Kisalföld logö

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 16°C | 26°C Még több cikk.

Háborús özvegyek vetkőztek jótékonysági célból

Újabb meztelennaptár készült: katonaözvegyek vetkőztek meztelenre egy kalendárium kedvéért.

A naptár eladásából befolyt összeget jótékony célra ajánlották fel: a katonákat és családjaikat támogatják. A naptárhoz az önkéntes fiatal nőket négy héten át fotózták.

Az egyik meztelenül pózoló fiatal nő, Bethany azt mondta: nagyon sokat nevettek a fotózásokon, és úgy érzi, jól döntött, amikor igent mondott a felkérésre. Bethany fotója január havához került.

November havát az özvegy Sadie Baldwin fotója díszíti. Férjét egy balesetben veszítette el.


– Korábban még egyikünk sem vett részt aktfotózáson. Az ötlet szájról szájra járt, barátnők adták tovább egymásnak, de végül is örülök, hogy részt vettem benne – mondta. – Tapasztalatlanok voltunk és olykor ügyetlenek, de a fotósok jól instruáltak bennünket. Remélem, a naptár is erről tanúskodik.

A 22 éves Sadie tavaly veszítette el férjét. Kétéves kislányukat, Lilly-Mae-t így Sadie-nak egyedül kell felnevelnie.

– Örömmel mondtam igent a naptár ötletére, mert szeretnék segíteni a katonák családjait támogató alapítványnak. Végül is a katonák mindent értünk és a hazájukért tesznek, mindannyiunkért. Így egy kicsit viszonozhatjuk azt, amit tesznek értünk – mondta Sadie. – Vannak barátaink, akik Afganisztánban sebesültek meg, így ez az alapítvány igen közel áll a szívemhez.

Fordította: Nyemcsok Éva

Olvasóink írták

  • 7. maradando 2010. január 04. 21:21
    „Én azokat fényképezném meztelen, akik kikűldik ezeket a szerencsétlen fiúkat lemészárolni.
    Szégyen bármely ország részéről aki nem gondoskodik kellőképpen a hadíőzvegyekről,és igy kell a megélhetést összekoldulni.Milliárdos fegyvereket bezzeg tudtak a kezűkbe nyomni,hogy az életüket áldozzák a kiskatonák.
    Efajta vetközést hagyjuk meg "kedvelt" celebjeinknek. :-((((”
  • 6. CsabaKiraly 2009. december 30. 05:33
    „Szamomra nem jelent problemat ha egy csaj ledob magarol mindent, amig mellei kozott nem a koldoke van. :-)”
  • 5. Jandex 2009. december 29. 21:26
    „Hiába,a gyász az gyász! :)))))))))”
  • 4. fortuna54 2009. december 29. 17:18
    „Halottam a nagymamák is,valami hasonlót terveznek.”
  • 3. Syracusa 2009. december 29. 13:54
    „Talán még újra férjhez tudnak menni?!”
  • 2. elemér 2009. december 28. 23:46
    „Vannak akik visszajönnek egy Afgán szolgálatbol és agyuk olyan mint egy 75 éves Alzheimeresnek. Ez a sok robbanás megmozgatja az agyat mint a kocsonyát. Biztos örülnek majd ha valami jót látnak.”
  • 1. Jandex 2009. december 28. 15:35
    „Négy hétig fotózták őket??? Elég lassan exponált a fotós!:))))))))))))”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Demi Moore öregnek látszik - állítják a Twitteren

Demi Moore az egyik legtöbbeket érdeklő személyiség a Twitter közösségi portálon. Tovább olvasom