Kisalföld logö

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 4°C | 13°C Még több cikk.

Dobrády Ákos koncertje elmaradt, de a gázsit zsebre tette

Elmaradt Dobrády Ákos koncertje a kiskunfélegyházi strandon. Az énekes megjelent az eseményen, gázsiját is felvette, de nem állt színpadra. A felek azon vitáznak, hogy jogosan tette-e zsebre a pénzt. A zenész kárpótolni akarja a közönséget.
Dobrády július 3-án 18 órakor a helyi strandnapon koncertezett volna, de a gázsi átvétele után fél órával közölte, hogy az alacsony nézőszám miatt nem tud fellépni. A strand ügyvezetője, Váradi Ákos azonnal a helyszínre hívta a cég jogi képviselőjét, majd Dobrády Zsolttal, a művész menedzserével másfél órán keresztül vitatkoztak, de nem tudtak egyezségre jutni az összeg egy részének vagy egészének visszafizetéséről - írja a borsonline.hu.

Váradi sajtóközleménye szerint szerződésük értelmében Dobrádyéknak abban az esetben volt joguk lemondani a fellépést, ha száz főnél kevesebb néző jelenik meg a rendezvényen, de a Kiskun Szabadidő és Sport Kft. kimutatása szerint 222 fő készpénzes jegyet váltó és 42 fő bérletes törzsvendég néző jelent meg az előadás kezdete előtt, továbbá 38 alkalmazott és biztonsági személyzet volt jelen.

Dobrády Ákos menedzsmentje másképp látja az esetet, mondván, a strand üzemeltetője az egész napi látogatottságról beszél, de a rossz időjárás miatt a hatórás kezdésre száznál is kevesebben maradtak a helyszínen. Ráadásul a zenészek csak a szokásos eljárást követték: megérkezésükkor felvették a gázsit, s mivel rajtuk kívül eső okok miatt maradt el a buli, jogosan tartották meg. Ákos mindezek ellenére kész kárpótolni a kiskunfélegyházi közönséget.

További részletek a borsonline.hu oldalán >>

Olvasóink írták

27 hozzászólás
12
  • 27. idióta777 2011. július 07. 12:53
    „Dobrády Ákos senkiházi, jellemtelen <moderálva> meg hasonló minősítését a magam nevében visszautasítom. Bárki mondhat ilyet olyan emberről, akit ismer. Akit nem ismer, arról jobb, ha nem mond ilyeneket, mert ez őt saját magát jellemzi. Nem akarok senkit kioktatni, csak visszautasítom.
    Az igaz, hogy van a Kovács Ákos, és van a Dobrády Ákos, és nem mindegy a rajongóknak most kit fricskáznak, szólnak szarnak a médiában és az összes szennylapban.
    Én Kovács Ákost nem szeretem, de attól még nem fogom őt elmondani semmi olyannak, amilyennek Ti itt a Dobrádyt tituláljátok. Én ettől nem érzem jobban magam. Mint művészt, a tiszteletem őt is megilleti.
    Amiért ide írok: ott voltam, és mindent láttam, hallottam. Sőt, még olyat is tudnék mesélni, amit jobb, ha nem tudtok, de nem fogom. Ezzel a szervezők nem nagyon dicsekednek. Én őket minősíteném jellemtelennek.
    Olyan szerződést kötöttek, melynek a következményeit nem mérték fel. Dobrády Ákos teljesen jogszerűen járt el, a pénzt jogosan tette el. Ha nem tudná valaki nincs rászorulva senki pénzére. Abból él, amit megkeres tisztességes munkával, nem pedig lopással és csalással, hogy aztán rosszindulatú és buta emberek csámcsogjanak rajta. Tiszta lelkiismerettel aludhat, és emelt fővel közlekedhet, bármerre is járjon az országban, vagy a világban.
    Hogy visszakanyarodjak a történethez, azt kell betartani, ami a szerződésben áll. Ez a mérvadó mindkét fél számára. Másnap elszaladni a sajtóhoz, hogy nyomást gyakoroljak rá, adja vissza a pénzemet, mert elszámoltatnak mire fizettem ki - ez szánalmas lépés. Ezt a dolgot ráadásul békés úton lehetett volna rendezni, hiszen fel lett ajánlva a pót-koncert. Nevetséges lejáratás az egész.
    Még egy valami: a Dobrády Ákos sem kocsmazenész. Nincs a kocsmazenészekkel sem semmi baj, nem a rosszindulat beszél belőlem, de azért ez az ember nem tart még ott, hogy részegeknek könyörögjön, hallgassák végig az általatok "kornyikálás, nyöszörgés"-nek minősített dalait.
    Aki nem szereti ne hallgassa, és ne vegyen részt a koncertjein, de ne mocskolja a másik embert.
    Köszönöm a figyelmet, mindenkinek kellemes napot kívánok. A nap süssön rátok fényesen!”
  • 26. gondolat1234 2011. július 07. 11:11
    „Megakrieger: Erre mondta egyszer azt a Szikora, hogy egy előadő néspzerűsége ott mérhető le, hogy mennyi ember megy el a koncertjéra és mennyit hajlandóak kiadni egy koncertjegyéért. A többi médiás dolog meg csak hülyítés.
    KOVÁCS Ákosról meg az esőről még annyit, hogy persze már az, amikor valaki kifizeti a drága jegyet előre és rossza z idő, azért csak elmegy (pl Kisstadionos esős koncert), de az ő esetében nagyon sok olyan koncert is volt, amikor ingyenes volt (Sportsziget) vagy fesztivál volt (VOLT nem is egyszer vagy tavaly a FEZEN) amikor szakadt egész végig az eső, ítéletidő volt, és az emberek akkor is ott voltak, kitartottak...
    Egyébként nekem alapból semmi bajom a DOBRÁDY Ákossal se... Én azt se gondoltam, hogy van-e még egyáltalán olyan zenekar pár nagyöregen kívül, aki még önálló koncertturnéval elindul az országban, annyira nincs az új "sztárokra" kereslet...”
  • 25. watchman 2011. július 07. 00:39
    „A többek által istenített ember viszont Akosh néven próbált érvényesülni itt-ott ám nem sikerült neki, így maradt a modorfesztivál/meg a NAGYKONCERT/./ a Dobrádi gyerek meg azt tette amit akkor jónak látott/”
  • 24. SkyNet 2011. július 06. 19:48
    „Igaza volt.Jól tette.”
  • 23. Megakrieger 2011. július 06. 15:43
    „Már Dobrády van a címben, gondolom javíthatták...

    Szerintem az az alapvető probléma, hogy olyan embereket sztárolnak nálunk országosan, akikre -fentiek szerint saját bevallásuk szerint is- 100 ember sem kíváncsi.”
  • 22. vanessa 2011. július 06. 15:14
    „igy votl már amikor olvastam”
  • 21. kisember1 2011. július 06. 15:02
    „Átállították Ákosról. A címben csak Ákos szerepelt.”
  • 20. graciela 2011. július 06. 14:54
    „18.-19. Arra nem gondoltok , hogy időközben javítva lett?”
  • 19. vanessa 2011. július 06. 14:46
    „Dobrády Ákos koncertje elmaradt, de a gázsit zsebre tette
    17 hozzászólás BORS ONLINE2011.07.06. 07:42
    Ez a cikk cime,hol van itt csak ÁKOS?”
  • 18. vanessa 2011. július 06. 14:44
    „Szép napot!Ti szelektiven olvastok?annyira ismeritek az Ákost, mégsem tudjátok meg különböztetni ?Magyarul van irva, hogy Dobrády Ákos, fel vette a pénzt.Érdekes Én idős fejjel, tudtam hogy kiről van szó))))”
  • 17. Infamous 2011. július 06. 13:16
    „gyerekkora óta ismerem, mindig is jellemtelen ember volt... pontosan beleillik a senkiházi magyar celebvilágba!”
  • 16. Vita-Max 2011. július 06. 13:09
    „Szerintem az elvégzett munka után jár a fizetés,és nem forditva,vagy rosszul értelmeztem????? Ha nem lépett fel akkor nem jár a lé,ennyire már ne legyünk pénzéhesek,vagy akkor csinálta volna végig a koncertet.....Jellemtelenség magas foka Mr.TNT részéről!!!”
  • 15. móki08 2011. július 06. 12:48
    „gondolat1234. IGAZAD VAN!!!!!!

    Én voltam Dobrády koncerten, próbáltam magam jól érezni, de sajna nem ment. csak álltam, mint a tök, néha-néha megmozdult a lábam, valami görcs beleállt.Na de ÁKOS (Kovács, mert sajna nagyon megtévesztő a cím) , az igen, ott lehet bulizni.”
  • 14. elihu 2011. július 06. 12:31
    „1. Ákos nekem = Kovács Ákos. A cikk címét az Ő nevében is kikérem. (remélem lesz folytatása a rossz ellenreklám miatt, nyugodtan lehet moderálni a lényeg hogy eljutott az üzenet oda ahova kell)
    2. Felvette a gázsit, akkor valamit nyekeregjen is annak pár igénytelennek aki mégis kíváncsi rá.
    3. Az hogy kevesen mentek el a koncertre (az eső nem indok, voltam már KOVÁCS Ákos koncerten zuhogó esőben, hidegben, több ezres tömegben), az nem a szervezők hibája hanem az előadóé, így ha lemondja a fellépést a suska nem jár. Ennyi. Nem kell picsogni, csak igényes zenét kell játszani. Ebből jó lenne ha ez <moderálva> is tanulna.”
  • 13. kisember1 2011. július 06. 12:26
    „Dobrády Ákos, ki ő? :-)
    A cím nagyon visszataszítóan hitelromboló...”
  • 12. há 2011. július 06. 12:18
    „Hírcsárda!:D”
  • 11. calico 2011. július 06. 12:01
    „Legalább a közönség jól járt...”
  • 10. Agent 2011. július 06. 11:40
    „Dobrádi Ákost a címbe, ez így hitelromboló. Ákos=Kovács Ákos, igaz, ő stadionokat tölt meg közönséggel, ha fellép, nyilván nem véletlenül:)”
  • 9. Madarász 2011. július 06. 11:03
    „Ki az a Dobrády Ákos?!

    Én is Kovács Ákosra gondoltam a címből...”
  • 8. gondolat1234 2011. július 06. 10:10
    „A két Ákos között a különbség csupán annyi, hogy míg Dobrády Ákosra 50-en se kíváncsiak jó és rossz időben se, addig Kovács Ákosra 10ezer ember is elmegy a legnagyobb viharban. Nem nyöszörögni kéne, hanem olyat produkálni ami esetleg érdekli-vonza az embereket és akkor nem lennének ilyen leégések...”
27 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

˝Alekosznak a villában kimosták az agyát˝

Eddig szótlanul tűrte Alekosz Tündéje, hogy volt vőlegénye a villában minden nőnek udvarolt. A fiú az utóbbi időben azonban kiverte a biztosítékot. Tovább olvasom