valamit, legalábbis az édesanyja szerint, mert Lynne szerint bár boldog a lánya a gyerekeivel és a munkájával, valami azonban hiányzik az életéből.

Szó, mi szó, régen randizott, de a turné alatt hátha eltalálja a nagy kerítő nyila.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A nők 32 évesen a legszebbek?

A nők mintegy negyven százaléka 32 éves korában érzi magát a legszebbnek - derült ki egy internetes… Tovább olvasom