Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Álépítész húzott fel számos párizsi közintézményt

Az önmagát építésznek kiadó férfi három évtized alatt számos iskolát, óvodát és lakást épített fel Párizs külvárosaiban.
A 60 éves Philippe Leblanc-t hétfőn két év felfüggesztett börtönre ítélték csalásért és okirat-hamisításért.

Egy versailles-i bíróság 1000-től 3000 euróig (300 ezertől 900 ezer forintig) terjedő bánatpénzt is megítélt az álépítész ügyfeleinek a bizalmukkal való visszaélésért - "még ha általában probléma nélkül kivitelezte a terveket" - , a több százezer euróra rúgó kártérítési igényeket azonban elutasította.

A védő azzal mentegette 60 éves ügyfelét, hogy "diploma nélkül épített ugyan, de jól épített". A biztosítótársaságok mindazonáltal bejelentették, hogy az álépítész által tervezett épületekért nem állnak jót.

Leblanc soha nem szerzett építészi diplomát, így nem lehetett az építészkamara tagja sem. Építész sógora tagsági számát felhasználva azonban hozzájutott megbízásokhoz és indulhatott közbeszerzési pályázatokon.

A szakmát egy építész segédjeként sajátította el. A minap letette a vizsgát is, de még nem tudni, hogy sikerült-e a diploma megszerzése.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Havas: nem igaz, hogy Bajor állapota valamikor is javult volna

Havas Henrik most először beszélt nyilvánosan Bajor Imrével kapcsolatban azokról az emlékekről,… Tovább olvasom