Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 22°C Még több cikk.

Egészségre ártalmas a munkahelyi előléptetés?

A munkahelyi előrelépés árthat az egészségnek, és a magasabb beosztásba kerülőknek kevesebb idejük marad arra, hogy orvoshoz forduljanak - állapították meg brit tudósok.
A Warwicki Egyetem közgazdász és pszichológus kutatói azt találták, hogy az előreléptetés 10 százalékkal növeli a lelki feszültséget, és 20 százalékkal csökkenti betegség esetén az orvosra fordított időt. A kutatók abból a feltevésből indultak ki, hogy a munkahelyi előremenetel az egyén jobb önértékelésén keresztül az egészségi állapotot is javítja. De körülbelül ezer 1991 és 2005 közötti egyéni előléptetési eset elemzéséből azt a következtetést vonták le, hogy a kinevezést nem követte az egészségi állapot javulása. Sőt ellenkezőleg: akik magasabb beosztásba kerültek, lényegesen stresszesebbekké váltak. "A munkahelyi előrelépés egyáltalán nem olyan jó dolog, mint sokan gondolják. Kutatásunk azt bizonyítja, hogy a menedzserek lelki egészsége az előléptetés után általában romlik, méghozzá nem is csak átmenetileg" - írta Chris Boyce.

Olvasóink írták

  • 4. miracle 2009. április 14. 15:00
    „"20 százalékkal csökkenti betegség esetén az orvosra fordított időt"
    áá, pont ugyanúgy 0 perc jut rá, mint korábban illetve, mint másnak. Az orvosok jó magyar szokás szerint természetesen mások munkaidejében rendelnek (beleértve a háziorvost és aszakrendeléseket is), így esélyed sincs rá, hogy délután munka után megnézesd magad még idejekorán, ne adjisten megelőző jelleggel (pl egy vérkép készítése). Ha dokihoz akarsz menni 2 választásod van: vagy elmész munkaidőben és bebuktad, ha nincs bajod, vagy eleve biztosra mész és akkor mész csak el, mikor már úgy visznek.”
  • 3. Catherina 2009. április 14. 13:57
    „1-nek teljesen igaza van.”
  • 2. marica13 2009. április 14. 13:55
    „De még mennyire ártalmas:
    http://angellilith.wordpress.com/2009/04/13/sorskerek/
    :)”
  • 1. Becsület 2009. április 14. 13:26
    „És több idejük, hogy cseszegessék a beosztottakat! Nem sajnálom egyik vezetőt sem, nem kötelező annak lenni! Kevés oly vezető van, aki korrekt módon áll a dolgozók mellé! De a jutalmakat elteszik rendesen! Aztán sírnak, hogy mennyi munka van és stressz éri őket! Magyarországon aki felsőfokút végzett az már szinte törvényszerű, hogy vezető legyen! teljesen mindegy, hogy ért-e a munkájához, pszichológiailag alkalmas-e vagy sem! Lásd ország vezetése!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meghalt a pornócsillag, aki először szexelt fekete férfival

Marilyn Chambers jelent meg először szilikonos, hatalmasra nagyított keblekkel, teljesen leborotvált… Tovább olvasom