Kisalföld logö

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 21°C | 31°C Még több cikk.

A pápa boldoggá avatta II. János Pált - összefoglaló

Boldoggá avatta XVI. Benedek pápa elődjét, a néhai II. János Pált az e célból vasárnap a vatikáni Szent Péter téren több százezer ember részvételével tartott szentmisén.
A pápa tíz óra harmincnyolc perckor mondta el latinul az ilyenkor szokásos formulát, amellyel boldoggá nyilvánította a katolikus egyházat 1978-tól 2005-ös haláláig vezető II. János Pált. XVI. Benedek közölte, hogy a boldog ünnepnapja október huszonkettedike lesz, 1978-as pápai beiktatásának napja.

A boldoggá avatás a szentté avatási eljárás első része. II. János Pált (1920-2005) a modernkori időben rekordgyorsasággal, halála után mindössze hat évvel és egy hónappal avatták boldoggá. Ezt követően a tömeg üdvrivalgása közepette bemutatták a boldog hivatalos ábrázolását, amelyet a Szent Péter bazilika főbejárata felett helyeztek el, és

II. János Pál egy 1995-ös fényképe alapján készült. A boldoggá avatást Agostino Vallini bíboros, a pápa római helynöke kérte, aki előzőleg ismertette II. János Pál életrajzát. Ebben kitért arra, hogy a Karol Wojtyla néven született lengyel pápa egykoron munkásként dolgozott, majd pappá szentelték, Krakkó érseke lett, s végül több mint negyedszázadon át volt a katolikus egyház főpásztora. II. János Pál ezzel a katolikus egyház egyik leghosszabb ideig uralkodó pápája volt.

A boldoggá avatást követően elhelyezték a néhai II. János Pál ereklyéit a szabadtéri oltáron. Az ereklyéket, köztük a néhai pápa vérét tartalmazó ampullát olasz és francia fiatalok, valamint Tobiana nővér, a lengyel pápa egykori házvezetőnője helyezte el, majd folytatódott a szentmise, amelyet XVI. Benedek pápa a bíborosokkal koncelebrált.

A bajor pápa felidézte, hogy II. János Pál barátja és sok éven át munkatársa volt, s megrázta elődjének 2005-ös haláltusája, amelyet azonban a lengyel pápa "kősziklaként" viselt el. XVI. Benedek megjegyezte, azt szerette volna, ha elődjét "ésszerű sietséggel" avatják boldoggá. Erre legkorábban II. János Pál 2005. április 2-i halálát követően öt évvel keríthettek sort.

A boldoggá avatási szertartás részeként tartott szentmise néhány perccel vasárnap délután egy óra előtt ért véget. A szentmise után elsőként XVI. Benedek pápa és a bíborosok járultak II. János Pálnak a Szent Péter bazilika főoltára előtt elhelyezett koporsója elé, majd a magas rangú vendégek, püspökök és hívők következtek. A hívők hétfőn este hét óráig róhatják le kegyeletüket. Ha a sornak addig nem lenne vége, megvárják az utolsó hívőt is, és csak utána viszik át a koporsót a néhai pápa végső nyughelyére, a Szent Sebestyén kápolnába.

A boldoggá avatáson nyolcvanhét hivatalos küldöttség - köztük 23 állam- vagy kormányfő vezetésével - vett részt. A magyar hivatalos kormánydelegációt Orbán Viktor miniszterelnök vezette. Orbán szerint II. János Pál a "Ne féljetek!" üzenet pápájaként vonul be Közép-Európa és a kereszténység történetébe.

A miniszterelnök a Magyar Televízió Katolikus krónika című műsorában azt mondta, a néhai II. János Pál pápa érkezése elrendelésszerű volt, amit onnan lehet tudni, hogy az az üzenet, amit hozott, a "Ne féljetek!", "ott és akkor fontos, lényeges, történelemváltoztató erejű volt. Orbán szerint nem is lehetett volna ennél biztatóbbat mondani a rab nemzetek számára, a vasfüggöny keleti oldalán élő népeknek. Orbán Viktor szerint II. János Pál az utóbbi évtizedek egyszerre legszelídebb és legerősebb pápája volt. "Ebben azóta sem talált követőre.

Nemcsak a saját posztján vagy hivatásában, hanem a világ vezetésére vagy nemzetek vezetésére vállalkozó emberek körében sem nőtt fel azóta senki, aki a szelídségből fakadó erőt olyan hatékonyan és meggyőzően tudta volna bemutatni és képviselni az emberek között" - emelte ki. Arra a kérdésre, miért tartja fontosnak, hogy ott legyen a boldoggá avatáson, azt válaszolta: ott volt a temetésen is, ami a bűnbocsánat érzésével azonos erővel hatott rá. "Valami hasonlóra készülök most is. (...) Abban bízom, hogy valamivel jobb emberként jövök vissza, mint ahogy elmegyek erre a boldoggá avatási szertartásra" - zárta szavait a kormányfő. Hivatalos becslések szerint több mint egymillió zarándok érkezett Rómába.

A szombat éjszakát a II. János Pálra való emlékezéssel és imával töltötték. A lengyel zászlóktól színes Colosseumnál összegyűlt zarándokok késő délután vonultak át az ókori lóversenypálya, a közeli Circus Maximus mezejére az imavirrasztásra, majd onnan gyalog indultak a Szent Péter tér felé Vasárnap a Szent Péter tértől az Angyalvárig és innen a Tiberis folyó mindkét rakpartján végig álltak a boldoggá avatáson részt vevő zarándokok. Sokan a Róma terein felállított kivetítőkön nézték vagy az utcán állva kisrádión hallgatták a szertartást - jelentette Sárközy Júlia, az MTI tudósítója.

A zarándokok megtöltötték a Szent Péter teret, a Vatikánt és környékét és egész Rómát. A hatalmas tömeg miatt a Szent Péter teret a tervezett reggeli fél hat helyett már vasárnap hajnali kettőkor megnyitották, és reggelre az emberek már az Angyalvárig álltak, mivel sokan itt is éjszakáztak.

A magyar zarándokok egy része csak az Angyalvár magasságában tudott helyet találni, de az MTI értesülései szerint a fiatalabbak, akik itt töltötték az éjszakát, a térig jutottak. II. János Pál boldoggá avatása nem volt gyors vagy korai - mondta az MTI-nek Rómában Seregély István nyugalmazott egri érsek, a Rómába szombaton megérkezett háromszáz fős magyar zarándokcsoport vezetője. "Nem egyszerűen példakép volt, hanem karizmatikus ember, aki vonzotta a fiatalokat és időseket egyaránt.

A világ minden népével, a világ minden kultúrájával megtalálta a kapcsolatot, ez magyarázza, hogy most, a boldoggá avatásakor a világ megmozdult és eljött Rómába"- fejtette ki Seregély István.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Superman lemond az amerikai állampolgárságról?

Az Action Comics sorozat legújabb kiadványa szerint Superman egy ENSZ előtt tartott beszédében le… Tovább olvasom