Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

A lánya volt a diákja, akinek gyereket csinált

Nem elég, hogy a dél-afrikai tanár saját tanítványának csinált gyereket, a kicsi születése után még az is kiderült, hogy ő az apja a lánynak. Így nagyapa és apa is egyben.
Saját diákját ejtette teherbe egy tanár Dél-Afrikában. Alfred Mokoena saját bevallása szerint azt használta ki, hogy a lány felnézett rá, mint oktatójára - írja a Daily Star alapján a borsonline.hu.

"Fiatal volt, mindent úgy csinált, ahogy mondtam neki" - elevenítette fel a múltat a férfi. A DNS vizsgálaton jött azonban csak a java: kiderült, hogy a férfi valójában az apja is a teherbe ejtett lánynak, így az a bizarr helyzet állt elő, hogy a születendő gyereknek nem csak az apja, hanem a nagyapja is.

A most 20 éves anyának egyelőre fogalma sincs, hogy fogja ezt az egészet elmondani majd a gyerekének, ha az felnő.

A brit lap azt is hozzáteszi, Mokoena állítólag életveszélyesen megfenyegette a körülötte szaglászó újságírót, mikor a dolog négy éve kiderült.

Borsonline.hu

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lángoló hajtóművel szállt le egy repülőgép - videó

Lángokban álló motorral hajtott végre vészleszállást a Turkish Airlines török légitársaság egyik… Tovább olvasom