Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

Feloszlott az Oasis: Noel Gallaghernek elege lett

A zenekar honlapján kürtölte világgá Noel Gallagher, az Oasis zenekar gitárosa, hogy elege van az öccséből, és kiszáll az együttesből. Liam egyelőre kussol.

Noel Gallagher képtelen többé együtt dolgozni az öccsével, ezért kiszáll az Oasis zenekarból.

Ez a megrázó erejű hír olvasható az együttes honlapján, és ezekből az is kiderül, hogy a gitáros Noel az utóbbi időben többször is konfliktusba került az öccsével, Liammel, de most már nem képes ezeket kezelni, ezért inkább kilép az együttesből: "Egy kis szomorúsággal és annál nagyobb megkönnyebbüléssel tudatom, hogy a mai nappal kilépek az Oasisből" - írta az együttes honlapjára Noel. "Az emberek azt gondolhatnak, amit akarnak, de én képtelen vagyok akár egy napot is együtt dolgozni Liammel" - tette hozzá a gitáros.

Az Oasis - melynek feloszlásáról több pletyka is felrebbent a héten - a párizsi Rock En Seine fesztiválon játszott volna, ám az előzenekar bejelentette, hogy az Oasis nem fog fellépni.

Az együttes utoljára Staffordban lépett fel szombaton, de orvosai azt tanácsolták Liamnek, hogy pihenjen és ne lépjen fel többet. Az 1991-ben alakult Oasis az elmúlt 15 év legsikeresebb brit zenekara világszerte, amely 2009 júniusáig 50 millió lemeznél is többet adott el világszerte.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

NOX Szilvi szakított a barátjával

Az énekesnő és a NOX producere, Rácz László három év együttélés után végleg szakított. Tovább olvasom